Birkaként követem a nyájat. Önámítás lenne tagadni, bedőltem az iszonyatos mértékű hype-áradatnak, amely egy olyan játékot övez, ami még meg sem jelent, mégis több, mint 8 milliónyi játékossal rendelkezik világszerte. Hadd írjam ki számokkal: 8 000 000. Ez nagyjából annyit jelent, mintha az óvódáskor alattiakon kívül a teljes magyar lakosság megvásárolta volna a játékot. Ha ez nem lenne meggyőző adat népszerűségét méltatva, itt egy másik: múlt héten a legnépszerűbb videojátékos élőközvetítő weboldalon, a twitch.tv-n megelőzte a toplisták csúcsán évek óta magabiztosan stagnáló League of Legends-et, Grand Theft Auto V-öt, Counter-Strike: Global Offensive-et, és a DotA 2-t is, adott pillanatban egyszerre bizonyos játékot élőben követő nézőszámban – úgy, hogy sem nagyobb bajnokság, verseny vagy meccs nem került a nézők elé, hisz a teljes verizó még meg sem jelent. A játékot, ha jól sejtem, a témában kicsit is jártas olvasóknak nem kell bemutatnom: a Playerunknown’s Battlegrounds, továbbiakban PUBG.

Mi az, hogy még nem jelent meg?

A játék fejlesztői tavasszal publikálták alkotásukat a Steam™ felületén, Early Access jelzéssel. Ez nagyjából azt jelenti, hogy „korai hozzáférés”, azaz a termék nem a teljes, elkészült formájában kerül értékesítésre (ilyenkor általában alacsonyabb áron), hanem félkészen kapják meg a játékosok, hogy aztán visszajelzéseik alapján a tényleges kiadás idejére a hibákat korrigálják, így a lehető legjobb formában adhassák el. A kérdés, hogy lesz-e egyáltalán valaki, aki a tényleges kiadás időpontjában még nem vette meg.

De mégis mi ez a sokat emlegetett PUBG?

Az általam átláthatónak vélt, saját szempontok alapján kialakított genológia rendszer alapján is nehéz egy konkrét zsánerbe sorolni: alapjában véve TPS, azaz „harmadik személyű nézetes lövöldözős”, ám bétatesztként FPS, azaz „belső nézetes” karakterirányítás is helyet kapott a játékban. Utóbbi inkább enged teret a kompetitív, akár e-sport jellegű játéknak, hiszen a külső nézet nagy előnyt ad a játékosnak: a kamera egérkurzor általi megfelelő perspektíva-választásával egy épület sarka mögé húzódva könnyedén megláthatja a sarok túloldalán felé közeledő ellenfelet. A játék célját tekintve „Battle Royale” – őszintén szólva nem tudtam kitalálni megfelelő fordítást a kifejezésre. A lényeg, hogy adott egy 8×8 kilométeres alapterületű, lakosság nélküli, kihalt sziget, ahol különböző kisebb-nagyobb települések, tanyák, romok, folyók, tavak helyezkednek el. Elszórva, főleg épületekben felszerelést kell találniuk a sziget felett áthaladó repülőből ejtőernyővel, tetszőleges helyre kiugró játékosnak, kezdve a sisakkal, golyóálló mellénnyel, ruházattal, természetesen fegyverekkel és lőszerrel, emellett elsősegélycsomaggal, kötszerrel, valamint például a gyorsabb futást biztosító energiaitallal. Egyenlő esélyekkel indul mind a 100 játékos, ám a végén csak egyetlenegy maradhat életben. A terület túl nagy lenne ahhoz, hogy kellően sok kontaktusra kerüljön sor, ezért megspékelve a helyzetet egy, a térképen véletlenszerűen folyamatosan szűkülő kör szorítja beljebb a játékosokat, amelyen kívül maradva rövidesen elhalálozunk. Az utolsó kör, amire általában kevesebb, mint egy tucat játékos marad, mindössze néhány száz méter átmérőjű.

Értem én, de minek köszönhető ez a hirtelen népszerűség?

