Mindannyian ismerjük a Grimm-fivérek meséjét Hófehérkéről és a hét törpéről, ha mást nem, akkor a Walt Disney-féle adaptációt biztosan mindenki látta már. De létezik egy 1983-as magyar rajzfilm, amit a többek között a Macskafogón is dolgozó Nepp József rendezett, és ami meglehetősen a saját szájíze szerint értelmezi át a klasszikus történetet. Vizsgáljuk meg, hogy a Hófehér miben nyújt mást a korábbi feldolgozásokhoz képest!

Tipikus tündérmesei alapszituációval állunk szemben: a királyné, Lady Konstans Fridzsider varrás közben megszúrja az ujját egy tűvel. A hagyomány szerint ugyanis ez kell ahhoz, hogy egészséges trónörököst szüljön férjének, a teljesen bolond Oroszlánszagú Leónak, aki a galambjain kívül (amik valójában csirkék) semmi mással nem törődik. A királyné azonban nem sejti, hogy a tűt méregbe mártotta udvarhölgye, Arrogancia, így hamarosan jobb létre szenderül. Ezután Arrogancia az udvari kuruzslót azzal bízza meg, hogy teremtsen egy kisbabát, hogy úgy tűnjön, mintha a királyné gyermekágyi lázba halt volna bele. A gonosz udvarhölgy csele beválik, és sikerült úgy behálóznia a királyt is, hogy az feleségül veszi. A kisgyermek, akit fehér haja miatt mindenki csak Hófehérnek hív, sanyarú körülmények között, cselédként nő fel, és a rengeteg rálőcsölt munkától olyan erős lesz, mint egy bivaly. Arrogancia királynő érzi, hogy a kis Hófehér veszélyt jelenthet az uralkodására, ezért minél hamarabb el kell tennie őt láb alól. Hősnőnknek menekülnie kell az otthonából, ám az erdőben bujdosva találkozik hét törpével, akik befogadják őt a házukba (pontosabban akaratukon kívül beköltözik hozzájuk).

A fentiekből látszik, hogy nem egy hagyományos Hófehérke-feldolgozással állunk szemben, sokkal inkább egy paródiával. A Hófehér elég lazán követi csak az eredeti mese csapásvonalát, szóval komoly forráshűségre ne számítson senki. Ehelyett nagyobb hangsúly került a történet sablonjainak kifigurázására, a cselekmény egyes elemeinek és a karakterek kiforgatására (pl. a törpék nem kibányásszák a nemesfémeket, hanem beolvasztják az aranykincseket, amit aztán „visszatöltenek” a hegybe). Abból a szempontból is formabontó a Hófehér, hogy sokkal több figyelmet kapnak a várban történő események, Arrogancia és a többi udvaronc machinációi, így a szerencsétlen törpék lényegében mellékszereplőkké degradálódnak.

A Hófehér fő erőssége egyértelműen a humora, mely a vizuális gegektől kezdve a nyelvi leleményekig (a rajzfilm dramaturgja a „rímhányó” Romhányi József volt) több formában megmutatkozik. De ezek közül a leginkább kiemelkedők a rengeteg furcsábbnál furcsa, sokszor egyenesen morbid, fekete komédiába csapó szituáció, amiben mesehőseink kénytelenek helyt állni (kedvencem az a jelenet, amiben a törpék a rumtól lerészegednek, és mindegyikük egy-egy jellemző részeg viselkedési formát testesít meg). Éppen ezért nem mondanám 100%-ig családbarát rajzfilmnek a Hófehért: az idősebb gyerekek valószínűleg élvezni fogják, a kisebbek meg inkább maradjanak a Disney-féle változatnál.

A szereplők többsége nem mondható kidolgozottnak, van néhány jól elkülöníthető tulajdonságuk, amivel a film jellemkomikum részét szolgálhatják, de ennyiben nagyjából ki is merülnek. A szinkronszínészek munkája viszont elsőrangú: A Hófehért megszólaltató Halász Judit mellett olyan nagy neveket hallhatunk, mint pl. Béres Ilona, Kállai Ferenc, Körmendi János és Sztankay István. A zenei aláfestésről már nem tudok ilyen elismerően írni. Igazából a film nézése közben sokszor fel sem tűnt, hogy valami zene szól a háttérben, ami már csak azért is furcsa, mert a komponista Deák Tamás volt, aki többek között a Dr. Bubó, a Mézga-család és a Macskafogó emlékezetes zenéit is szerezte. A grafika és a karakterdizájn sem mondható kifejezetten szépnek, sokkal inkább érdekesnek, egyedinek, és azért látszik, hogy a Pannónia Filmstúdiónak helyenként spórolnia kellett az animáción.

Minden hibája ellenére azért egy remek paródia és nagyon is szerethető film a Hófehér, végig érződik rajta, hogy szívvel-lélekkel készült. Éppen ezért nem egészen értem, hogy amennyire én meg tudom ítélni, ez az animációs film közel sincs annyira jelen a hazai köztudatban, mint például a már említett Macskafogó. Részben ezzel a célzattal is készült ez a cikk, hogy felhívja rá a figyelmet, hátha pár év múlva, amikor meghalljuk a „magyar egészestés rajzfilm” szavakat, akkor ne csak a macska-egér harc jusson az eszünkbe, hanem ez a bizarr mese is a nyolcvanas évekből.