A háború őrülete, brutalitása és istentelensége rengeteg írót és filmest ihletett már meg, de a legtöbb ilyen témájú alkotás a harcoló (értsd, gyilkoló) katonát tette meg a cselekmény főhősének. Pedig adná magát a lehetőség, hogy esetleg katonaorvosok, hadifotósok vagy riporterek önfeláldozásáról is készüljenek ilyen mozik, hiszen az ő szemükön keresztül a háború egy teljesen új, ismeretlen oldaláról mutatkozna meg. Az Oscar-díjas Mel Gibson rá is talált Desmond Doss, a II. világháborút megjárt felcser hihetetlen, de igaz  történetére, és úgy érezte, Doss hősiessége és az okinawai harcok kegyetlensége nagyvásznú feldolgozásért kiált. A rettenthetetlen direktor tíz év után tért vissza a rendezői székbe, hogy A passió után ismét egy vallásossággal és brutalitással teli mozit készítsen az erre szomjazó nagyérdeműnek.

Ne ölj!
1945 májusa. Japán, Okinawa. Európában már véget ért a háború, de a Japán Császárság még mindig nem hajlandó elfogadni a vereséget. Az USA hadserege inváziót indít Okinawa ellen, megkezdve ezzel a japán szigetek megszállását. A szigeten egy sziklagerinc, a Hacksaw Ridge magasodik, melyet még mindig a japánok tartanak ellenőrzés alatt. A gerinc elfoglalása egyet jelent a sziget elfoglalásával. Gibson egy in medias res montázzsal kezdi, melyben a harc rettenete még visszafogottan jelenik meg. A film további része visszatekintésként szolgál, hogy bemutassa, hogyan jutott el idáig  Desmond Doss közlegény (Andrew Garfield), aki vallásos meggyőződése miatt utasította vissza a fegyveres katonai szolgálatot és vált az USA egyik legeredményesebb szanitécévé – még a Becsületrendet is kiérdemelve.

Meglepő módon Gibson elég sokat vár azzal, hogy az igazi brutális erőszakot elszabadítsa.  A film szépen fokozatosan építkezik és az első felét a Bravehearthoz hasonlóan inkább a romantikus ábrázolásmód uralja.  Hatalmas plusz pont jár Gibsonnak, hogy a filmnek ezt a részét sem kapkodta el, ugyanis e nélkül nem igazán tudnánk azonosulni Doss karakterével. Háttértörténetének bemutatása kellően alapos és mély, Garfield alakítása pedig megfelelően támasztja alá Doss már-már fanatikus, mégis szelíd és alázatos személyiségét.  A Hacksaw Ridge első fele tehát arra fókuszál, hogy azokat a kulcsmomentumokat ragadja meg, amelyek Doss meggyőződését és karakterét alakították és meghatározták. Az egyik ilyen az erőszaktól és a gyilkolástól való iszonyodása – erre igencsak nyomós oka van -, mely szigorú vallási meggyőződéssel kapcsolódott össze (hatodik parancsolat, ne ölj). Másfelől viszont Doss úgy érezte, hogy ha fegyverrel nem is, de valamilyen módon neki is szolgálnia kell a hazáját a háborúban, így a gyilkolás helyett az életmentést választotta.  Ebben valószínűleg Doss édesapja (Hugo Weaving) is nagy szerepet játszott, az agresszív és alkoholista családfőt ugyanis egyértelműen az I. világháború iszonyata tette tönkre. A film első felének pozitív pillanatai közé tartozik még Doss szerelmi életének alakulása, valamint a kiképzéssel eltöltött időszak – még Vince Vaughn is autentikusnak hat a kiképző őrmester szerepében. Ezekben a jelenetekben Gibson és a forgatókönyvíró némi humorral is próbálja ellensúlyozni mindazt a borzalmat, ami a Hacksaw Ridge második felében vár ránk. Ugyanakkor itt kap igazán magyarázatot az a szembenállás, ami a fiatal vallásos férfi és a katonaság felfogása közti feszültségért felel. A legtöbb hadseregben ma már garantálni kell a fegyver nélküli szolgálat lehetőségét azoknak, akik ezt lelkiismereti okokból elutasítják, a II. világháború idején viszont ez a gondolat még nem számított általánosnak.

