Miközben évek óta hiány van hagyományos értelemben vett egész estés hosszúságú, hazai gyártású animációs filmekből, az alkotók igyekeznek megtalálni a kiskapukat. A MTVA Mecenatúra programjában támogatott animációs televíziósorozatok epizódjainak összefűzésével tudnak a moziba is eljutni a gyermekeknek szóló filmalkotások. A mintát a Kedd Stúdió által gyártott Bogyó és Babóca filmek jelölték ki. Idén ezt a módszert használta a Lengemesék, majd nemrég az Egy kupac kufli is.

A hazai gyermekkönyv-felhozatal egyre erősödik. Meghatározó alkotók jelentek meg, akiknek művei a családok könyvespolcain gyülekeznek – nem véletlen, hogy a legnépszerűbb szerzők műveihez nyúlnak a filmkészítők is. Bartos Erika Bogyó és Babóca című sorozatát M. Tóth Géza dolgozta fel, a szintén népszerű Maszat és Rumini könyvek alkotójának, Berg Juditnak Lengemesék című művét Pálfi Zsolt rendezte. A két író mellett egyre népszerűbb Dániel András is. A grafikus, aki több könyv és egyéb kiadványhoz készített illusztrációkat, 2012-ben jelentette meg első, általa írt mesekönyvét. Azóta népszerű lett Kicsibácsi és kicsinéni című kötete (és annak folytatása), valamint az Egy kupac kufli című sorozata is.

A sorozat sok tekintetben a Bogyó és Babóca antitézise. A kerek formájú, bájos bogárkákról szóló szerethető, tanulságos történetek helyett furcsa, groteszk lényekről, a kuflikról olvashatnak a családok. A történetekben nincs tanulság, ám roppant viccesek, a felnőttek számára is élvezhetők. A Tim Burton stílusú figurák előbb egy tévésorozatban elevenedtek meg, majd augusztusban a moziba is kerültek. A Bogyó és Babócával való ellentétes párhuzamosságra a film finom humorral rá is játszik, és a részek közötti összekötőkkel utal a másik sorozatra (ahogy pl. a második epizód előtti főcímet átpörgetik, azzal a Bogyó és Babócának mutatnak szamárfület, ahol a mozifilmben is meghagyták az egyes tévérészek főcímeit és „vége” feliratait). Mindez persze önirónia, hisz tudjuk, hogy ezt a sorozatot is a Kedd Stúdió gyártotta, egyik rendezője szintén M. Tóth Géza volt Jurik Kristóf és Pálfi Szabolcs mellett.

A történet színhelye az Elhagyatott rét. Persze nem is annyira elhagyatott, mert megterem benne a vadsóska, a vadbab, a vadmarcipán, élnek rajta állatok, van a közepén egy domb, vagy inkább kupac. Ide érkeznek meg főszereplőink, ezek a furcsa, semmire sem emlékeztető lények, a kuflik, és be is veszik a dombot, vagy inkább kupacot, amelybe lyukakat ásnak, ki kicsit, ki nagyot, épp amilyen az ízlésüknek és kényelmüknek a legmegfelelőbb. Ettől kezdve itt élnek. Játszanak, mulatnak, unatkoznak, lustálkodnak, felfedezik a világot, néha megmentik a rétet. Zödön, Pofánka, Titusz, Hilda, Valér, Fityirc, na és persze Bélabá mind-mind sajátos karakterek, akik esetlenségükben is szerethetőkké vállnak. Néha megfordul a rét, néha tele lesz vízzel (szerencsére ki tudják húzni a dugót), néha Bélabá fának álmodja magát bújócskázás közben (persze az igazi fák nem horkolnak), néha Pofánka háziállata óriási méretűre nő, néha ellátogatnak egy fergeteges buliba.

A filmet nem csak a különös történetek, a groteszk animációk, de a mesélő, Scherer Péter is igazán élvezetessé varázsolja. És ha már többször megidéztük a Bogyó és Babócát: amíg ott Pogány Judit adja az összes szereplőnek az egyedi hangot, itt Scherer Péter szintén nem csak narrátor, hanem ő a hét kufli és a többi szereplő szinkronhangja is. Amennyire hiányzott az Egy kupac kufli a hazai animáció-gyártásból, annyira üdítő, hogy van egy, a megszokottól eltérő abszurd mesénk, amely nem csupán a gyerekeknek nyújt kitűnő szórakozást, de a felnőtteknek is (illetve lehet, hogy fordítva pontosabb: nem csak a felnőtteknek nyújt kitűnő szórakozást, de a gyerekeknek is).