Talán egy éve bukkant fel az interneten a Thor: Ragnarök logója, ami annak az információnak köszönhetően, hogy az új-zélandi Taika Waititi rendezi a filmet, nem kicsit lepte meg a képregényfilmek rajongóit. Akkor ugyanis még lövésünk se volt, hogy Waititi komolyan gondolja ezt a 80-as évekre hajazó dolgot, vagy csak ugrat minket. Azt mindannyian tudjuk, hogy a Marvel égisze alatt készülő filmek nem gyakran (bár az utóbbi időkben egyre inkább) tudnak újat mutatni. Anno az Amerika Kapitány: A tél katonája volt az, ami kapott egy kémfilmes hátszelet, majd ezt követte a Galaxis őrzői első és második része. Vajon a Ragnarök is követi ezt a sort, vagy inkább beáll a többi szuperhősös alkotás közé?

A történet szerint Thor forrófejűségének és kalandvágyának köszönhetően Muspelheimben raboskodik a tűzóriás, Surtr fogságában. A Mjölnirnek és erejének köszönhetően azonban kiszabadul, és amikor már nagyon szorul a hurok, Asgardban köt ki. (Amúgy feltűnt nektek, hogy az asgardi palota totál olyan, mint a reykjavíki Hallgrímskirkja?) Szülőhelye azonban nem régi fényében pompázik. Amikor rájön a turpisságra, hogy mi nincs a helyén, egy kisebb incidens és dráma után egy szemétbolygón találja magát. Itt a Star Wars buckalakóinak maszkjához hasonló álarcot viselő guberálók támadnak rá, majd a csodálatos és tökös Valkűr menti meg és viszi a Nagy Mester elé. (Ejj bakker! Az a csaj engem is elrabolhatna.) A trailerben látottak alapján nem árulok zsákbamacskát ha elmondom, hogy itt aztán találkozik Hulkkal, majd meg kell menteniük Asgardot. És ez az, amiben már itt eltér Thorék legújabb kalandja a Marvel filmektől, mivel azokban eddig a Föld, addig itt Asgard sorsát kell megmentenie hőseinknek. Igaz, ez nem olyan nagy was ist das, de mégis csavartak egy kicsit a dolgon, és ez számomra roppant szimpatikus húzás volt. Ráadásul nem is ez az egyedüli dolog, mivel a film… de erről inkább nem mondok semmit, mert Loki búthorrá változtat. 

Waititi pedig úgy kell a Marvelnek, mint egy falat kenyér. Ugyan én nem rajongok a szuperhősös filmekért, pár kivételével szinte mégis mindet láttam és akad pár kedvencem. Idővel pedig nagy esély van rá, hogy ezek közé a Ragnarök is bekerül, mert egy újabb színt visz kedvenc skandináv istenségünk történetébe. Míg az első Thor film egy egész jó alkotás volt, addig a második már jóval ridegebbre sikerült, egyszóval nem sok esély volt arra, hogy valaki felrázza ezt a hőst és – hogy stílusos legyek – árammal újraélessze egyre jobban szunnyadó álmából. De mégis mi kell ahhoz, hogy ezt a lehetetlennek tűnő küldetést véghez vigye ez a fantasztikus rendező? Egy csipetnyi élénk szín, pörgős cselekmény és rengeteg leheletnyi humor és már kapunk is egy remek filmet. Azt azonban hozzátenném, hogy én már nem éreztem annyira szabadnak a poénokat, mint a Hétköznapi vámpírok, vagy a Vademberek hajszája esetében, amik ugye direktor úr korábbi alkotásai. Kicsit a hollywoodi álomgyár azért rányomta a bélyegét a kreativitásra, és bár jó pár poén üt, bőven volt olyan jelenet, amit vagy kicsit erőltetettnek éreztem, vagy szimplán számomra nem volt vicces. Számtalan helyzetkomikumra építő momentum van, ami eddig tudomásom szerint nem volt jellemző Waititire. Ennek ellenére  mégis elmondható, hogy a stúdió szabad kezet adott neki, és ha hinni lehet a pletykáknak, akkor a kész produktumban akad pár improvizált jelenet is, ami egy ilyen filmnél eléggé hihetetlennek tűnik, de elméletileg igaz. 

A színészek közül Chris Hemsworth-öt szeretném kiemelni, aki hiába alakítja sokadjára a villámok istenét, mégis képes volt új színt vinni a karakterbe. Sokkal szabadabb az alakítása, ami valószínűleg igazi jutalomjáték volt nem csak neki, hanem a színészgárda összes tagjának. Ugyanakkor a viccek mellett bőven jut neki komoly pillanat is, ahol felelősségteljes férfiként kell döntenie, elvégre most nem babra megy a játék. Tom Hiddleston hozza a kötelezőt, de nem is vártunk mást a csíntevés istenétől. Aki számomra meglepetés volt, az egyértelműen Tessa Thompson. Egy tökös, belevaló és nem utolsó sorban alkoholista karakter az ő Valkűrje, akinek múltjában van egy nagyon komoly törés. Nélküle Thorék biztos, hogy nem jutottak volna el Asgardba. Továbbá Cate Blanchett is említést érdemel, mert az hagyján, hogy egy remek és kidolgozott gonoszt kapunk a személyében, de ráadásul egy női ellenségről beszélünk. Nekem ő volt az első olyan szereplő, aki hiteles negatív karakter a Marvel-moziverzumban, és ezért rendkívül hálás vagyok. Végül pedig a fantasztikus zene. Annyira jó volt hallani ezt az elektronikus, sok helyen retro hangzású soundtracket, hogy csak na. Mark Mothersbaugh fantasztikus munkát végzett és szinte biztos, hogy pár napig még ezen az albumon függök. Egy szó, mint száz. A Thor: Ragnarök ugyan nem reformálja meg a szuperhősös filmek műfaját, de bőven visz bele színt, ami egyre inkább szükséges. Bízok benne, hogy Waititinek még adnak munkát Marvelék, mert szükség van a hozzá hasonló fantáziadús rendezők munkájára.