Belegondolni is elképesztő, hogy eddig eljutott a Kritizátor. Leírni is hihetetlen, de pontosan ma tíz éve hogy elindultunk. A blog egyetlen apró ötletből jutott oda, hogy már több ezres kattintású cikkeink vannak és több, mint kétezer lájkolóval rendelkezik a Facebookunk. Ez az időszak pedig arra késztetett minket, hogy pár egykori kollégával kiegészülve visszaemlékezzünk az eddigi időszakra. Ezért a legelső cikkünk publikálásának sorrendbe fogadjátok szeretettel a visszaemlékezéseinket.

Ik4r0s/Matyi

Elképesztő azt látni, hogy egy kezdeti ötletből mivé lett a Kritizátor. Anno csak úgy indult, hogy szeretnék egy online felületet, ahol elmondhatom hogy mit gondolok egy adott filmről, mivel több ismerősöm is megjegyezte hogy szokták olvasni azt, amit kiraktam akkoriban Facebookra. Úgy voltam vele hogy rendben, akkor legyen. Ezért 2014-ben megtippeltem az összes Oscar kategória nyertesét azzal a reménnyel, hogy ha tízet eltalálok, akkor indítok egy blogot. Ha jól emlékszem pont tizenegyet találtam el, ezért felkerestem egy diákot egykori középiskolámból hogy csatlakozna-e hozzám. Alex! Ha te akkor nemet mondasz, ma nem tartanánk itt. Szóval nagyon köszönöm. Kezdetben egy fb csoportban toboroztam, ahonnan ha jól emlékszem talán hárman csatlakoztak. Kezdetben a híreket blog posztként hoztuk, teljesen random időpontokban jelentek meg kritikáink és főleg régebbi filmekről írtunk. Az évek során egyre többen lettünk és jelenleg ott tartunk, hogy tizenhatan alkotjuk a Kritizátort, vannak podcastjeink, Zsuttinak köszönhetően egy menő logónk és dizájnunk, Bercinek köszönhetően pedig saját weboldalunk. De mindez nem létezne egykori kollégáim és barátaim nélkül. Hiába én vagyok az alapító, főszerkesztő én az egésznek csak a magja vagyok és a társaim gondozták azt, amit tíz éve kitaláltam. Ezért is van az, hogy én a Kritizátorra az első gyermekemként tekintek. Nézhettek rám furcsán, de annyi örömöt, élményt és olykor nehézséget is adott a blog, hogy nélküle nem lennék az, aki jelenleg vagyok. Hálás vagyok azokért, akik régebben és most is velem tartanak, ebben az örökké tartó utazásban. De leginkább a követőinknek, olvasóinknak tartozok köszönettel, akikért tényleg megéri csinálni. Köszönöm Mindnyájatoknak!

J103Baronski/Alex

Noha ma már nem vagyok tagja a csapatnak, öröm látni, hogy mivé nőtte ki magát. Emlékszem, amikor 2014-ben Matyi felhívott Szombathelyre, hogy nézzük meg a Transzcendens című filmet, és utána leültünk ötletelni, milyen rovatokkal tűnhetne ki a blog. Alapító tagként a Kritizátor számomra egy közösséget nyújtott, amit máshol, vidéki középiskolásként, nem találtam meg. A környezetemben kevesen rajongtak úgy a filmekért, könyvekért, sorozatokért vagy videojátékokért, mint én – sőt, sokan „furcsának” tartottak emiatt. Így külön öröm volt egy platform, ahol ezekről szabadon írhattam. Első hosszabb cikksorozatom a Doctor Who korszakait elemezte. Az alapítás után egy évvel Budapesten folytattam tanulmányaimat, és az itteni beilleszkedésben is sokat segített a Kritizátor. A személyes találkozókon keresztül egy olyan ismerősi körre tettem szert, amely ma is sokkal erősebb, mint az egyetemi kapcsolataim zöme végül valaha lett.

