Hogyan jött létre az akciófilm zsánere? Miért éppen a ’80-as, ’90-es évek voltak a műfaj igazi fénykorává? Mitől más egy elsővonalbeli, A-kategóriás darab, mint egy B-film? A Kritizátor Podcast műsora beleveti magát az akció sűrűjébe, és feleleveníti Sylvester Stallone, Arnold Schwarzenegger vagy éppen Chuck Norris legnagyobb klasszikusait. A műsorban Berkesi Balázs (Hudson), katonai hagyományőrző és rohambölcsész segít nekünk eligazodni az akciófilmek vérgőzös mezején.
Van az a rendezőtípus, akiktől, ha nem is várjuk el, hogy az év legjobb filmjét tegyék le az asztalra, arra mindenképp számíthatunk, hogy valami különlegeset fogunk látni tőlük. M. Night Shyamalan például ebbe a kategóriába tartozik nálam, hiába okoz nagy eséllyel csalódást, akkor is valami olyasmit ad ki a kezei közül, ami az ő munkájának nyomait viseli. Nicolas Winding Refn egy másik ilyen különce a filmgyártásnak. Ő viseli ma David Lynch koronáját, ami a zavarba ejtő, álomszerű filmek rendezőjének jár. Noha a kettejük közötti hasonlóság inkább a felszínen van csak meg, az vitathatatlan, hogy mindkét rendező munkája képes révületbe ejteni a nézőjét. Neonpokol című filmjével Refn minden eddiginél mélyebbre merül az őrá jellemző esztétikában. Ennél refnesebb film eddig még nem készült. Más lapra tartozik, hogy ennek örülni kell-e, vagy nem.
Szerintem jobb ha már így rögtön az elején kimondjuk az egyértelműt, miszerint a DC baromi nagy bajban van. Túl azon, hogy a konkurensnek számító Marvel még így ebben a szétzüllőt állapotában is bucira veri őket a mozipénztáraknál és a Warner felvásárlása miatti bizonytalanságoknál. Bár feltehetően az új tulajdonos nem fog túladni egy akkor címen. Aztán ott van az elkaszált első DC filmes univerzum, amit hiába szeretnének egy páran újraéleszteni ez már több szempontból sem lehetséges. Ezenkívül az olyan különálló projektek, mint a Joker sem segítenek az egységes filmes univerzum kiépítésében.
Persze a teljes rebootolás megtörtént. Ám a Creature Commandos hiába lett jó, ha kábé senki se nézte. Aztán ott volt a Békeharcos második évada, ami csak is azért lett átmentve az előző filmesuniverzumból, mert ez James Gunn saját projektje volt, de végül ez is el lett kaszálva vagy legalábbis bizonytalan lett a jövő. Ott volt még a 2025-ös Superman, ami persze nem volt rossz, ám a várva várt megváltást nem hozta meg. A Supergirl pedig konkrétan megbukott. Az Agyagpofa pedig bár érdekesnek tűnik, de szerintem bárki szívesen becserélné inkább egy jó Batman filmre. És akkor mindeközben a DC/Warner előállt egy Zöld Lámpás sorozattal, Lámpások címen, ami hát… nos olyan lett, amilyen.
Az iskolakezdéshez kapcsolódó társasjátékos cikksorozatunkban korábban már megnéztük, milyen játékokat lehet bevinni a nyelvi és a történelemórákra. Most azonban egy olyan óra következik, ahol elsőre talán még természetesebbnek tűnik elővenni egy társasjátékot: az osztályfőnöki. Itt ugyanis nem feltétlenül egy konkrét tananyagot szeretnénk játékosabbá tenni, hanem magával az osztállyal foglalkozunk.
Egy osztályfőnöki órának rengeteg feladata lehet. Közösséget építünk, konfliktusokat próbálunk kezelni, beszélünk önismeretről, kommunikációról, együttműködésről, vagy egyszerűen csak megpróbáljuk elérni, hogy az egymás mellett ülő diákok egy kicsit jobban megismerjék egymást. Ehhez pedig a társasjáték különösen jó eszköz lehet, hiszen olyan helyzeteket teremt, amelyekben beszélni, dönteni, figyelni vagy éppen együttműködni kell.
