A filmet befejezve kettős érzések kavarogtak bennem, úgy gondoltam, volt, ami kifejezetten jól működött, azonban volt, ami kevésbé muzsikált jól a vásznon látott alkotásban. A kritikát ez a kettősség fogja meghatározni, így elsőként beszámolok a pozitívumokról, ezt követően pedig a negatívumokról. Ugyanakkor itt ragadnám meg a lehetőséget arra, hogy mindenkinek felhívjam a figyelmét, hogy A hentes, a k*rva és a félszemű-t csak és kizárólag 18 éven felüli nézőknek javasolnám, a film bővelkedik az erőszakos, brutális (gore), és erotikus jelenetekben. Csak erős idegzetűeknek! Tovább azonban nem is szaporítanám a szót, lássuk mi működött jól Szász János legújabb rendezésében.

Elsőként mindenképpen a képalkotásra és az operatőri munka megvitatására szentelnék pár sort. A beállítások remekül megválasztottak, változatos rálátást kínálnak a vásznon folyó eseményekre. A kameramozgások az adott jelenetekben mindig indokoltak, úgy vélem némileg fel is dobták és légiesebbé tették a néhol kicsit egyhangú, borongós képi világot. A fekete fehér színválasztás szintén érthető, ezt a film végi csavar is alátámasztja, valamint hangulatos atmoszférát teremt a groteszk eseményeknek. A világítás kiváló, több jelenetben is szemet szúróan bravúros képi világot teremtettek a fények és árnyékok használatával, a képi világ esztétikus, erős kontrasztokkal tűzdelt összképet alkot. Emellett külön említésre méltó, hogy az a plasztikus, mű érzetű fekete-fehér képi világ, amit az 1945-ben láthattunk, itt nem fedezhető fel, sokkal inkább rusztikusabb, „kormozott” képeket láthatunk, és ezt kizárólag mint pozitívum jegyezheti a film, hiszen ezáltal sokkal hitelesebbé, átélhetőbbé válik az egész cselekmény, engem legalábbis jobban beszippantott az események tengerébe. Emellett a hitelesség érzetének erősítésében nagy szerep jut a díszletnek és a helyszíneknek, melyek remekül idézik a kor stílusát, ismét csak tovább erősítve a film atmoszféráját. Mind a belső és kültéri jelenetekben remek helyszíneket láthatunk, a koszos, száradt vérrel átitatott deszkapadlójú mészárszéktől, a repedező vakolatú, vastag, vályogfalú parasztházakig. A maszkmesterek is kiváló munkát végeztek, legyen szó a félszemű Léderer Gusztávot alakító Nagy Zsolt sminkjéről, vagy a film csúcspontjául szolgáló eseményekben látható nem mindennapi maszk és egyéb objektumok kivitelezésről.
Emellett kifejezetten érdekesnek találtam a film erőszakhoz és a brutális jelenetekhez való hozzáállását. A történéseket nem hírig módon tárja elénk, a kamera sem kezd el össze vissza remegni a film tetőpontjául szolgáló események alatt, melyekről spoiler mentesen csak annyit, hogy ahogy a történet is ott ér el a csúcspontjára, úgy a képeken látható brutalitás is. A jelenetek egyfajta hipnotikus nyugalommal, tényszerűséggel mutatják be a történéseket, mely számomra egy eddig nem tapasztalt élményt nyújtott.

Ezenfelül a karakterek alapvetően jól működnek, a szereplők jellemrajza is remekül ábrázolt, ugyanakkor mégis marad bennük valamennyi rejtélyesség, amelynek következtében nem mindig tudhatjuk, hogy kinek mi is jár pontosan a fejében, ez mindenképp kelt egyfajta kíváncsiságot a nézőben. A három főszereplő között megvan feszültség (bár én egy kicsivel többet is elviseltem volna), a színészi játék a film szükségleteinek megfelel, és az információt is jól tartja vissza a sztori, ezáltal a néző valóban kíváncsian várhatja, hogy mi fog történni a következőkben. A probléma talán csak azzal van, hogy túl sok eseménytelen perc telik el a cselekmény szempontjából valóban fontos események között.

Így át is térhetünk a film negatívumaira. Elsőként a számomra legnagyobb hiányosság a párbeszédek terén volt. Az alapvetően szűkszavú beszélgetésekre szabott filmben, a csattanósra tervezett és lényegre törő dialógusok sokszor nem sülnek el jól. Több olyan beszélgetés van a filmben, melyeknek bár a cselekmény szempontjából van jelentősége, a két szereplő közötti kommunikáció lógva marad a levegőben, és olyan érzetet hagy maga után mintha még ezután következne valami, a beszélgetések tehát többször nem futnak ki sehova.

Emellett talán a feszültséget is masszívabb dózisokban adagolhatta volna a film, mivel a cselekmény többször válik vontatottá, olykor unalmassá. Azoknak, akik a pergősebb, gyorsabb filmekhez szoktak, biztos vagyok benne, hogy az eseménytelen percek vontatottá teszik majd a mozi élményt. Emellett nekem a film végi megoldásokkal is vannak kétségeim. A csúcspontul szolgáló montázs kifogástalanra sikeredett, eszméletlenül hangulatos, ugyanakkor kellően groteszk. Ehhez a jelenetsorhoz kötődik a film végi csavar is, amely, hogyha a néző nem ismeri a sztori alapjául szolgáló történetet, akár még meglepőnek is hathat, mivel egy jól kivitelezett, gondosan felépített csavarról beszélhetünk. Mindazonáltal az előbb említett montázs utáni történések, már csak elvesznek a hangulatból és a hatásból, véleményem szerint, ha azt is beleszőtték volna a montázsba, a végkifejlet talán hatásosabb, erőteljesebb lett volna.
Ajánlanám-e A hentes, a k*rva és a félszemű című filmet? A gyenge idegzetűeknek alapból nem. Mi van hát azokkal, akik bírják az erőszakot, a vért és a további brutális kép- és hanghatásokat? Nos, én azoknak sem ajánlanám, mégpedig azért, mert a film egy komoly ürességet hagy a nézőben a befejezés után. A történet lezárul, tehát a kapunk egy befejezést, azonban mégis azt érezheti a néző, hogy valami hiányzik. Ez pedig az üzenet. Ez a film nem közvetít semmilyen igazán komoly elgondolkodtató üzenetet, amelyről aztán órákat beszélgetni lehet. Persze, morális kérdéseket feszeget, és alapvetően az erőszaktól is el kíván idegeníteni, azonban egyik motívumon sem időzik el többet, egyikkel sem foglalkozik kifejezetten mélyrehatóan, hogy aztán a néző komolyan elgondolkoztasson a témán. A mozi teremből kilépve nem éreztem azt, hogy több, vagy gazdagabb lennék, mint a film megnézése előtt. Nem éreztem azt, hogy bármi újat tanultam volna. A film nem akar többet, mint elmesélni egy brutális történetet, mely a maga fordulatos eseményláncolatával válik annak egyetlen olyan tényezőjévé, amely miatt ez a film megszülethetett. Így aztán az alkotás minden pozitívumával együtt úgy vélem, hogy azt a sok erőszakot, mely a vászonról ránk zúdul, értelmetlen magunkra engedni, hiszen az nem szól másról, mint polgárpukkasztásról, és meghökkentésről, és mindezt öncélúan, különösebben fontos üzenet továbbítása nélkül teszi.

Képek forrása: 

1. kép: Filmtett

2. kép: Filmhu

3. kép: Index

4. kép: Creepyshake