Kondi_Hun/Attila

A Kritizátor csapatának megalakulása óta sok szép emlék köt a bloghoz, amit 2014-ben indítottunk el, egy Facebookon összeverődött kis csapatként. Emlékszem, amikor Ik4r0s kollégámmal elsőként vettem fel a kapcsolatot, akkor még a kék közösségi oldalon keresett vállalkozó szellemű fiatalokat, akikben van kreatív hajlandóság arra, hogy véleményüket kifejtve filmes kritikákat fogalmazzanak meg egy internetes blog keretein belül. Több se kellett, rögtön elküldtem a saját blogomat, amiben hasonlóakkal foglalkoztam. Szerencsére Matyi tetszését is elnyerte és azonnal felvételt is nyertem a csapatba. Azóta sok minden változott, új barátok jöttek, régiek mentek.

Elindult a blog a blog.hu-n és első cikkem 2014.08.10-én jelent meg, ami a Jégvarázs című Disney filmet vette górcső alá. Jó emlékeim vannak róla, egész jó kis cikk lett, a véleményem a filmről nem is sokat változott azóta.

A legelső felkapott emlékem, ami a mai napig libabőrös érzéseket kelt az az, hogy kimondhatom, az általam írt egyik cikk volt az első, ami jócskán ezer feletti nézettséget (megkockáztatom, hogy volt négyezer+ kattintás rajta) generált a blog.hu-n. Ezt a The ABC’s of the Dead kritikámmal értem el. Elképesztő érzés volt nézni, ahogy napról napra emelkedik a megtekintések száma. Ott éreztem azt, hogy sikerült végre olyat alkotnom, ami elismerést generál. Többek között ez volt az első cikk az oldalon, ami merészebb témát boncolgatott és merészebb képeket használt a filmből. Azóta jó pár több ezres kattintással rendelkező cikkel bővült a lista, mint például Az 5 legjobb MI horror, a Yu Yu Hakusho live action, A Paraziták live action, vagy a Grimm: Horrorvariációk.

A másik nagy élményem az volt, amikor is egy hatalmas hírrel fogadott Matyi az egyik reggelen. 2015.07.20-án a VAOL oldalán illetve a Vas Népe sajtóban megjelent a Ted 2 filmről alkotott kritikám. A döbbenettől le kellett ülnöm. Álmomban sem gondoltam volna, hogy egy viszonylag nagyobb olvasottságnak örvendő médium jelenteti majd meg a cikkemet. Habár sajnos példányt nem tudtam szerezni, de a portálon még mindig megtekinthető a cikk. Hatalmas öröm és még hatalmasabb motiváció volt ez a „szakmától”, amiért a mai napig hálás vagyok.

A harmadik élményem pedig az volt, amikor személyesen találkozhattam szerkesztőtársaimmal Budapesten. A távolságok viszonylag könnyen elszigetelnek minket egymástól, de a találkozó napján ez a fal is leomlott. Jó volt végre találkozni Ik4r0s-szal, Kolev Ádámmal, Balussal, Fruzsival és a többiekkel. Jó volt megismerni őket, egytől egyig nagyon kedves embereket ismerhettem meg azon az estén. Jól éreztük magunkat, én legalábbis igen, habár estére már hűvösödött az idő, de Ádám szívesen vendégül látott minket. Ezúton is köszönöm az élményt!

A magam száznegyvenhárom posztjával ugyan nem emelkedek ki a szerkesztőségből, nem is célom, mert bőven elég hogy jó közösségben lehetek, akikkel együtt hordozzuk a hátunkon a blogot. Még sokáig szeretném ezt a csapatot erősíteni, és habár a cikkek száma felőlem jócskán megcsappant az utóbbi időben, azért magam mögött hagyni nem fogom. Köszönöm Ik4r0s-nak, hogy anno lehetőséget kaptam, és hogy egy ilyen csapat tagja lehetek.

hakos05/Ákos

2014-et írunk, a mozinaptárat a szuperhősfilmek uralják, mellettük szinte kizárólag a folytatások és a remake-ek kaphatnak helyet. A Marvel kísérletezésbe fog: a nagyközönség számára ismeretlen szereplőket felvonultató A galaxis őrzői bemutatásra készen áll, hazánkban pedig egy új, a populáris kultúra termékeivel foglalkozó blog kerül kilövésre.

