Az Illumination ezúttal is szükségesnek érezte, hogy egy újabb minyonok filmet készítsenek, habár ötlet már nem igen volt. Brian Lynch és Pierre Coffin az alapötlethez mindennapjaikból meríthettek, ugyanis a minyonok ezúttal filmkészítésre adták a fejüket.
Három éve az AppleTV+ húzott egy merészet és egy olyan évadot tett le a streaming piacra, hogy attól minden keményvonalas sorozatrajongó elégedetten csettintett. Juliette Nichols története azonban nem maradhatott annyiban és nem sokkal később az almás cégnél a jelenleg futó harmadik mellett a negyedik évadot is azonnal berendelték. A Hugh Howey könyvein alapuló széria még két Emmy-jelölést is besöpört, ami abszolút azt támasztotta alá, hogy egy minőségi történettel van dolgunk, amire megéri figyelni. Ugyan az első szezon után már áradoztam egy sort a Silóról, a kérdés viszont az, hogy sikerült-e tartani a színvonalat, vagy megannyi sorozat után ez sztori is csúnyán elhasalt.
Ezerrel tombol a nyár, amit általában uborkaszezonként szoktak emlegetni, de a videojátékipar ekkor is aktív. Idén pedig kimondottan aktív termésre számíthatunk. Ráadásul nem csak a nyáron, hanem egészen év végéig. Olyannyira, hogy lassan lehetetlen is követni, hogy mire kell félretennünk a pénzt. Így ügy döntöttünk, hogy hozunk nektek egy rövid összefoglalót az év második felének tíz legnagyobb durranásáról – legalábbis szerintünk. Nagyon fontos, hogy csak a fix megjelenési dátummal rendelkező címeket vettük alapul, így ne verjetek laposra minket ha ennek hiányában a Ti kedvencetek kimaradt. Uccu neki!
Tavaly a Supermannel rajtolt, most a leghíresebb szuperhős unokahúgával folytatódik a James Gunn bábáskodása alatt újra beröffentett DC-univerzum. Ami immáron DCU névre hallgat, elvégre a Magyar Szocialista Munkáspártot is valahogy újra kellett brandelni Magyar Szocialista Pártra a rendszerváltáskor. Az idei év tömve van tömegek által várt szuperprodukciókkal, amik között kevés reflektorfény vetült Kara Zor-El filmes debütálására (legalábbis az első olyan megnyilvánulásra, ami számít). Könnyen lehet, hogy hiába népszerűek Gunn eddigi szuperhősfilmjei, a moziközönségnek már nem lesz türelme még egy tízéves, vagy legalábbis sokáig tartó építkezést végignézni. Ez az eddigi bevételeken is tükröződik, melyek elmaradnak az előzetes várakozásoktól.
A Ne engedd be az erdőt! C.G. Drews első könyve a horror műfajban, magyarul a Könyvmolyképző kiadásában jelent meg idén. Az író úgy nyilatkozik róla, hogy a könyv a „botanikus horrorhoz” tartozik, amivel egy saját műfajt teremtett: ahol az erdők, kertek, de még a kedves szobanövények is rémálommá válnak.
Még januárban ért véget a Prime Video-n a The Mighty Nein című új animációs sorozat, amely első ránézésre kísértetiesen hasonlít a The Legend of Vox Machina sorozatra. Nem véletlenül: mindkettő a Critical Role egyik Dungeons & Dragons kampányának animációs feldolgozása. A csapatnak egyébként volt egy harmadik nagy kampánya is (Bells Hells), ami tavaly februárban ért véget három és fél év után. Most azonban véget ért a The Legend of Vox Machina negyedik évada, amely után majd érkezik a sorozat záróakkordja az ötödik évad képében. Szóval még hosszú ideig kalandozhatunk Exandriában.
Ha nyár, akkor vízpart. Ha vízpart, akkor kikapcsolódás. A minőségi együtt töltött idő kedvelőinek itt már remélhetőleg eszébe is juthat a társasjátékozás lehetősége. De milyen játékokat érdemes elvinni akár vízpartra is? Az alábbiakban összeszedtem 7 olyan társasjátékot, ami kevés alkatrészének és egyszerű szabályainak köszönhetően akár egy strandon is kényelmesen elővehető és élvezhető.
A modern társasjátékok világában ritka, az olyan cím, amely ne csupán mechanikákra, hanem valódi politikai és gazdasági modellekre építse fel a játékélményét. A Hegemonic Project Gamesnek ezt sikerült összehoznia a Hegemony: Lead Your Class to Victory esetében, amely a társadalmi osztályok közötti feszültségeket ültette át a napalik asztalára. A Világrend ezt a koncepciót emeli globális szintre: ezúttal nem társadalmi rétegeket, hanem nagyhatalmakat irányítunk egy folyamatosan változó geopolitikai térben. A kérdés pedig adott: képes-e a játék ugyanolyan erős politikai szimulációt nyújtani, mint elődje? A rövid válasz: nem, de egészen más eszközökkel nyújt egy igen kiváló játékélményt.
Az 1995-ben napvilágot látott legelső Toy Story mai szemmel nézve már kicsit ódivatúnak tűnhet, pedig akkoriban valódi technológiai áttörésnek számított, hiszen ez volt a legelső olyan animációs film Hollywood történetében, amelyet teljes egészében komputer animáció segítségével hívtak életre. A bemutató után nem is kellett sokat várni a folytatásra, hiszen 1999-ben már landolt is a folytatás a Toy Story 2 formájában, hogy aztán a stúdió majdnem egy teljes évtizedre ha nem is száműzze, de mindenképpen a polcra helyezze Woody és Buzz na meg a többiek figuráját.
Valószínűleg mindenkinek meg volt a maga He-Man-korszaka, vagy a 80-as években vagy azt követő 90-es években. Volt szülinapi torta a karakterekkel, rengeteg Masters of the Universe figura gyűjtemény, mégis, valahogy a He-Man uinverzum iránt érzett nosztalgia az évek során szinte teljesen kikopott közéletből. Talán azért, mert visszanézve sem az eredeti rajzfilmsorozat, sem pedig az 1987-es Dolph Lundgren-féle film nem öregedett különösebben jól. A Mattel az elmúlt évtizedekben többször próbálta feltámasztani a franchise-t (Netflix animációs szériák), de a legnagyobb dobásuk kétségtelenül az Amazon MGM új, gigantikus költségvetésű feldolgozása lett, amely állítólag több mint 250 millió dollárból készült. A kérdés pedig adott: sikerült-e új életet lehelni ebbe a klasszikus játék brandbe, vagy ez is csak egy újabb nosztalgiára építő, üres franchise-termék lett?