Éppen ezért az alábbi öt játékot sem egyszerűen azért választottuk, mert könnyen elővehetők egy lyukas negyvenöt percben. Mindegyik alkalmas arra, hogy egy-egy osztályfőnöki témát elindítson, és talán éppen az a legjobb bennük, ha egy ponton már nincs is szükség magára a játékra.
Túl az évtized felén már el lehet azon gondolkozni, hogy mik a filmes világ jelenlegi trendjei – kedvelt témái, attitűdje a körülöttünk elterülő valósághoz. Sajnos nem egy megosztó álláspont, hogy a valóságunk nem éppen szívderítő. A 2020-as évekre berúgta az ajtót egy világjárvány, hogy aztán háborúkkal, mészárlásokkal, gazdasági és természeti válságokkal folytatódjon, melyeknek még koránt sincs vége, és nem is igazán látjuk még a kiutat, inkább az alagút közepe felé tartunk.
Ettől nem független, hogy megfigyelhető egy kivirágzása a korszakra reflektáló társadalom- és rendszerkritikus műveknek az utóbbi esztendőkben. Az, hogy ki, mikor, hogyan és milyen aspektusához „szól hozzá” a válságnak, izgalmas téma, ami kitenne egy külön elemzést. A tavalyi felhozatalból például Lánthimosz Bugoniáját, Aster Eddingtonját és Park Chan-wook Nincs más választását is idesorolnám. Alejandro González Iñárritu és Tom Cruise filmje, a Digger is véleményem szerint ebbe a trendbe illeszkedik.
Elég nehéz a nők dolga a mai világban, plébánia ha a hagyományos szerepekkel ellentétben a tudományos munkában látja a jövőjét. Teljesen mindegy, hogy a STEM (Science, Technology, Engineering, Mathematics, vagyis a természettudományok, a technológia, a mérnöki tudományok és a matematikát foglalja össze) melyik ágáról beszélünk. Még mindig él az egyetemeken az a felfogás, hogy a “nőnek a konyhában a helye”. Pedig mennyien tettek már így is a világ fejlődéséért – és még mennyien fognak.
Amikor annak idején úgy tűnt, hogy megszűnik a Star Wars-os könyvek hazai forgalmazása, akkor az egyik széria, amit úgy tűnt felfüggesztenek az X-szárnyúak sorozat volt. Aztán persze később, amikor a Maxim Kiadó végül átvette az egész bulit, akkor mégis folytatódott széria. Ugyan azt még nem lehet tudni, hogy a széria mind a tíz része meg fog-e jelenni és őszintén szólva amennyire utánanéztem nagyjából talán a nyolcadik részig érdemes elolvasni ezt a szériát, mert körülbelül addig alkot egy kerek egész történetet. Viszont most itt van a széria kvázi második fázisa, ami egyszerre folytatás és egyben egyfajta spin-off is.
A Hope – Remény, egy dél-koreai sci-fi és akció-thriller, amelyet Hong-jin Na írt és rendezett. A film első ránézésre egy izgalmas krimi-horrornak tűnik nagyszerű, sejtelmes kameraállásokkal, azonban a történet lassú kibontakozása idővel ráébreszt, hogy nem erről van szó, de addigra már túl késő lesz, és magával rántja a nézőt ahhoz, hogy kellően kíváncsivá tegye.
Az ősz beköszöntével ismét ellátogattunk a Gémklub partnernapjára, ahol ezúttal is volt miből válogatni. A következő hónapok kínálatában a gyors partijátékoktól a családi címeken át egészen a komolyabb, gondolkodósabb társasokig szinte minden játékostípus találhat magának valamit.
A tavaszi partnernaphoz hasonlóan most is az volt az érzésünk, hogy a Gémklub egyre szélesebb közönséget próbál megszólítani. Vannak játékok, amelyek néhány perc alatt előkerülhetnek egy baráti összejövetelen, mások egy családi játékest főszereplői lehetnek, és természetesen a már ismert címek rajongói sem maradnak új tartalmak nélkül.
Guy Ritchie marihuánában utazó Úriemberei visszatértek a Netflixre a második évadukkal. Az első évadban az üzletbe belecsöppenő Eddie ambíciói a második szezonban természetesen csak nagyobbak lettek. Ez viszont természetesen több gonddal is jár.