Nem volt ez szokatlan, sőt! Bár a videós tartalmak kezdték elvenni a teret az írott szó elől, a mából visszanézve elmondható, hogy a blogolás aranykorának vége felé jártuk. Emlékszem a facebookos filmes csoportra, jó kis eszmecserék folytak, és a hirdetésre is, amely a kritizátoros tagfelvételre irányult és amelynek révén én is a blog egyik alapítója lehettem. Az írásban mint tevékenységben a kellemest kötöttem össze a hasznossal: egyszerre hódolhattam filmnézési hobbimnak és gyakorolhattam az elemzőkészség fejlesztését, melynek utóbb a szakdolgozat megírásakor vehettem hasznát.

Érdekes volt ugyanakkor belelátni egy blog működésébe: hogyan osszuk fel a feladatokat; szenteljünk-e a trailereknek külön cikket vagy elég lesz-e facebookra posztolni őket; hogyan nézzen ki a logó, a fejléc, stb. Bevallom, a feladatok megfutamításra késztettek, mivel számomra az írás bőven elegendő elfoglaltsággal járt, „átigazoltam” egy addigra már felfuttatott bloghoz, melynek jelenleg is tagja vagyok. Időközben a blogok jöttek, de inkább mentek (mondom, az aranykornak vége van). A Kritizátor viszont még mindig töretlenül működik és örülök, hogy a popkulturális gépezet (utalva itt a régi szlogenre) beindításában én is részt vehettem.

Asuka02/Niki

A Kritizátor indulásakor, egy barátom javaslatára kapcsolódtam be a blog mindennapjaiba. A filmek, sorozatok szeretete már korán a bűvkörébe zárt, ezért is jött kapóra egy olyan platform, ahol szívesen megoszthatom a hasonló érdeklődésű emberekkel a szenvedélyemet. Sokat köszönhetek a Kritizátornak, mert nemcsak nagyszerű, elhivatott kollégákkal kerültem kapcsolatba, de formálódott egy kis közösség is, akikkel „közös nyelvet beszéltünk”. Inspirálóan hatott rám, hogy a cikkíráson túl lektorként is közreműködhettem a blog életében. Egy-egy kritika nem pusztán, mint szöveg jelent meg előttem, hanem a cikkíró gondolataiba is betekintést engedett. Ezért is tartom fontosnak és Titeket, Olvasókat is arra biztatlak, hogy a szövegen túl a cikkíró mögött meghúzódó életszemléletet, gondolkodásmódot is lássátok meg, mert még ha nem is értetek egyet egy felvetéssel, az ellentét is diskurzust szül, ezáltal közösséget teremt.

Gueth Ádám

Számomra a Kritizátoros kaland 2015. júniusában vette kezdetét. Egy filmes Facebook-csoportban osztottam meg értekezésemet a Véres gyémánt című filmről, ami után meghívást kaptam Varga Mátyás főszerkesztőtől. A Kritizátor rengeteg izgalmas lehetőséget hozott számomra az elmúlt közel tíz évben: interjúkat, érdekes találkozásokat, premier előtti díszbemutatókat, podcast-műsorokat stb. Az itt megjelent cikkeim egyben utat nyitottak számomra más médiumokhoz is, valamint a főállású, újságírói munkámat is nagyrészt a Kritizátornak köszönhetem. Az oldal emellett megajándékozott értékes emberi kapcsolatokkal, barátságokkal, hasonszőrű emberek társaságával. Rengeteg alkalmat kínált nekem az önfejlesztésre, arra, hogy írásaim egyre egyedibbek lehessenek, de a látóköröm szélesítéséhez egyaránt hozzájárult. Külön öröm számomra, hogy sajátos érdeklődésemet a történelmi filmek iránt úgyszintén kamatoztathatom cikkeimben és a Kritikus Tör podcastekben egyaránt. Ám a kritizátorok élete nemcsak játék és mese. Bizony néha nehéz megfogalmazni, mi is a gondunk egy adott alkotással és olykor pusztítóan rossz filmeket, sorozatokat is meg kell tekintenünk. De minden munkának megvan a maga kevésbé élvezhető oldala. Hálásnak érzem magam, hogy a Kritizátor tagja lehetek és remélem, még nagyon sokáig maradhatok ebben a közösségben.

