Mads Mikkelsen 20 éves karrierje jó példa arra, hogyan kell ingázni az európai és a hollywoodi filmgyártás között. A dán születésű színész első komolyabb szerepét 31 évesen kapta attól a Nicolas Winding Refn-től, aki többek között a Bronson (2008), a Drive – Gázt! (2011) és a Neon démon (2016) filmeket is jegyzi. Sokáig hazája filmrendezőivel dolgozott, filmográfiája egyik mérföldkövének azonban a 2000-es évek számítanak, amikor megismerkedett Anders Thomas Jensennel. Munkakapcsolatuk gyümölcsözőnek bizonyult, érdekes karakterek eljátszására kérte fel, akik megszemélyesítéséhez nemcsak lelkiekben, de külsőleg is át kellett lényegülnie. Szerintem ő az a rendező, aki a legtöbbet volt képes kihozni belőle, ugyanakkor Susanne Bier jó barátja és örökös forgatókönyvírójaként a drámai, őszinte színészi jelenlétet követelő főszerepeivel is mindig Mikkelsent találta meg. 2004-ben szerepelt az első nagy hollywoodi produkcióban, az Artúr királyban, bár itt kisebb szerep jutott neki, majd elérkezünk 2006-hoz, a James Bond-filmek új érájához. A Casino Royale sikere egyben az ő belépője is volt Hollywoodba, és egyszerre mindenki el/megismerte a dán színészt, akinek karakteres arcára és széles színészi eszköztárára megéri nagy költségvetésű produkciót építeni. A harmadik legfontosabb állomás az életében a Hannibal sorozat volt, ahol Bryan Fullerrel karöltve új életet leheltek a kannibál doktor történetébe. 1996 óta nagyot fordult vele a világ, idén még a cannes-i zsűri tagjai közé is beválasztották, de talán az idei év a Zsivány Egyes miatt lesz a legemlékezetesebb, amiben nem kisebb karaktert kelt életre, mint Galen Erso tudóst, aki megalkotta a Halálcsillagot, a Birodalom szuperfegyverét. Az új különálló Star Wars-film kapcsán pedig összeszedtem a tíz legjobb filmjét, amit ha még nem láttatok, érdemes pótolnotok.

10+1. Rihanna: Bitch Better Have My Money (2015)

Kövezzetek meg, de egyszerűen nem hagyhattam le a listáról! Rihanna zenei munkásságában nincs semmi kiemelkedő, ugyanakkor fiatal kora ellenére impozáns karrier áll mögötte. Mi, magyarok számára egyelőre leszerepelt, mint előadó a Sziget fiaskó után, de vessünk csak egy pillantást egy 2015-ös dalára, a Bitch Better Have My Money-ra, és az ahhoz készült klipre. Mikor először megláttam, a 90-es évekbeli akciófilmek jutottak eszembe, kis Spice Girls csajbanda beütéssel. A videó fröcsög a vértől és a túltolt szexualitástól, miközben Rihanna keménykedik, mintha valami Tarantino-filmből lépett volna elő. Mads Mikkelsen, a ″Ribanc″, akiről a szám is szól, felbéreli az énekesnőt/bérgyilkost/bandavezért, hogy tegye el láb alól nemkívánatos feleségét, csak elfelejt fizetni, Rihanna meg vérszemet kap és legyilkol/fellógat/bedobozol mindenkit a picsába.

10. Casino Royale (2006)

A Daniel Craig éra első James Bond-filmje, amiben Mikkelsen játssza a főgonoszt. Le Chiffre, a gátlástalan bankár, terroristaszervezeteket segít pénzhez, akinek beleköp a levesébe a még tapasztalatlan Bond. Maga a film szerintem a széria legjobban sikerült alkotása, persze nem tökéletes, mert indokolatlanul hosszú a játékidő, de főgonosz tekintetében messze túlszárnyalja kihívóit. Le Chiffre szerepére tökéletes választás volt a külföldi akcentussal bíró és karakteres arcú dán színész. Utólag már felfedezhetőek játékában azok a finom, apró gesztusok, amiket Hannibal Lecter megformálásánál is előhívott.

