Húúúú, hát ilyesmire is már régen volt példa. Mármint arra, hogy valami olyan alkotásba botlok, aminél úgy érzem, hogy meg kell kapnia a tabumentes jelzőt. Ezt a megnevezést általában olyan alkotásoknál használom, legyen az film, sorozat vagy könyv, amik olyan érzékeny dolgokról szólnak, amelyek egyesek számára felkavaróak, vagy akár egyenesen visszataszítóak, és emiatt én magam is úgy dolgozom fel azt az adott dolgot, hogy az egyesek számára visszatetsző lehet. Persze ha nagyon akarnám, akkor akár finomkodva is megtudnám fogalmazni ezeket az írásokat. Sőt, igazából semmi sem kötelez rá, hogy ne használjak trágár és durva kifejezéseket egy adott cikkben. Egyszerűen csak úgy gondolom, hogy az a korrekt, ha ezt valaki előre jelzi, hogy a közönség tudja mire számítson. Márpedig bevallom soha eddig nem éreztem nagyobb szükségét annak, hogy megkötések nélkül beszéljek valamiről, mint ennek a könyvek a kapcsán.
(Rendhagyó módon ebben a cikkben képek helyett az adott részek, most hozzájuk passzoló zenével vannak elválasztva.)
