Ha a cyberpunk műfajnak vannak alapvetései, akkor az a Szárnyas fejvadász film és a Neuromancer regény mellett minden bizonnyal a Ghost in the Shell. Shirow Masamune 1989 és 1991 között futó képregénye és Oshii Mamoru 1995-ös adaptációja nyugati olvasók és nézők millióit vezette be a mangák és animék világába. A Fumax kiadónak hála pedig most már magyarul is olvashatjuk az Őrnagy és a 9-es osztag kalandjait.
Akik hozzám hasonlóan nem kötik magukat különösebben egyik műfajhoz sem és többnyire aszerint fogyasztják a különböző tartalmakat, hogy éppen mit és mennyire találnak érdekesnek, azok olykor igen különleges alkotásokba is belefuthatnak. Persze ez a fajta hozzáállás olyan alkotásokhoz vezet, mint az Orosz Krisztián-féle Sodródás, vagy akár a Bambi horror. Fúú az a film a mai napig kísért és nem abban az értelemben, ahogy a készítői szeretnék. Ám a dolog másik végén meg olyan alkotásokba is bele lehet futni, mint például a Magic Mike vagy a Kollár Betti-féle Kosársuli. És akkor ott vannak azok a furcsa alkotások, amelyeket igazából így nem nagyon lehet hova tenni. Hasonló a helyzet a jelen cikk alanyául szolgáló Rekviem című könyvvel is.
Az Illumination ezúttal is szükségesnek érezte, hogy egy újabb minyonok filmet készítsenek, habár ötlet már nem igen volt. Brian Lynch és Pierre Coffin az alapötlethez mindennapjaikból meríthettek, ugyanis a minyonok ezúttal filmkészítésre adták a fejüket.
Három éve az AppleTV+ húzott egy merészet és egy olyan évadot tett le a streaming piacra, hogy attól minden keményvonalas sorozatrajongó elégedetten csettintett. Juliette Nichols története azonban nem maradhatott annyiban és nem sokkal később az almás cégnél a jelenleg futó harmadik mellett a negyedik évadot is azonnal berendelték. A Hugh Howey könyvein alapuló széria még két Emmy-jelölést is besöpört, ami abszolút azt támasztotta alá, hogy egy minőségi történettel van dolgunk, amire megéri figyelni. Ugyan az első szezon után már áradoztam egy sort a Silóról, a kérdés viszont az, hogy sikerült-e tartani a színvonalat, vagy megannyi sorozat után ez sztori is csúnyán elhasalt.
Ezerrel tombol a nyár, amit általában uborkaszezonként szoktak emlegetni, de a videojátékipar ekkor is aktív. Idén pedig kimondottan aktív termésre számíthatunk. Ráadásul nem csak a nyáron, hanem egészen év végéig. Olyannyira, hogy lassan lehetetlen is követni, hogy mire kell félretennünk a pénzt. Így ügy döntöttünk, hogy hozunk nektek egy rövid összefoglalót az év második felének tíz legnagyobb durranásáról – legalábbis szerintünk. Nagyon fontos, hogy csak a fix megjelenési dátummal rendelkező címeket vettük alapul, így ne verjetek laposra minket ha ennek hiányában a Ti kedvencetek kimaradt. Uccu neki!
Tavaly a Supermannel rajtolt, most a leghíresebb szuperhős unokahúgával folytatódik a James Gunn bábáskodása alatt újra beröffentett DC-univerzum. Ami immáron DCU névre hallgat, elvégre a Magyar Szocialista Munkáspártot is valahogy újra kellett brandelni Magyar Szocialista Pártra a rendszerváltáskor. Az idei év tömve van tömegek által várt szuperprodukciókkal, amik között kevés reflektorfény vetült Kara Zor-El filmes debütálására (legalábbis az első olyan megnyilvánulásra, ami számít). Könnyen lehet, hogy hiába népszerűek Gunn eddigi szuperhősfilmjei, a moziközönségnek már nem lesz türelme még egy tízéves, vagy legalábbis sokáig tartó építkezést végignézni. Ez az eddigi bevételeken is tükröződik, melyek elmaradnak az előzetes várakozásoktól.
A Ne engedd be az erdőt! C.G. Drews első könyve a horror műfajban, magyarul a Könyvmolyképző kiadásában jelent meg idén. Az író úgy nyilatkozik róla, hogy a könyv a „botanikus horrorhoz” tartozik, amivel egy saját műfajt teremtett: ahol az erdők, kertek, de még a kedves szobanövények is rémálommá válnak.
Még januárban ért véget a Prime Video-n a The Mighty Nein című új animációs sorozat, amely első ránézésre kísértetiesen hasonlít a The Legend of Vox Machina sorozatra. Nem véletlenül: mindkettő a Critical Role egyik Dungeons & Dragons kampányának animációs feldolgozása. A csapatnak egyébként volt egy harmadik nagy kampánya is (Bells Hells), ami tavaly februárban ért véget három és fél év után. Most azonban véget ért a The Legend of Vox Machina negyedik évada, amely után majd érkezik a sorozat záróakkordja az ötödik évad képében. Szóval még hosszú ideig kalandozhatunk Exandriában.
Ha nyár, akkor vízpart. Ha vízpart, akkor kikapcsolódás. A minőségi együtt töltött idő kedvelőinek itt már remélhetőleg eszébe is juthat a társasjátékozás lehetősége. De milyen játékokat érdemes elvinni akár vízpartra is? Az alábbiakban összeszedtem 7 olyan társasjátékot, ami kevés alkatrészének és egyszerű szabályainak köszönhetően akár egy strandon is kényelmesen elővehető és élvezhető.
A modern társasjátékok világában ritka, az olyan cím, amely ne csupán mechanikákra, hanem valódi politikai és gazdasági modellekre építse fel a játékélményét. A Hegemonic Project Gamesnek ezt sikerült összehoznia a Hegemony: Lead Your Class to Victory esetében, amely a társadalmi osztályok közötti feszültségeket ültette át a napalik asztalára. A Világrend ezt a koncepciót emeli globális szintre: ezúttal nem társadalmi rétegeket, hanem nagyhatalmakat irányítunk egy folyamatosan változó geopolitikai térben. A kérdés pedig adott: képes-e a játék ugyanolyan erős politikai szimulációt nyújtani, mint elődje? A rövid válasz: nem, de egészen más eszközökkel nyújt egy igen kiváló játékélményt.
