A sztárokat az utóbbi évtizedekben felváltják a celebritások. Olyan emberek, akik nem szakmai vagy művészeti tevékenységükkel vívták ki maguknak a népszerűséget, hanem inkább személyiségükkel, vagy a társadalom által rájuk ragasztott bélyegek révén válnak népszerűvé. Ez a folyamat elérheti a művészeti szférában tevékenykedő személyeket éppen úgy, ahogy a hétköznapi embereket is. Később – bár leegyszerűsített formában – de már-már mémmé minősülnek át ezek az arcok. Magyarországon a kilencvenes években ez a folyamat egy Ambrus Attila nevű férfival kezdődött, aki Viszkis néven vált híressé (vagy hírhedté) – köszönhetően posta- és bankrablásainak.

A Viszkis című film nem kevesebbre vállalkozik, mint hogy az ő életét és bűnözői karrierjét bemutassa. Már csak a hír hallatán, hogy egy elítélt életéből filmet forgassanak, az emberek felkapják a fejüket, hiszen valóban, talán az első magyar celebről beszélünk. Ambrus Attila volt az, akit sokáig csak gúnynevén ismertek az emberek, és hiába követett el bűncselekményeket, mégis társadalmi megítélése merőben eltért (és eltér ma is) más elkövetőkétől. Szokatlanul megosztó, ezáltal a filmet övező várakozás is két pólus körül sűrűsödött.

A nagy kérdés tehát ebben a helyzetben az, hogy a film vállalja-e, hogy állást foglaljon ebben a vitában. Az alkotók saját bevallása szerint A Viszkisben nem fekete-fehérek a karakterek és nem zajlik hagyományos értelemben vett hőscsinálás. Szerencsére ez a szándék a mozivásznon is visszaköszön. A film nem próbálja azt üzenni nekünk, hogy Ambrus a nép gyermeke, aki fellázadt az elnyomás ellen. Nem csinál bohócot a rendőrökből. Nyers valóságában próbál rávilágítani egy életrajz érdekesebb momentumaira. A Viszkis tényleg úgy élte életének pár évét, mint egy dúsgazdag celeb. Utazgatások, nők, néhány kisebb munka, de alapvetően megidézi azt a magas életszínvonalat, amire minden közember vágyna. A film azonban mégis valahogy azt az oldalt képviseli, amelyben a főhős egy szerencsés fiatal, akinek egyszerűen ez a sors jutott, ebben volt a legjobb. Erre a forgatókönyv, és a rendezés is csak ráerősít.

Antal Nimród a Kontroll óta nem rendezett magyar filmet, így „visszatérése” mindenképpen nagy reményekkel kecsegteti a nézőket. A hozzáfűzött reményeket pedig úgy tűnik sikerült beváltania. Koherens egészként nézhetjük ezt a kis magyar valósággal átitatott akciófilmet, amibe helyenként a savanyú humor is beszűrődik. Mindemellett külön említésre méltó az operatőri munka és a vágás, melyek valóban jól tudják exponálni a drámai jeleneteket, vagy éppen átéltetni a nézőkkel a menekülés pillanatait.

Mindemellett a közel húsz évvel ezelőtti Budapest megidézése zseniálisra sikerült. Szinte minden képkockán felfedezhetünk egy-egy elrejtett momentumot, ami már nem így fest a mai valóságunkban. Kár, hogy a színészi játék nem tudja megerősíteni a karakterekhez való kötődésünket. Az Ambrus Attilát játszó Szalay Bence és párja, Kata szerepében Móga Piroska érezhetően alulmúlják a produkció szintjét, viszont Schneider Zoltán nyomozóként egészen elemi érzéseket hívhat elő a nézőből.

Érdemes alaposan megrágni magunkban a saját álláspontunkat a Viszkis jelenséggel kapcsolatban, mielőtt beülnénk erre a filmre, hiszen el kell döntenünk, hogy dokumentarista felfogást várunk a mozitól (ebben az esetben csalódnunk kell), egy életrajzi drámát (amit szintén nem kaphatunk meg) vagy egy szokásos akciófilmet, ami valós lelki vívódások bemutatása helyett csak az izgalomra helyezi a hangsúlyt. Ha jól pozícionáljuk magunkat mint nézőt, akár élvezni is lehet ezt az ízig vérig kilencvenes évekbeli történetet.

képek forrása: port.hu