Az a helyzet, hogy az idei alkotásokból nagyrészt csak a plázafilmeket láttam. Így, hogy én is összerakjak egyet, hajráznom kellett. Ebben más listák voltak a segítségemre. Idén ezt igyekszem majd másképp csinálni, mert listát írni szerintem csak úgy érdemes, ha az ember igazán tisztában van a világ filmterméseivel. Mindent, ami a keze ügyébe akad megnéz, mert sose tudhatja melyik, akár közepesnek titulált film lesz a kedvence. Azokból, amiket láttam, az enyém így néz ki.

Milten52 listája:

10. A berni követ

Tökéletes példája annak, hogy jól megírt dialógusokkal és egy biztos kezű operatőrrel igazán fullasztó légkört lehet teremteni. Az meg, hogy a színészi játék ezúttal mindenféle színpadi manírt nélkülöz, csak hab a tortán. Nekünk is van történelmünk, méghozzá nem is akármilyen. Az ehhez hasonló elfeledett történetek is mozgóképes feldolgozásért kiálthatnak, főleg, ha ’56-ot indirekt módon is meg lehet közelíteni. Ráadásul ilyen hatásosan.

9. Ida

Ha nem tudnám, hogy ez a film mostani, azt gondolnám, hogy a múlt században készült. Mondjuk a ’60-as években, amikor játszódik. Pawel Pawlikowski fekete-fehér filmjében a fogadalomtétele előtt hazaküldenek egy apácát a nagynénjéhez. Anna tőle tudja meg, hogy valójában zsidó származású és együtt indulnak el kideríteni mi történt a családjukkal. Úgy holokausztfilm ez, hogy valójában mégsem az. Két rokonon keresztül két eltérő életutat is bemutat, az ember pedig kíváncsian várja, melyik kerekedik felül a másikon. Metszően nyers és hűvös alkotás ez, melyet a kamerakezelés is erősít, hiszen egész a végéig meg se moccan. Az egy beállítás, egy jelenet elve érvényesül, de ez inkább csak előnyére válik. Mindenféle hatásvadászatot kikerülve hat igazán.

8. A csodálatos pókember 2.

Talán a Galaxis őrzői által okozott sokk után volt üdítő egy tényleg kidolgozott szuperősfilmet látni az idén. Hús-vér karakterek, akiket érthető motiváció hajt és egy Parkerhez köthető dráma, amelynek kellően megágyaztak. Közel sem hibátlan a film, de az első rész okozta csalódásomat ezzel sikerült kiküszöbölnie és még a régi trilógia második részéhez is felért.

7. The Guest

Vannak azok a filmek, amelyek megnézéskor lekötnek, tetszenek, de csak a fejed vakarod, amikor több listán is látod a címét. Tényleg ennyire jó ez? Majd utánaolvasol pár dolognak, ami kontextusba helyezi és rájössz, hogy direkt olyan, amilyen. Tisztelgés a ’80-as évek mozijai előtt. Egy családhoz betér egy srác, aki azt állítja, hogy ő elhunyt fiuk katonatársa. A nő felajánlja, hogy lakhat náluk egy darabig. Ezek után fenekestül felfordul az életük és hamarosan világossá válik, hogy a különös történések mögött ez a rejtélyes idegen áll. Thrillerrel kezd a film, de csak hogy a ’B’ kategóriás akciófilm után egy horrorba illő végkifejletig meg se álljon, miközben az év legjobban összeválogatott soundtrackje szól. Szigorúan szuggesztív szintipop (bocs!). Néhol taszítóan sok és erőszakos a film, de a zene mindent kárpótol. Drive fanoknak csont nélkül bejöhet.

6. Szerelempatak

Sós Ágnes dokumentumfilmjében olyan témának jár utána, amit nemhogy nagyszüleinktől, hanem még a szüleinktől se mernénk megkérdezni. Erdélyi 70-80 éves nénik és bácsik mesélnek arról, hogy az ő idejükben hogy zajlott a szerelem, a nászéjszaka és mondjuk ki: a szexuális együttlét. Mindezt filmszerűen, önálló zenével és csodálatos képekkel illusztrálva láthatjuk. Egyszer tabudöntögetően megmosolyogtató, majd szívszorítóan szomorú. Egy igazi érzelmi hullámvasút.

