A hatvanas években Elisa Esposito takarítónőként dolgozik egy titkos kutató bázison. A néma takarítónő egyetlen barátja a szomszéd művész, Giles és a munkatársnője, Zelda. Egy napon Elisa felfedezi, hogy a munkahelyén egy furcsa, emberszabású vízi lényen kísérletezek és legyőzhetetlen kíváncsiság ébred benne a teremtmény után. Ez az érdeklődés később szoros érzelmekké alakul át, de a kettejük között szövődő románc felett ott lebeg Damoklész kardja, az intézmény biztonságáért felelős Richard Strickland személyében.

Vegyes érzéseim vannak a Víz érintésével kapcsolatban. Véletlenül sem szeretném ekézni a filmet, mert egy hamisítatlan Del Toroi mesét kapunk, annak minden előnyével. Ugyanakkor kicsit úgy is érzem, hogy túlpörgött a hype, az Oscar jelölés miatt. Persze a jelölések egy része teljesen érthető, mint a rendezés, vagy a vezető főszereplő. A forgatókönyv jelölését ugyanakkor kicsit túlzónak érzem. Persze a Víz érintése egy teljesen jól összerakott forgatókönyvet tudhat a magáénak, de nem hibátlant. A film első negyede nehezen engedi magához közel a nézőt. Inkább a film többi részénél éreztem úgy, hogy berántottak az események, már csak azért is, mert az eleje jól ismerhető toposzok mentén halad. Könnyű összerakni az eseményeket, a film alapozását az elején, viszont mikor kezdenek a szálak jobban összegabalyodni, könnyű menni a mesével is. Mert a Víz érintése nem más, mint egy modern mese, felnőtteknek. Ahogy írtam is, az Oscar jelölések egy része nagyon is helytálló, itt pedig a szereplőkre gondolok. Sally Hawkins tökéletesen viszi a főszerepet, még akkor is, ha a forgatókönyv cserben hagyja kissé a nézőt, és nehezen épül fel az (már, ha egyáltalán felépül), hogy megértse az érzelmi alapokat, ami összeköti a lényt és a lányt. Richard Jenkins jelölését inkább érzem jogosnak, mint Octavia Spencerét. Bár utóbbi is mesteri, de jóval inkább rutinból hozza a tökéletes karakterét, a Számolás jogán esetében jóval többet tudott mutatni, igaz ott  főszerepet is játszott. Ugyanakkor Michael Shannon is simán érdemelhetne egy szobrot. Igaz rettentő klisés karaktert hoz, de olyan mesterien formálja meg az őrült, szadista gonoszt, hogy azt öröm nézni. Ja, és meg kell említeni Doug Jonest is, a szörny szerepében, de neki is van egy rutinja már a szerepben (Hellboy).

Egyébként a film fényképezése is mesteri, aki szereti Guillermo Del Toro meseszerű világát, az imádni fogja ezt is. Egyébként érthető az Oscar tarolása a filmnek, hisz annak ellenére, hogy olykor kicsit mesterkélt tud lenni a maga nemében, nagyszerűen hozza azt a társadalom kritikát, ami elgondolkoztatja az embert. Az ember és a lény szerelme duplán áthallásos lesz, miután kapunk egy meleg szereplőt, egy fekete szereplőt, mindezt a hatvanas évek feszült hangulatában. A dominanciáról és a rosszul átérzett tökéletességről harsány véleménye van a filmnek, és ez hozzáad egy olyan pluszt, ami kiemeli az egyszerű mesék sokaságából. Persze túl könnyelmű lenne a Víz érintését egyszerű mesének nevezni, ezt jól tudja, aki ismeri Del Toro műveit. A mese keveredik a rémtörténetekkel, és ez most kissé keveredik a romantikával is. Ez a vegyes felvágott kimondottan egyedi alkotást tesz lehetővé. Koránt sem gondolom úgy, hogy egy megismételhetetlen filmet kapunk, vagy olyat, amit érdemes újranézni majd, de tuti, hogy kiemelkedik a sokaságból. Főleg a film elején éreztem túlzónak a hatalmas díjesőt, de így a végén egyre inkább elgondolkozom azon, hogy kevés olyan dolog volt a filmen, amin igazán fogást tudtam volna találni. Talán a forgatókönyv kicsit generikus, de ettől függetlenül a Víz érintése egy kellemes szörny mese, egy jó kis esti kikapcsolódásnak, elgondolkodtató mondanivalóval nyakon öntve.