Film

Poszt Pop depresszió

Legendás arcok és nevek. Azok az emberek, akik huszadik századi popkultúrába, mint a friss betonba, beledöngölték lábnyomuk, örökkévalóvá téve azt. Akik ágazatokat hoztak létre vagy innováltak teljesen, akik performanszából elég csak egy hang vagy képkocka a felismeréshez. Az American Valhalla központjában egy ilyen művész áll: markáns, mély hang; hosszú, szőke haj, félmeztelen test. A punk keresztapja.
Iggy Pop.

where_is_american_valhalla.jpg

A film Iggy utolsó, Post Pop Depression című albumának elkészítését, a turnézást és az ezzel járó érzéseket mutatja be riportokkal, koncertfelvételekkel, fotókkal. A lemez négy rendkívüli zenész – Josh Homme, Dean Fertita (Queens of the Stone Age), Matt Helders (Arctic Monkeys) és maga Iggy Pop – kollaborációja, amit egy kaliforniai sivatag közepén, a Rancho De La Luna stúdióban írtak meg és vettek fel, majd Burbankben fejeztek be.

Az ilyen dokumentumfilmek szerepe és sikere abban rejlik, hogy képes humanizálni a megteremtett imidzsek mögötti személyt, közelebb hozza a (jelen esetben) zenészt és nézőt azzal, hogy nem csak a produktumot mutatja be, hanem a mögötte álló embert is, minden érzésével és gondolatával. Az American Valhalla szuperál ebben az aspektusban, képes érzékeltetni a négy alkotó (kiemelten köztük Iggy és Homme) viszonyának folyamatos fejlődését az album készülte alatt, megismerjük a motivációkat, fellépő problémákat, érzéseket anélkül, hogy piedesztálra emelné vagy rombolná a szóban forgó művészeket és imázsukat. Ezt a receptet szintén sikeresen alkalmazta a 2014-es Sonic Highways című sorozat, ami a Foo Fighters azonos című albumának létrejöttét mutatta be, sőt a pozitív megítélés mellett a struktúra is korrelál, mind az American Valhalla, mind az HBO sorozata dalokra bontva mutatja be a munkafolyamatot.

b08t2596_c.jpg

A hangvágás is kiváló a filmben, minden szám megalkotásának kifejtését fő riffek, hangmenet kísérik különböző hangszereken. Vizualitás terén azonban majdnem csak negatívum mondható el – nem hanyagság, hanem rossz koncepció miatt. Tagadhatatlanul tudatos mind a shaky cam technika használata, mind a vágás, de az állandó szemcsésség és rázkódás, a tompa fókusz és a már-már akciófilmeket megidéző, darabos snittek frusztrációt teremtenek sokszor, nem hangulatot. A stúdiómunkáról készült fotók bemutatása és a koncertfelvételek viszont javítanak a helyzeten, ahogy a vágás is működik egy ponton (amikor Homme és Iggy David Bowie haláláról beszélek).

Összességében fontos és minőségi film az American Valhalla: nem csak szórakoztató, de érdembeli, új tudást tud nyújtani, a maga 1 óra 20 percével egy rövid, viszont intim viszonyt hoz létre, ahol a néző bele tud kerülni egy rocksztár és egy popikon világába, fel tudja azt fedezni belülről és másod kezi tapasztalatot nyer. Ez pedig amellett, hogy felfrissítő, hihetetlen motivációs erővel bír. Mert bár a pop minden életnek a része, de vannak életek, amik a pop részei – és ezekből lesznek a legérdekesebb történetek.

img_3141_2.jpg

A filmet a 25. Titanic filmfesztivál során láttam.