5. A holnap határa

Meghalni újra és újra a csatamezőn. Tom Cruise az év legfurább és legmorbidabb karakterfejlődését hozza a nyár leglátványosabb és legszórakoztatóbb blockbusterében. Leg leg leg. Talán még a legintelligensebbet is hozzá lehet csapni. A történet nincs az arcunkba tolva, néhol meg kell állni és átgondolni a látottakat, csak legyen idő arra a lélegzetvételnyi szünetre. Filmként elég nehéz rátekinteni, néhol úgy éreztem, mintha egy hosszúra nyúlt videoklipet néznék, néha meg a kontrolleremért nyúltam volna leginkább. Közben pedig egy könyvadaptáció.

4. Lavina

Mi történik akkor, amikor egy téli vakáción egy irányított lavina elszabadul és ahelyett, hogy az apa a családot mentené, az ösztöneit követve menekülőre fogja, míg az anya a két kicsit átkarolva próbál menekülni? Senkinek sem esik baja, de abból ami lehetett volna hétbaj lesz. A nő ugyanis ezt nem képes feldolgozni, az apa pedig nem is látja a dolog komolyságát. A film is tökéletesen ábrázolja ezt a faramuci helyzetet, hiszen az ominózus eset egy pillanat alatt zajlik le, ilyenkor másodpercek alatt kell cselekedni, mégse tudjuk egyértelműen eldönteni kinek van igaza, vagy éppen mi mit csinálnánk hasonló helyzetben. Na abba inkább ne is gondoljunk bele, mert a döntőbírónak hívott barátaik is megjárják ezzel. Az egész kínossá és bizarrá kezd válni, melyet a sokáig kitartott jelenetek is elősegítenek, gyönyörű fényképezéssel és minimális zenehasználattal megspékelve. Jobb zárást pedig keresve se találhattak volna.

3. Cheap Thrills

A pénz nagy úr. Annak is, aki hajtja és annak is, akinek sok van belőle és puszta szórakozásból osztogatja Craignek és Vince-nek akik öt éve nem látták egymást. Persze nem ingyen, ehhez eszelős feladatokat kell megoldaniuk. Nem lőnék le semmit, de bírni kell hozzá a fekete humort és jó, ha van hozzá gyomrod is. Ugyanakkor komoly erkölcsi témát feszeget film, de a tanulságot magunknak kell levonni. És pont ettől lesz őszinte a film.

2. VAN valami furcsa és megmagyarázhatatlan

Ismered az érzést, amikor úgy érzed, tök felesleges bármit is csinálni, mert akármikor meghalhatsz? Hogy inkább nem lépsz semerre, mert minek? Belefásulva, rezignáltan élsz ebben a Budapest nevű városban, ami lassan már csak a tüntetésekről és a Sziget fesztiválról híres, és hogy ez téged egy cseppet sem izgat? Az megvan, mikor a facebookról tudod meg, hogy dobott a barátnőd? Vagy az, amikor nem találsz a képzettségnek megfelelő munkát? Vagy mikor elmégy külföldre a részegen vett repjegyeddel, de, rájössz, hogy egy recepciós állásnál úgyse vinnéd tovább? Gondolod, hogy ez a film egy dráma? Ismered Reisz Gábor vizsgafilmjét? Ismered a VAN-t?

1. Sráckor

Bárhogy kutattam, Richard Linklater filmjénél tavaly jobbat nem találtam. Pedig valahol érzem, hogy nem ez fogja a legjobb filmnek járó Oscart kapni. Ha valamit bátran megérdemelne, akkor az a forgatókönyv díja. Mert egy tudatosan összerakott, elliptikus, ha úgy tetszik mozaikszerű felnövéstörténet, mely egyszerre működik a gyerekek és a felnőttek szemszögéből is. Ahogy Mason megtalálja önmagát, azt, hogy miben tud igazán kiteljesedni. Ahogy kissrácként rácsodálkozik a világra, majd benő a feje lágya. Ahogy az elvált szülei a maguk útján a saját boldogságukat keresik. Ahogy az egyik a politikai elveit rúgja fel egy új család miatt, a másik negyvenévesen már a kapuzárási pánikkal néz szembe. Tizennyolc évesen kirepülnek a gyerekek, utána mi lesz szülőkkel, ha nincs mellettük egy társ? Itt vége is a filmnek, mégis csak Mason története volt ez. A ’60-as évek óta tudjuk, hogy a fiataloké a világ. De ez csak addig van jól, míg mi fel nem növünk. Onnantól nem marad más, csak a múltba révedés. Vagy forgathatunk egy monumentális sztorit egy felcseperedő fiúról. Ezáltal egy kicsit mi is megfiatalodunk.