Afthrast/Berci

Durva, hogy eltelt tíz év amióta megalapult az oldal. Nem sejtettem, hogy mibe leszek „belerángatva”, amikor felmerült a kérdés, hogy értek-e HTML+CCS-hez. Az elmúlt évtized technikai és személyes élményeket, kihívásokat és tapasztalatokat is nyújtott. Ilyen volt amikor áthoztuk az oldalt az Index-ről és teljesen nekünk kellett felépíteni. Vagy amikor erős ellenérzések között kellett megállapodni olyan dolgokról, hogy hogyan tovább. Mindezek jó fejlődési lehetőségeket nyújtottak és összességében messze túlszárnyalják a nehézségeket a közös élmények. Legyenek azok találkozók, közös sajtók vagy csak a szokásos chat-es diskurzusok. Különlegesnek tartom azt, hogy mennyi különböző gondolat és vélemény fér meg egymás mellett és dolgozik együtt akkor is, ha ez a cikkek egy-egy írónak való kiosztásában nem mindig látszik; a YouTube-on és Spotify-on elérhető podcastjainkban ebből már többet lehet látni/hallani. További fejlődésben gazdag következő évtizedet kívánok magunknak és köszönöm azoknak, akik velünk tartanak ezen az úton. Allons-y!

Zsutti

Már nem is emlékszem pontosan, de a Kritizátor még friss blog volt pár lelkes szerkesztővel, amikor Matyi, a főszerkesztő megkeresett egy podcast nyomán, amiben hallott rólam és a Breaking Bad posztereimről. Felajánlott egy együttműködést, hogy grafikai tudásommal tegyek hozzá a Kritizátorhoz, amire igent mondtam. A logón és az új arculaton túl én készítem minden hónapban az új a Facebook és podcast cover képeket. Először a szerkesztőség  minden hónap végén megszavazza, hogy melyik film vagy sorozat legyen a fő képen, amit én megszerkesztek. Aztán elküldöm Matyinak a verziókat és ő megszavaztatja a többiekkel, én pedig mindig kíváncsian várom a végeredményt. Ez egyfajta hagyománnyá nőtte ki magát ennyi év alatt és örülök, hogy részese vagyok! A legviccesebb az, hogy ennyi idő alatt rengeteg cover kép került fel FB-re, de legalább háromszor annyi publikálatlan verzió is létezik nálam, amiket a szerkesztőség tagjain kívül senki más nem látott még.