9. Vérveszteség (1999)

A cím kissé becsapós lehet, bár azt nem ígérhetem, hogy nem fog vér folyni, ám az eredetileg Bleeder címre hallgató film nem a vérontásról szól, hanem a kiüresedett, életcél nélküli embereknek a gyűjtőfogalma. A sztori 6 ember köré épül, akik így vagy úgy, de kapcsolódnak egymáshoz. Leo és Louise gyermeket várnak, aki egy lepra helyre fog születni, ezt Leo is tudja, és az elfojtott düh egyre inkább előhozza belőle a vadállatot, míg nem bántalmazza barátnőjét. A lány erőszakos, rasszista bátyja nem hagyja majd megtorlatlanul az indokolatlan pofonokat. A mélységesen félénk és antiszociális Lenny (Mads Mikkelsen) és a pornófüggő Kitjo egy tékában dolgoznak. Lenny azon túl, hogy heti 12 filmet néz (van miből válogatnia), beleszeret a szintén félszeg és durván álomvilágban élő Leába, akivel eleve kudarcra van ítélve kapcsolatuk szociális nehézségeik miatt. Emlékszem, miután megnéztem a filmet, kiábrándultam mindenből és mindenkiből, mert ezt a fajta érdektelenséget az se zavarja meg, ha éppen történik valami a vásznon.

8. Elátkozott város (1996)

Hollywoodban Nicholas Winding Refn neve egyet jelent a Drive – Gázt! c filmjével, pedig Dániában már befutott rendezőnek számított, komoly filmekkel a háta mögött, ezek közül is kiemelkedett a Pusher-trilógia, aminek az első két részében játszott főszerepet Mikkelsen. Az, aki egy Drive vagy Neon démon szintű, erős vizualitásra építő filmet vár, az nagyon rosszul gondolja, mert az Elátkozott város majdnem dokumentarista eszközökkel repít minket a mocsokba, ami nem az odarajzolt hollywoodi mocsok, hanem az igazi európai posvány. Embernek maradni az embertelenségben, miközben a pénz és a drog az úr, és bárkit megölnek, ha úgy tartja kedvük vagy érdekük származik belőle. Mikkelsen ebben a filmben egy ordenáré, kisstílű lúzer, egy igazi vadállat, és nem a szerethető fajtából.

7. Gengszterek fogadója (2000)

A „jenseni trilógia” első darabja, könnyedebb hangvételű és sokkal szentimentálisabb, mint a másik kettő (Zöld hentesek Ádám almái). Négy gengszter a nagy rablás után menekülni kényszerül, de társukat ért lőtt seb miatt kénytelenek megszállni az útszéli kis elhagyatott fogadóban. Jensenre jellemzően a dán filmgyártás színészeinek színe-javát trombitálta össze, és ezek négyen tisztesen helytállnak, de a vásznat teljes mértékben az öltönyös gengszter, kokainista Ulrich Tomsen és az elég beteg humorral és életfilozófiával megáldott Mads Mikkelsen uralja. Arnét semmi sem jellemzi jobban, mint az a jelenet, amikor a kerítés mögül bőgő tehénnel elkezd szájkaratézni, majd főbe lövi az állatot, miközben akkora janinak képzeli magát, mintha legalábbis a tokiói maffiavezért nyírta volna ki. Azért is végtelenül szentimentális ez a film, mert ezt a négy istenadta barmát nem lehet nem szeretni, hiába élnek bűnözésből, hódolnak élvezeti szereknek és lelkiismeret-furdalás nélkül puffantanak le bárkit. Esendő emberek, rengeteg elfojtott dühvel, gyermekkori traumákkal a hátuk mögött, akik egy fogadó üzemeltetésében lelik majd meg lelki békéjüket.

