Csak magamon kívül lehetek igazán szabad
A pokoljárás mindig is hálás témának számított az irodalomban. Ha a főhős egyszer rálép a rögös útra, két lehetőség áll előtte: vagy túléli és jobb ember válik belőle, vagy elbukik, akár bele is hal a próbálkozásba. De mi történik akkor, ha a „hős” többé válásához az első lépés maga az öngyilkosság? Az elsőkönyves író, Pauer Emánuel regénye erre a kérdésre keresi a választ.
Történetünk főszereplője egy névtelen férfi, akiben a csalódások és a keserű élettapasztalatok azt a szemléletet érlelik meg, hogy az életnek semmi értelme nincs, a világ emelt fővel menetel a pusztulás felé, és ha már mi is mind meghalunk, akkor minek áltassuk magunkat hazugságokkal? Emellett az alkohol és a folyamatos alváshiány hatására látomások gyötrik, gyakran az a kínzó érzése támad, hogy egy rejtélyes árnyalak jár a nyomában. Mindezek hatására úgy dönt, hogy újrakezdi az életét: öngyilkosságot akar elkövetni halál nélkül, hogy tiszta lappal indulhasson. A férfi ezek után szakít a barátnőjével, és részeg önkívületében átlép egy módosult tudatállapotba. A jól ismert Budapest egy sötétebb, mocskosabb arcát mutatja meg neki. Ahogy alászáll a főváros hányás- és húgyszagú bugyraiba, társaiul hajléktalanok szegődnek mellé, akik egy őrült haláltáncba rángatják magukkal. Vajon a férfiban lakozik elég erő és elszántság ahhoz, hogy a külső, embernek nevezett mázt lebontva megtalálja igazi énjét, és halál nélkül újjászülethessen?
A fentiekből is látszik, hogy Pauer Emánuel egy különösen nehéz témát választott első könyvéhez. Bár maga a könyv vékonynak mondható – összesen csak 100 oldal –, ez a „nehézség” minden egyes oldalon tapintható. Nekem háromszor kellett nekiülnöm, hogy végigolvassam a könyvet, ugyanis kb. 30 oldal után úgy éreztem, hogy a letargia és a nihil ilyen töménységben már sok nekem. Az biztos, hogy nem fog mindenkinek tetszeni a Magamon kívül, ugyanis kell hozzá egy speciális hangulat, hogy igazán élvezni tudja az ember. De az is lehet, hogy mivel én személy szerint még nem tapasztaltam az emberi lét olyan szintű mélységét, amit a regény főhőse átél, ezért csak külső szemlélőként tudtam megélni az ő pokoljárását. Ahogy maga a szerző írta a borítón: „Nehéz elmondanom, hogy minek írtam ezt a könyvet. Nem rólam szól, és mégis. Benne vagyok, ahogy te. Ahogy ők. Fullasztó bennrekedtség… Csak az fogja érteni, aki érezte már, másként elolvasni sem érdemes.”
A Magamon kívül ugyanis egy rendkívül személyes, már-már vallomásszerű darab. Nehéz eldönteni, hogy a névtelen férfi alakja mögött vajon nem maga az író rejtőzik-e, továbbá a könyv többi szereplője, a barátnőtől kezdve, a cimborákon át, a hajléktalanokig vajon valós, létező személyek lenyomatai, vagy csak a képzelet szüleményei csupán. Ugyanez a kérdés felmerül a regényben ábrázolt események kapcsán is: lidércnyomásos, lázálomba illő történések sorozata, amik valahogy mégis hihetően hatnak. Ahogy a férfi önkívületében végigjárja a valóság és a rémálmok határán húzódó Budapestet, az olvasó vele együtt tapasztalja meg ezt a nem mindennapi pokoljárást.
A regény nyelvezete szikár, lényegre törő, a cselekmény vezetése is egy szálon, határozottan halad előre, amit csak néha szakít meg egy-két visszaemlékezés pár múltbéli eseményre. Érdekesség, hogy az egyes fejezetek elején mindig van egy részlet egy dalból vagy versből, ami párhuzamba állítható az adott szegmens eseményeivel. A merítés egészen változatos, Leonard Cohentől, Tom Waits-en át, egészen a Pink Floydig terjed, a költők soraiban pedig jól megfér egymás mellett Ady Endre, József Attila, Szabó Lőrinc és Petri György. (A YouTube-on fent van egy lejátszási lista, amibe össze van gyűjtve az összes dal, ami felbukkan a regényben. Aki kísérletképpen olvasás közben akarja meghallgatni őket, itt megtalálja a listát.)
Ahogy azt már korábban írtam, a Magamon kívül nem fogja mindenki tetszését elnyerni. A nyomasztó hangulat és a nehéz mondanivaló eltántoríthat egyeseket, de akik kitartanak a névtelen férfi mellett a történet végéig, egy olyan élménnyel lesznek gazdagabbak, amihez hasonlót régen nyújtott már kortárs magyar regény. Kíváncsian várom ezek után, hogy Pauer Emánuel miről fog írni legközelebb.