Filmespracli/Gergő

Az érettségit követő át nem pihent éjszakán, egy már szomjasnak nem igazán nevezhető volt osztálytárs javaslatára írtam annak idején Ik4r0s-nak – utólag visszagondolva gyermeki naivsággal erőteljesen felvértezve –, annak reményében, hogy a jövőben írjak a blogra (akkor még) kisebb, maximum két oldalt tartalmazó cikkeket. A próbaírás valamilyen rejtélyes okból adódóan meggyőzte a többieket, így 2019-től erősítem a Kritizátor csapatát. Ebben a hat évben pedig számos dologba kezdtem bele, amiknek a nagy részét (a kivétel erősíti a szabályt) le is tudtam már zárni. A kultfilmekről szóló rovat feltámasztása pár éve még az én kezdeményezésemre indult el és szerencsémre jó pár kollégának volt kedve, valamint türelme segíteni nekem ennek a lebonyolításában. Mechanikus Narancs, Ollókezű Edward, Félelem és reszketés Las Vegasban, volt ott minden, ami – leginkább – szemnek és szájnak is ingere volt.  A Top10-es listák készítésével még a blogírói ’’karrierem’’ elején foglalkoztam, részben a kattintásszám növelése, de túlnyomóan a kihívás miatt, miszerint, hogyan lehet pár mondatban összefoglalni egy film, sorozat, vagy netalán karakter lényegét, frappáns kvintesszenciát írva ezzel. A végeredmény pedig már teljesen más tészta. Az évek alatt a klasszikus filmektől (a 100. évfordulója kapcsán megemlékeztem Robert Wiene egyik mestermunkájáról, a Dr. Caligariról) elkezdve egy-egy életmű ajánlóján át (a Felliniről és a Godardról szólóak ma már megmosolyogtatóan lexikálisak, mégis nosztalgikusan gondolok vissza rájuk a bemutatott filmek eklektikussága miatt) egészen a legújabb premierekig igyekeztem mindenről írni – remélve, hogy szórakoztató, de valamennyire tartalmas írásokat hozzak létre. Talán több, mint kevesebb sikerrel. Rövidebb ideig a sorozatrovatnak voltam a szerkesztője, de mindenki szerencséjére hamar megváltam ettől a titulustól: egyszerűbb elvállalni az írást, mint kiosztani az embereknek, hogy mire szánjanak rá több órát az értékes életükből. Íráskészségem is egyértelmű fejlődésen esett át, a főszerkesztő folyamatos fejvakarására és az olvasók életének megnehezítésére a hosszabb mondatok, több oldalas elemzések, homályos gondolatmenetek tábora felé kezdtem el kacsintgatni az utóbbi időben, rossz szokásomon igyekszem néha úrrá lenni. Ennek kapcsán is csak magamat tudom ismételni: talán több, mint kevesebb sikerrel. A blog keretein belül jó ismerősökre, azt is megkockáztatom, hogy barátokra tettem szert, ha pedig úgy alakul, szívesen elmerülök az éppen aktuális Star Wars-termékről szóló diskurzusban, olvasom a legújabb cikkötleteket felvonultató szövegarmadát, vagy mazsolázok a beküldött hírekből a posztolás későbbi szándékával.

Tíz év. A tízes szám még gombócból is sok, nemhogy a gyorsan múló évek számából. Az összetartozás jegyében én mindenesetre boldog születésnapot kívánok a kollégáknak, ennek a kis olvasói (és hallgatói) közösségnek, de mindenekelőtt neked kedves Kritizátor! #birthday

Ui.: A Michael Mann-ről szóló retrospektív sorozatról sem feledkeztem meg útközben, tervben van, csak hát senki sem mondta annak idején, hogy mennyire nem könnyű ez a popszakma.

Lord_Tiru

Matyi 2019 végén keresett meg, mint a Játékajánló nevű Facebook csoport vezető moderátorát, hogy engedném-e a csoportban a blog cikkeinek megosztását, illetve egy gamer író toborzását megcélzó posztot. Az elsőt hihetetlen mód engedtem, a másodikra pedig azt mondtam, nem kell messzire mennie, mert engem érdekel. Azt hiszem, kezdetben talán kicsit szkeptikus volt velem szemben, de végül csak befogadtak a csapatba. Az első hivatalos cikkem a Republic Commandoról 2020. márciusában jelent meg…azóta pedig összesen már nyolcvanhét cikket sikerült összekapirgálnom ez alatt a kicsit több, mint négy év alatt…és no lám, készül a nyolcvannyolcadik is. A fentiekből egyértelmű, hogy én messze nem éltem át a blog teljes történetét, de ettől függetlenül épp elég régóta vagyok itt, hogy elmondhassam, már veteránnak számítok. Mindig is érdekelt a játékújságírás, a Kritizátor pedig lehetőséget ad nekem arra, hogy az ötleteimet, gondolataimat kötöttségek nélkül kiadhassam magamból. Ám amit ennél is pozitívabbnak élek meg, az az hogy két éve egy Gueth Ádám kollégával folytatott baráti beszélgetés során felvetett ötletből kiburjánzó Kritikus Töri podcast sorozatunk jelenleg a hetedik részénél tart. Kihasználva, hogy a szerkesztőségben többen is vagyunk történelem végzettségűek, akik ráadásul kockák is vagyunk, igazán adja is magát a helyzet, hogy történelmi témájú szórakoztatóipari termékeket elemezzünk kíméletlenül. És számomra ezt jelenti a Kritizátor. Egy olyan csapatot, ahol az ötletek, a kreativitás és a vélemények kendőzetlenül és szabadon szárnyalhatnak. Tíz év múlva ugyanitt!