Bevallom töredelmesen, hogy nem olvastam Dragomán György regényét, de a téma, és az, hogy egy magyar szerző művéből készítenek mozit külföldi filmesek, azonnal felkeltette az érdeklődésemet – értelemszerűen tehát kritikám kizárólag a filmről fog szólni. Természetesen könyvből mozgóképet készíteni nehéz vállalkozás, főleg ha az olvasók tetszését is el akarják nyerni az alkotók. De vajon felveheti-e a versenyt A fehér király a hasonló témájú filmekkel?

Dikta-TÚRA
A történet egy elszigetelt diktatúrában játszódik, ahol a totalitárius rendszer teljes kontrollt gyakorol az állam polgárainak hétköznapjai felett. Minden a HAZA érdekében történik, a HAZA ellenségeit pedig utoléri a könyörtelen „igazságszolgáltatás”. Az ifjú Djata, szüleivel élne békességben, amikor apját úgymond „egy kis munkára” hívják. Djata és édesanyja nem törődnek bele mindebbe és a maguk módján harcba szállnak azért, hogy viszontláthassák a szeretett családapát. 

Be kell látnunk, hogy a világ, amelyben A fehér király játszódik, bőven vonultat fel hasonlóságokat a valósággal, elég csak a fasiszta, nemzetiszocialista vagy kommunista diktatúrákra gondolni. Mintha egyfajta Észak-Korea-szerű társadalmat látnánk, amely mellőzi a modern kommunikációs technika minden vívmányát (nincsenek telefonok, számítógépek, televíziók), ugyanakkor léteznek paramilitáris ifjúsági szervezetek, amik a jövő nemzedéket szigorú fegyelemmel nevelik a HAZA szolgálatára. Akinek pedig mindez nem tetszik, az egy koncentrációs és átnevelőtáborban gondolhatja újra nézeteit. Ezekre a jelenségekre más könyvek és regények is utaltak már, és A fehér király semmi olyat nem tartogat, amit Az éhezők viadala vagy a V, mint Vérbosszú nem mutatott már be a szélsőséges és totalitárius diktatúrákról. A fehér király történetének gyengéje ugyanis, hogy nem ábrázolja kellően komplexen a vásznon látható önkényuralmi rendszert. Nem tudjuk pontosan, ki vagy kik a vezetők, milyen ideológiát követnek, hogyan kerültek hatalomra, stb. Csak gyanúsan ismerős elemeket látunk, a diktatúra igazi kíméletlensége pedig a felszín alatt rejtőzik, akár a jéghegy nagyobbik része. Egy ilyen felkavaró témájú filmnek viszont egyenesen sokkolnia kéne a nézőket. Hallhatunk jó kérdésfelvetéseket, de az igazán lényeges elemeket megválaszolatlanul hagyják.

Low budget kelet-európai megoldások
Sajnos a film egyik legnagyobb hátrányának a kidolgozatlanság mellett a költségvetés tekinthető. Egy ilyen téma sokkal-sokkal nagyobb büdzsét is megérdemelt volna, itt viszont be kell érnünk a romos magyarországi milliőbe helyezett tálalással – a filmet ugyanis kis hazánkban forgatták. A magyar helyszínek sajátos ízt és hangulatot adnak, de valahogy mégis hiányoznak a nagyszabású díszletek, tömegjelenetek, valamint a történet monumentalitása, ami a diktatúra könyörtelenségét is erőteljesebbé tenné (gondoljunk csak Riefenstahl propagandafilmjeinek tömegjeleneteire) Mindezek nélkül csupán egy vérszegény verzióját kapjuk a fentebb említett totalitárius rendszereket bemutató alkotásoknak.

Főveréb ezredes
A film egyik legnagyobb pozitívuma a sajátos atmoszféra mellett a szereplőgárdában rejlik.  Jonathan Pryce (a Trónok harca Főverebe), ha mellékszerepben is, de mindenképpen a legemlékezetesebb alakítást nyújtja, mint Djata fanatikus nagyapja, de a főszereplő fiú (Lorenzo Allchurch) és az édesanyját alakító Agynes Deyn is kitesznek magukért. Ami viszont mindenképpen hiányzik számomra, az egy emlékezetes diktátor, akiről elhisszük, hogy uralni tudja az alárendelt embertömegeket… egy Hitler, egy Sztálin, egy Rákosi vagy egy Pol Pot-szerű figura, akitől a néző olyannyira retteg, hogy szinte önkéntelenül maga is elkezd tapsolni „a kedves és bölcs vezér” tiszteletére, nehogy valamelyik munkatáborban találja magát. Ezenkívül az induló sem túl erőteljes, pedig valljuk be; a legdallamosabb, legerőteljesebb indulókat mindig a kegyetlen diktatúrák kiszolgálói szerzik, gondoljunk csak Az amúri partizánokra.

„A párttal, a néppel egy az utunk…”
Összességében egy elgondolkodtató filmet kap az, aki esetleg jegyet vált A fehér királyra, de a monumentalitást és az újító megoldásokat ne ettől az alkotástól várjuk. Valószínűnek tartom, hogy a könyv olvasóinak egyáltalán nem fogja elnyerni a tetszését, valamint azokét sem, akik túlságosan szeretik Az éhezők viadalát, a Battle Royalt vagy a V, mint Vérbosszút.

SZABADSÁG, ELVTÁRSAK!