6. Esküvő után (2006)

Aki járatos a dán filmvilágban, az tudja, hogy Susanne Bier és Anders Thomas Jensen életre szóló jó barátok, munkakapcsolatuk is igen gyümölcsöző, mondhatni Jensen privát forgatókönyvírója a rendezőnőnek, bár az Esküvő után filmnek mindketten társszerzői, amivel egészen az Oscar jelölésig meneteltek a Legjobb idegennyelvű filmek kategóriában. Igazi, nagybetűs DRÁMA, amiben Mikkelsen megmutathatta érzelmesebb oldalát. Egy indiai árvaház igazgatóját alakítja, aki csak akkor kapja meg az üzletember által felkínált pénzösszeget, ha azt személyesen veszi át. Elutazik hát Dániába, ahol egyúttal meghívást kap a férfi lányának esküvőjére. A csavar a sztoriban pedig ott kezdődik, amikor kiderül, hogy a férfi felesége az ő volt nője, a menyasszony pedig az ebből a szerelemből született gyerek. Ha csak a leírtakra szorítkozva próbálnánk behatárolni a filmet, akár giccsesnek is titulálhatnánk, ami egy bizonyos ponton helytálló. A téma elcsépeltnek hat, de a nem várt csavaroknak és a kivitelezésnek köszönhetően levetkőzi ezt a nem kívánt jellemzőt.

5. A vadászat (2012)

Sokszor elcsépelt frázis azzal jönni, hogy egy film nehéz és feldolgozhatatlan témával rukkol elő, mégis erről beszélhetünk A vadászat esetében. Szólhatna a pedofíliáról, de ennek a mibenléte nem vitatéma, itt inkább az ártatlan gyermeki lelkület megkérdőjelezhetetlenségét éri csorba. A történet szerint Lucas (Mads Mikkelsen) élete rendeződni látszik: egy óvodában helyezkedik el, a válás után fiával egyre jobb a kapcsolata és arra is esélyt lát, hogy a gyermekelhelyezési perben a bíróság az ő javára dönt, ráadásul egy új kapcsolat is kialakulóban van. A látszólagos idillt legjobb barátjának kislánya zavarja meg, mert azt állítja, hogy Lucas megmutatta neki a nemi szervét. Súlyos szavak ezek, egy olyan kislány játszadozása, aki a rossz családi helyzet miatt Lucas karjaiban próbál megnyugvást találni. Olyan erős ragaszkodást tanúsít a férfi iránt, hogy amikor finom elutasításba ütközik, kitalál egy mesét (hazudik). Innentől kezdődik Lucas kálváriája, a kisváros teljes lakossága eltávolodik tőle, kiveti őt a kötelekéből, megbélyegzik, és hajtóvadászatot indítanak ellene, ő pedig egy ilyen mértékű váddal szemben nem tud harcolni. 

4. Ádám almái (2005)

A ,,jenseni trilógia” utolsó darabja, amiről egy nagyon kedves barátom azt mondta: ,,Rohadtul szégyellem magam, de sírva röhögtem, amikor a neonáci Adam felrakta a falra a bekeretezett Hitler arcképet, majd az arab bevándorló Khalid meghúzta a harangot, az arckép meg lehullott a földre.” Ez csak egy kevés ízelítő volt abból a morbid humorból, amiből a film építkezik, mert Jensen egyaránt csúcsra járatra a tragédiát és a komédiát. Adamot közmunkára ítélik, amit egy vidéki plébánián, Iván lelkész (Mads Mikkelsen) felügyelete alatt kell letöltenie. A többi lakó sem egyszerű eset, ott van a múltban nőket megerőszakoló Gunnar, Khalid, aki korábban benzinkutakat robbantott fel és az alkoholista Sarah. Mindannyian egy látszathazugságban élnek, amit Ivan táplál: elhiteti velük, hogy bűneik bocsánatot nyertek és képesek megváltozni. Adam megjelenése azonban elhozza az ŐSKÁOSZT, mert ő az egyedüli, aki csak nézi és nézi ezt az összeterelt csürhét, de hiába próbálja felnyitni a szemüket. Mikkelsen a lelkész szerepében egyszerűen zseniális: a felesége öngyilkos lett, a fia nyomorék, neki pedig agydaganata van, mégis ő az egyik legkiegyensúlyozottabb és legboldogabb tagja a plébániának, persze ennek az az ára, hogy totális tagadásban és álomvilágban él.

