„A bizalom minden kapcsolat alapja”- tartja egy meglehetősen közhelyes, mégis igaz megállapítás. De hogyan bízzon az ember partnerében, ha annak a munkájával jár a hazudozás és a megtévesztés. Nem, most nem a színészekre gondoltam, és nem is a válófélben lévő Brangelina párosra. A nagy mesélő, Robert Zemeckis legújabb filmjében egy II. világháborús kémrománc történetét meséli el a nagyérdeműnek, egy nem is akármilyen párossal. Vajon ennyi év után is tud-e Zemeckis igazán élvezetes mozit készíteni?

A Szövetségesek története 1942-ben kezdődik, Marokkóban. Max Vatan (Brad Pitt) közös küldetésben vesz részt a francia ellenállás egyik tagjával, a szép, ám veszélyes Marianne Beausejourral (Marion Cotillard). Eleinte csupán a küldetés végett alkotnak párt, később azonban már a való életben is családot alkotnak és közös gyermekük is születik. A kémházaspár Londonban tengetné napjait, de a háború iszonyata nem csak az állandó bombatámadásokban kísérti őket. Max egy napon rettenetes hírt kap feletteseitől; feleségét azzal gyanúsítják, hogy valójában német kém, aki egy már halott francia ellenálló személyi azonossága mögé bújva ad jelentéseket a Harmadik Birodalomnak. A férfi tehát választás elé kerül; vajon sikerül igazolnia szerelme ártatlanságát, vagy csak magára számíthat a háború poklában?

Zemeckis két igazi nagy névvel és egy ütős sztorival operál, de filmjében kisebb-nagyobb utalásokat is kaphatunk más produkciókra. Már rögtön az alaptörténet is mutat némi hasonlóságot a Mr és Mrs Smith című filmmel, mely azonban inkább vígjáték volt, mintsem komoly drámai alkotás. Ezenkívül, ha már Marokkó fővárosában járunk, az embernek akaratlanul is eszébe jut a magyar származású Kertész Mihály klasszikusa, „egy gyönyörű barátság kezdete„, a Casablanca. Bizony, a Szövetségesek elején szinte lehetetlen nem felismerni, hogy Zemeckis is nagy rajongója Kertész rendezésének. A hangulat és a helyszínek után én már csak azt vártam, hogy valaki azt mondja: „Játszd újra, Sam!” Brad Pitt és Marion Cotillard meggyőző és összeillő párost alkotnak, akik között egyértelműen működik a kémia. Ráadásul Pitt a Becstelen brigantyk és a Harag  óta rutinos a II. világháborús műfajban. A film elég jelentős részében egyébként a karakterek franciául szólalnak meg, ami különleges egy amerikai produkciónál. És sajnos fel is soroltam a Szövetségesek pozitívumait…

Zemeckis sajnos minden próbálkozása ellenére sem tud elég feszültséget teremteni és sokszor még a néző érdeklődését is képes teljesen elveszíteni. Hiába pár izgalmasabb akciójelenet, szülés a bombázások alatt, stb. A helyzetek nem elég kiélezettek, a történet bukdácsolva halad a logikai bukkanóktól, a befejezés hihetetlenül pátoszos, nyálas és nem illik egy ilyen témájú alkotáshoz. A kémfilmek legnagyobb hibája ugyanis, hogy romantizálják a hírszerzői tevékenységet, és a Szövetségesek pofátlanul növeli az ilyen típusú mozik táborát. Egy ilyen történet sokkal nagyobb csavarokra, több meghökkentő és váratlan pillanatra adna lehetőséget, ráadásul a történelem dúskál az ehhez hasonló igaz történetekben – pl. Mata Hari élete. A felsoroltak persze nem csak Zemeckist terhelik, a forgatókönyvíró, Steven Knight se igazán törte össze magát, hogy valami igazán eredetit alkosson. Nem sokat kapunk abból, hogy milyen a valódi kémkedés, viszont ha már az alkotók így elrugaszkodnak a valóságtól, akkor legalább egy izgalmas végeredményt összehozhattak volna, de sajnos nem így történt. Ily módon viszont szegény Pitt és Cotillard kénytelenek átvállalni a munka oroszlánrészét, és ők nem is vallanak kudarcot, de pusztán jó színészi játékra nehéz bármit is építeni.

Félreértés ne essék. A Szövetségesek messze nem tartozik a rossz filmek közé, viszont azok közé igen, amelyek messze nagyobb potenciált rejtenek magukban, mint amit végeredményként a mozivásznon láthatunk. Igazi közepes mozi ez, ami sokkal, de sokkal erősebbre és emlékezetesebbre is sikerülhetett volna egy eredetibb forgatókönyvvel és feszesebb rendezéssel. Aki tehát egy igazán komoly kémdrámára számít és esetleg rajongója Brad Pittnek, az inkább nézze meg/újra a részben Budapesten forgatott Kémjátszmát. Akik egy összebújós háborús romantikus filmre vágynak, azok pedig inkább a Casablancát tekintsék meg, főleg ha még nem látták.