Isten hozott a háborúban!
A felvezetés után megérkezünk a már említett okinawai helyszínre, ahol az újonc katonákat kimerült és sokkos állapotban lévő, a tűzkeresztségen rég átesett harcosok fogadják. Már itt érezzük azt, hogy valószínűleg maga a pokol várja majd Dosst azon a bizonyos magaslaton. Ahogy a katonák felkapaszkodnak a kötélhágcsón, kezd előbújni az igazi Mel Gibson-féle rendezés. A magaslaton rothadó holttestek patkányok és férgek martalékává lesznek, szétszóródott emberi testrészek, felismerhetetlen torzók és belek hevernek mindenütt. Ezt követően pedig olyan kirobbanóan horrorisztikus akciójeleneteket kapunk az arcunkba, hogy Ryan közlegény öngyilkos lesz szégyenében. A csatajelenetek elképesztő intenzitásúak és elképzelhetetlenül brutálisak, de ez a legtöbb esetben nem válik öncélúvá. Ugyanakkor Gibson minden szemérmességet mellőzve mutatja be mindazt a pusztítást, ami az okinawai gerincen történt. Kevés alkotó veszi a bátorságot, hogy premier plánban prezentálja azt, ahogy egy géppuska becsapódó lövedékei szó szerint darabokra tépnek egy emberi testet, ahogy a katonák átgyalogolnak a hullákon és a lábuk előtt fekvő sebesülteken, pajzsként használják az oszladozó hallottakat, és ahogy a kézigránát robbanása nyomán szinte semmi sem marad a katonákból. Gibson operatőre pedig valószínűleg halálra dolgozta magát a pénzéért, mert a látvány nem csak sokkoló, de olyan szinten megkomponált, mint egy Bosch festmény – a flamand festő képei nagy hatást gyakoroltak Gibsonra. Ugyanez a vágásról is elmondható, ami végig dinamikus és feszes marad, a hang pedig valósággal beleprésel a székbe. A borzalmak közepette Doss karaktere néha háttérbe szorul, de jelenléte végig erős és a poklok poklában is képes nyugalmat és békét árasztani magából, főleg akkor , amikor újra és újra egy újabb ember megmentéséért imádkozik. A film emellett képes jellemfejlődéseket is bemutatni azokon a karaktereken, akik korábban szemben álltak Doss-szal, így a bemutatott figurák egyike sem fekete vagy fehér. Az alkotók a japánok fanatizmusát és kegyetlenségét aprólékosan tárják fel (pl. a harakirit), de közben nem esnek a démonizálás hibájába sem. Ez azért sem lenne szerencsés, mert a Doss által megmentett katonák között néhány japán is akad, ami szintén megerősíti, hogy az egyenruhát valódi, érző emberek hordják, akik mindkét oldalon szenvednek az őket körülvevő őrülettől.

Vallásos erőszak
A filmet egyértelműen pozitív kritika fogadta, elsősorban Gibson tehetségét méltatták az akciójelenetek megrendezése terén. Viszont sokan negatívan bírálták azt, ahogy a film látványa és ábrázolása viszonyul a mondanivalóhoz. Elvégre egy pacifista hőst láthatunk, a film üzenete is háborúellenes, miközben a tálalás olyan, mint egy véres steaké. Véleményem szerint ebben az esetben ez nem felróható Mel Gibsonnak, hisz a brutalitás itt pont a hitelességet és a háborútól való iszonyodást szolgálja, és a látvány is kevesebb öncélú elemet tartalmaz, mint például A passió esetében – azért a Mel papára jellemző rémálom jelenetek itt is befigyelnek.  A film emellett érintőlegesen foglalkozik a hit és az elvek mellett való kitartás morális kérdésével, de ettől függetlenül Gibson láthatóan akkor érzi magát igazán elemében, ha brutális akciójeleneteket dirigálhat.  A film befejezése némiképpen szentimentális és talán már túlságosan is pátoszos, de egy ilyen vallásossággal is tarkított történetben még megengedhető ennyi érzelgősség és némi Krisztus analógia is. Ha belegondolunk, a történet még így is sokkal kevésbé pátoszos, mint a Ryan közlegény megmentése. A Hacksaw Ridge legvége pedig a Band of Brothers (Az elit alakulat) sorozat rajongói számára tűnhet ismerősnek.

A Hacksaw Ridge zsigeri, nyers és naturális alkotás. Gyenge idegzetűeknek és fiatalabb nézőknek semmiképpen sem ajánlom, a 18-as karika itt teljesen jogos és indokolt, mert ez a film felér egy légnyomással. Aki viszont úgy dönt, hogy jegyet vált erre az alkotásra, az feltétlenül eredeti nyelven tekintse meg, mert ettől hat még autentikusabbnak. Mel Gibson tehát vérbeli háborús filmet hozott össze, mindezt ráadásul független filmesként, a műfajban rendkívül kevésnek számító 40 millió dollárból – persze ebből a pénzből is kijönne vagy 40 millió Barátok közt epizód. Ennek ellenére a film sehol nem tűnik vérszegénynek… mert vér az van bőven… valamint tartalmát, üzenetét és színészi alakításait tekintve is Mel papa egy értékes alkotást tett le az asztalra, mellyel akár még az Oscar-díjra is pályázhat. Talán maga Mel Gibson is Desmond Doss szavaival imádkozik egy újabb Oscarért: „Kérlek, uram, csak még egyet! Csak még egyet!„