3. Hogy szeretsz? (2002)

Újabb jenseni forgatókönyv, újabb bieri rendezés, ami a Dogma95 filmes mozgalom szigorú szabályrendszere alapján készült alkotás. Ez volt életem első dogma filmje, persze akkor még fogalmam sem volt, mi a fenének kézi kamerával forgattak, és legfőképpen miért érzem magam ennyire kényelmetlenül, mintha ezeknek a szegény sorsú, végtelenül szánni való emberek kálváriáját kukkolnám. Biernek sikerült olyan intim légkört teremtenie, amiben elfelejtette velem, hogy filmnéző vagyok, és egy katasztrófaturista szintjére degradált engem. A sztori egy fiatal párról szól, akik egy éttermi vacsora után tartanak hazafelé, de a fiút elsodorja egy kocsi, és a baleset következtében nyaktól lefelé lebénul. A sors furcsa fintora, hogy kezelőorvosa éppen a balesetet okozó nő férje lesz, ezt az orvost alakítja egyébként Mikkelsen. Miközben a fiú kezelése folyik, a férfi és a lány saját nyomorú sorsuk elől egymás karjaiba menekülnek. Úgy gondolom, mind színészileg, mind emberileg sokat kívánt tőle, tőlük a szerep, mert egy ilyen atmoszférával bíró filmben nem elég, ha játszanak, itt életre kell kelteni az embert, valós érzelmeket közvetíteni, miközben ők maguk (is) sebezhetővé válnak.

2. Hannibal (2013-2015)

Azt hittük, hogy Anthony Hopkinsnál nem létezik jobb Hannibal Lecter, majd jött Bryan Fuller és egy sikeres casting eredményeként Mikkelsen. Hogy fanyalgott-e a közönség, nyilván, de az első évad várakozást felülmúlóan teljesített, és bevezette a köztudatba a dán színészt. Egy esztétikailag lenyűgöző szériát kaptunk, ahol a vaj dallamra olvadt a serpenyőben, az étkek grandiózusok és ízlésesen megkomponáltak voltak. Hannibal és Will kapcsolatára helyezték a fő hangsúlyt, egészen kifacsart módon egy bromance-t láthattunk, egy kis thriller, egy kis horror, egy kis detektívesdi keverékével, miközben Harris regénysorozatának egyes állomásai megelevenedtek. Annak ellenére, hogy a rajongók körében osztatlan sikert és rajongást váltott ki a sorozat, de leginkább Mikkelsen személye, díjak tekintetében méltatlanul alulreprezentált maradt mind a készítők, mind a színészek tekintetében.

1. Zöld hentesek (2003)

Nem tudok és nem is akarok nem elfogult lenni ezzel a filmmel kapcsolatban, mert az igazi, ízig-vérig morbid, fekete komédiába oltott szatíra a Zöld hentesekben forrja ki magát. A két antihős, Svend és Bjarne saját hentesboltját készül megnyitni. Már eleve felesleges ötletnek bizonyul az egész, hisz egy kisvárosban miért lenne szükség két hentesboltra, amikor egy is tökéletesen ki tudja szolgálni a lakosságot. Svend egyébként tipikus kisember, önbizalom-hiányos és önértékelési zavarral küszködő egyén, aki betegesen vágyik arra, hogy elismerjék és szeressék. Mikkelsen remekül hozza Svend karakterét, a sminkesek munkája dicséretes, a megmagasított homlokkal és hátrafésült hajával már a megjelenésében sem túl meggyőző hentes személyiségét még további mélyíti a gyors, pattogó beszédtempóval. Nem tudok mást mondani, mint hogy nézzétek meg ezt a filmet, mert a szó legnemesebb értelmében vett klasszikus, kiváló történettel, legfőképpen Mads Mikkelsen pályájának gyöngyszemével.