Március 21-én és 22-én a Hungexpo falai között megszűnik a szürke hétköznap: érkezik a Budapest Comic Con 2026, amely idén minden eddiginél brutálisabb programkínálattal veszi be a fővárost. A négy pavilonra duzzadt rendezvényen a Hollywood-i csillagok mellett a képregényipar igazi titánjai is tiszteletüket teszik.
Három évvel ezelőtt a Netflix véghez vitte a lehetetlent: nem egyszerűen elfogadható, hanem méltó élőszereplős adaptációt tudtak készíteni minden idők egyik legsikeresebb és legnagyobb hatású mangájából, a One Piece-ből. Külön érdeme volt a sorozatnak, hogy nem csak a hardcore rajongóknak nyújtott szórakozást, hanem az olyan laikus nézőknek is, akik soha egyetlen oldalt sem olvastak el Oda Eiichiro remekművéből, vagy egy epizódot sem láttak az animéből. Most végre megérkezett a folytatás, így megtudhatjuk, hogy az első évad csak a véletlennek köszönhetően lett nagyszerű, vagy a készítők képesek voltak-e tartani a magas színvonalat?
Korábban már jó pár kellemes órát töltöttem el az Everdell társasjáték világában, így egy újabb Everdell-játék kipróbálása magától értetődőnek tűnt a számomra. Egyébként is a kétszemélyes játékok különösen közel állnak hozzám, ezért kíváncsi voltam, sikerül-e az Everdell Duónak felkerülnie a kedvenceim listájára.
A világűr hatalmas játszótér a filmesek fantáziájának is. Gondolhatunk például a Gravitációra, az Ad Astrára, vagy akár a Mentőexpedícióra. Ez utóbbi film egyébként szintén egy Andy Weir regény adaptációja, és sikere így cikkünk tárgyával kapcsolatban is némi bizakodásra adhat okot.
Az idén harmincéves Resident Evil/Biohazard az évtizedek alatt a Capcom legjelentősebb szériájává nőtte ki magát. A legfrissebb adatok szerint az egész franchise már száznyolcvanhárom millió eladott példányszámmal büszkélkedhet. Ezzel a legsikeresebb horrorszériának számít a videójáték-piacon.
A megalkotásában olyan legendás fejlesztők vettek részt, mint Shinji Mikami (Resident Evil 4, The Evil Within) és Kamija Hideki (Resident Evil 2, Devil May Cry, Bayonetta). Abba már nem is mennék bele hosszan, hogy a Resident Evil 2 (1998) filmszerűbb játékélménye és különböző mechanikái, illetve a Resident Evil 4 (2004) korszakalkotó ötletei rengeteg jövőbeli akcióhorror és más alkotás alapjait fektették le. Az ő víziójuknak és szakmai odaadásuknak gyümölcse egy olyan franchise lett, ami képes minden új epizódjával valami újat mutatni a régi motoros rajongóknak és az újonnan csatlakozó generációknak.
Időről-időre előkerül Hollywoodban bolygónk földönkívüli erők általi megszállásának ötlete/témája. Ezt aztán alkotók ölthetik drámai formába, mint a mondjuk az Érkezés, vagy humorral megközelítve, mint a Támad a Mars, vagy a Kertvárosi Kommandó. Van aki a misztikumot, horrort választja, mint a Jelek, de talán sokan legtöbben, kőkemény háborús filmként szeretnék megmutatni ezt a témát, mint klasszikus Függetlenség napja, vagy a Föld Inváziója – Csata: Los Angeles. Cikkünk alanya, a Netflix legfrissebb filmje, a War Machine (Ismeretlen támadók)
Vannak olyan történetek, amiknek kell egy kis időt hagyni és nem azonnal befalni őket, hogy így érjenek el igazán hatást bennünk. Így történt ez Ray Henderson tavalyi képregényével, a Rózsavár lovagjaival is, amit bár már szeptemberben megkaparintottam, mégis most határoztam el, hogy el is olvasom. Eddig a Hermannban és The Devil’s Daughter első és második kötetében ismerkedhettem meg a magyar származású, de Németországban élő szerző és rajzoló munkásságával. Szerethető karaktereivel, valamint a mangákra hajazó stílusával pedig azonnal belopta magát a kedvenceim közé. Magam is nehezen értem, de Hendersonnak sikerült mindezt megugrania. Bár a Theobald és a sárkány alcímet viselő képregénye 15+-os korhatár besorolást kapott, de szerintem ezt a történetet bátran olvashatják a legkisebbek is.
Manapság a természetközeli, állatos, illetve ökoszisztémákkal foglalkozó társasjátékok egyértelműen leuralják a piacot (Amazónia, A Föld, Ark Nova, Cascadia). Így nem is csodálkozhatunk azon, hogy újabbnál újabb darabok bukkannak fel a palettán. Ráadásul manapság kifejezetten divatos lett, hogy egy sikeresebb, társasjátéknak elkészül az úgymond „unokatestvére”, hogy még több játékost behúzzon az adott cím világában. Nem történt ez másképp a 2023-as Az erdő-vel sem, aminek tavaly futott be a spin-offja Az erdő – Dartmoor képében, ami Anglia mocsaras tájaira és faunájába kalauzolja el az arra kíváncsikat.
Az 1. részben szót ejtettem arról, hogy hazánkban manapság már csak elvétve találkozni hóval – minek sem örülök jobban, mint, hogy az idei téli szezon gyönyörűen rám cáfolt. Hosszú évek óta először volt egy olyan telünk, amilyennek a klímánk és az élővilágunk fennmaradása érdekében mindig lennie kellene. Habár a közérzetünkre ez jól hathat, sajnos hosszútávon a pár évenként jelentkező kemény telek nem tudják megállítani a talaj kiszáradását. Az, hogy Magyarország a vizek országa, mai napig ismételt közhely, azonban szembe kell néznünk a ténnyel, hogy ezt a státuszunkat folyamatosan veszítjük el, sőt, a magyar táj és vizeink már most is felismerhetetlenek egykori önmagukhoz képest.