Túlélni, és felülkerekedni – ezek a kulcsszavak a játékban. Hiába lőttél halomra mindenkit a Call of Duty-ban és a Counter-Strike-ban, ide kevés lesz az, hogy jól kezeled az egeret és emberfeletti reflexekkel rendelkezel. Ha nem ismered a térképet, rossz helyre ugrasz ki a repülőből, ezáltal nem lesz megfelelő fegyverzeted és felszerelésed, hamar meg fogsz halni. Ha nem tudod, melyik fegyverbe milyen töltény való, hamar elfogy majd a lőszered, hamar meg fogsz halni. Ha nem tudod, hogy melyik fegyver milyen távolságra való és tüzelésnél hogyan viselkedik, mennyire rúg vissza lövésnél, az ellenfél viszont igen, hamar meg fogsz halni. Ha nem nézel körül alaposan minden apró hely- vagy irányváltoztatásnál, ezáltal elkerüli a figyelmedet egy a bokorban kuporgó rivális, hamar meg fogsz halni. Ha elkényelmesedsz, gondolván felhalmoztál fegyvert, lőszert, felszerelést, tehát beveszed magad egy házba és defenzívre fogod, ám a házból való kijutást – félve az ellenfelektől – nem tudod megoldani, vagy az ellenség által, vagy a szűkülő kör által, de nagyon hamar fogsz meghalni.

Szörnyen macerásnak és bonyolultnak hangzik, igaz?

Őszinte leszek: elsőre az is. Azt például tudtam könyvekből és korábbi alapismereteimből, hogy az AK-47-es gépkarabély 7,62-es lőszert tüzel, meg hogy valamelyik amerikai használatú pisztoly 9mm-es. És itt megállt a tudásom. Mindent felszedtem, mégsem volt egy darab töltényem sem a szükséges fegyverhez, így hamar meghaltam. Az első dolgom az volt, hogy legjobb barátaim egyikét, a Google-t segítségül hívva kerestem különféle útmutatókat a játékhoz. Elárulom, temérdek információ található már most a különböző fegyverekről, helyszínekről, felszerelésekről, érdemes alaposan átnyálazni mindent, ha a végén az életben maradást, győzelmet jelző „Winner Winner Chicken Dinner” feliratot szeretnéd látni.

Nem azt mondom, hogy a PUBG teljesen az elemi ösztönökre hatva hozza ki a játékosból a vadállatot egy „mindenki mindenki ellen” meccs erejéig, de mindenképpen fel tudja paprikázni az adrenalinszintet. Egy-egy épületbe belépéskor és onnan kilépéskor úgy dobogott a szívem, mintha valódi, fizikai tétje lenne a döntésemnek, ha pedig megláttam egy távoli szikla- vagy bokor mögött egy ellenséges játékost, lélegzetvisszafojtva vártam a megfelelő alkalomra, amikor kiiktathatom. Kétségbeesve, fejvesztve menekültem az egyre szűkülő „kék zónán belülre”. Nem csak a kompetitív jelleg miatt, az adott pillanatokban fel sem merült bennem, hogy azért futok vagy lövök, hogy jobb legyek a többi játékosnál – TÉNYLEG csak az motivált, hogy túléljek. A játék ezáltal számomra tökéletesen elérte a célját. Megadja azt az élményt, amely egy emberek között töltött 10 órás munkanap után szükséges: minden világi, hitvány dolgot sutba hajítva rohanni egy virtuális szigeten, hogy túléljem azt a néhány percnyi játékidőt.

Hatalmas pozitívum, hogy nem csak magányosfarkasként kelhetünk birokra a ránk és mindenki másra is vadászó ellenfelekkel. Duo és Squad módok is bekerültek a játékba, tehát egy barátunkkal karöltve is nekivághatunk a szigetnek, így javítva esélyeinket a többi párba állt játékossal szemben. Emellett 4 fős szakaszba verődve is megtehetjük ugyanezt.

Lehet-e belőle teljes értékű e-sport?

Bármennyire is élveztem azt a néhány órácskát, amelyet eddig a játékkal tölthettem, nem hiszem, hogy valóban megállná a helyét egy igazi, sporttevékenységként megrendezett tornán. Nem az irányítás, a fegyverkezelhetőség vagy egyéb mechanikai okok miatt gondolom így – egyszerűen maga a játék túl random. A „lootok”, vagyis a felszedhető felszerelések, fegyverek és járművek nem feltétlenül lesznek ugyanott, ahol az előző meccsen találtuk őket. Az egyre szűkölő zónák is teljesen véletlenszerű pontok körül jönnek létre. Ez a kiszámíthatatlanság az, amely miatt úgy érzem, hogy még az egyenlő indulási esélyek mellett sem teljesen fair a játék.

De miket beszélek… ez még csak Early Access. Lehet itt még bármi!

A képek forrása: www.google.com