Kondor Vilmos legalább annyira titokzatos, mint az a világ, amelybe bevezetni kívánja olvasóit. Matematikát és fizikát tanít egy nyugat-magyarországi gimnáziumban, és egy Sopron melletti településen él. Vagy nem. Interjút alig ad, ha igen, akkor csak e-mailben, így nem kizárt, hogy ugyanolyan fikció a személye, mint krimijeinek központi alakja, Gordon Zsigmond. De bármennyire is valós, vagy kitalált személy maga az író, Bűnös Budapest könyvsorozatát rajongók lelkes tömegei falják 2008 óta, amióta megjelent a Budapest Noir című regénye, melyet Gárdos Éva rendezésében hamarosan a mozikban is láthatnak az érdeklődők.

Jelenet a Budapest Noir című filmből

Kondor azzal hozott újdonságot a hazai krimiirodalomban, hogy egy régi műfajt kívánt itthon meghonosítani. Az Egyesület Államokban az 1920-as, ’30-as években megjelent hard-bolied regények, majd az ezek stílusát az 1940-es, ’50-es években vászonra adaptáló film noir művek itthon teljesen hiányoztak. A ’40-es években egyre inkább csúszott bele hazánk a világháborúba, egyre inkább vették át a politikai teret a szélsőjobbos, majd a negyvenes évek végén, az ötvenes években a szélsőbalos csoportok, miközben az ország lerombolásának traumája után az újjáépítéssel is kellett foglalkozni. A hangulatból csupán a Halálos tavasz (1939) és a Valamit visz a víz (1943) című mélysötét melodrámák próbálnak visszaadni ebből a jellegzetes bűnügyi műfajból (nyilván bűn helyett párkapcsolati tragédiákra helyezve a hangsúlyt).

A hard-bolied és film noir alkotások romlott, piszkos nagyvárosokban játszódnak. Zord, sötét, esős idő, amely méltó helyszínt biztosít a bekövetkező eseményekhez; mindenki bűnös, nincs egy tiszta ember sem. A főszereplő sem pozitív hős: múltja neki is sötét, és nem riad el attól, hogy  bármilyen eszközt bevessen céljai érdekében. Klasszikus detektívek és kisvárosi idős hölgyek helyett züllött, alkoholista magánnyomozók, újságírók hivatottak kideríteni a bűneseteket, melyeknek áldozata gyakran a metropolisz egyedüli tiszta lénye, akit a nyüzsgő város kilök magából, megsemmisít. A nők sem ártatlan szűzleányok, hanem sejtelmes, titokzatos végzet asszonyai, akiket jobb lenne persze elkerülni, de hát pont őket lehetetlen.

Jelenet A harmadik ember című filmből

Kordor Vilmos ezt a világot hozta Magyarországra, ráadásul vissza ezek igazi idejébe, a ’30-as, ’40-es, ’50-es évekbe. Első öt kötete után tavaly, 2016-ban jelent meg a Szélhámos Budapest, amely bár folytatja a jól ismert vonalat, de több tekintetben el is tér attól. Egyrészt a Budapest novemberben című, 2012-es könyvet nem lehetett folytatni, hiszen a főszereplő már idős, életútja ott véget ér. Ilyenkor nincs más hátra, mint előre: a Szélhámos Budapestben a pályakezdő újságíró világába csöppenünk, aki épp nemrég tért haza Amerikából.

Változás állt be az új könyv kiadása tekintetében is. Az addig egységes formájú sorozatot az Agave adta ki, most a Libri a kötet gazdája. A korábbi sötét, feketés borítót felváltotta a feltűnően sárga keret, amely azonban ismerős szín a hazai bűnügyi regények olvasóinak: az ún. sárga krimik sorozat a ’80-as évek kedvelt ponyvakínálata volt hazánkban.

A történet, és a könyv ajánlója szerint „a fiatal Gordon Zsigmond nemrég tért haza Philadelphiából, ahová magánéleti válságok és a történelem viharai elől menekült. Tíz év távollét azonban hosszú idő, és itthon nem világlátott bűnügyi újságíróként, hanem Az Est lóti-futi zsurnalisztájaként tekintenek Gordonra… amíg egy „gatyarohasztóan forró napon”, a Tabánban holtan nem találnak egy Szatmári nevű színészt és tőzsdealkuszt, akitől a szálak egy hírhedt amerikai szélhámoshoz vezetnek. A svindler Strosnider nagy balhéra készül Pesten, a kérdés csak az, hogy miképpen néz ki a milliókat érő átverés szereposztása, és hogyan tudna Gordon beépülni a svindlerek csapatába. Hajmeresztő kalandjaiban segítségére van Czövek, a szolgálatkész bértaxis, Piri, az izgalmasan vörös színésznőcske, Turcsányi bűnügyi szerkesztőségvezető és persze minden titkok ismerője, Tata, no meg az ő ínyenc lekvárjai. Feltűnnek még a kor elengedhetetlen szereplői: dizőzök és pincérek, kóristák és kíntornások, hamiskártyások és kibicek, főurak és utcalányok, korrupt rendőrök és besúgók, illetve mindezek hátterében a girbe-gurba utcákkal tarkított, mocskosan is csodaszép, szélhámos Budapest.”

Mint az író többi regénye, a Szélhámos Budapest is hihetetlen pontossággal törekszik minden apró részlet visszaadására: a villamosvonalak, az eldugott éttermek, a lapcímek, slágerek, a dátumok, az utcák pontos képének használata mind-mind óriási kutatómunkát igényelt Kondortól, aki még a korabeli zsivány és polgári szleng ízes kifejezéseit is alkalmazza. Az izgalmas, több mint 600 oldalas olvasmány egy még fejlődő, ám a felszín alatt már fortyogó, vesztébe rohanó nagyvárost mutat be, amely már réges-rég elmúlt. Vagy amely még mindig ugyanilyen?