Mind tudjuk, hogy nagyon nehéz megítélni, hogy mi vár majd ránk a távoli jövőben. Eljön majd a várva várt utópia? Vagy sötét disztópiába hanyatlik a társadalom a saját butaságai miatt? Mennyi rá az esély, hogy azok a dolgok, amelyeket a föld népességének javára állítottunk elő egy napon majd ellenünk fognak támadni? Ezekkel a kérdésekkel is szembe állhatunk, ha a jövőbe próbálunk betekintést nyerni. A Blue Gender című animesorozat a maga korában nem volt rest állást foglalni az akkori helyzetekről.

2009-ben egy addig ismeretlen betegséget (jobban mondva sejtmutációt) állapítanak meg a fiatal Yuji Kaido testében. A mutációra semmilyen ésszerű magyarázat, vagy ellenszer nem létezik, ezért az „alvó” program keretein belül Yujit és még sok sorstársa testét hibernálják arra az időre, amíg a gyógymódon kísérleteznek, hogy amint megvan az ellenszer felébreszthessék és meggyógyítsák Őket. Ám sorozatunk kezdetén Yuji nem olyan világban ébred, amelyet várt volna. A sötét és haláltól bűzlő földön egy addig ismeretlen faj, a Blue vette át az irányítást és pusztítja a föld megmaradt népességét. Yuji és hibernált társai megmentésére egy maroknyi katonai csapat indul, élükön a gyönyörű Marlene Angellel. Ettől a ponttól fogva Yuji és Marlene sorsa egybefonódik, és útjuk kezdetét veszi az emberiség egyetlen mentsvára, a Második Föld nevű űrállomás felé.

Az animét Japánban 1999 és 2000 között tették közzé a televíziókban, Magyarországon csak 2005-ben került az A+, majd később az Animax műsorára. Hangulata és a szereplők közötti viszonyok bemutatása igen sok rajongót vonzott idehaza is. A sorozatból 2002-ben készült egy mozifilm is, amely lényegében a 26 rész egy estés összefoglalása, mert a történethez pár párbeszéden és elmélyített emberi kapcsolatokon kívül mást nem ad hozzá.

Már a kezdeti képsorok is kellően megteremtik az animére jellemző sötét és félelmetes hangulatot. Egyértelműen disztópikus jövőkép tárul elénk, ahogy szemléljük az eseményeket, hiszen a Blue mindent elpusztított és az emberiség hamvain építi fel saját kolóniáját. A hatalmas, bogárhoz hasonló lényekben testesül meg az emberiség túlzott iramú fejlődésének, és az uralmat szüntelenül birtokolni kívánó, önző akaratunknak szörnyű következménye. Az anime 2030-ban indul el. Ekkorra a Blue olyan szintre fejlődött, hogy életre kelti az összes rémálmunkat és az emberek egyetlen esélye, ha elhagyják otthonukat, hogy az űrben éljék bezárt és szürke életüket.

A sorozatban ez a főellenség nagyon jól kelti a feszültséget, mert bemutatása igen csak veszélyessé teszi. Hangsúlyozza is a széria, hogy ezek nem szokványos nagyra nőtt házi legyek, amelyeket egy légycsapóval taníthatunk jobb modorra. Hisz kvázi nem tudunk róla semmit. Folyamatosan fejlődik és kialakítja saját hadseregét, védelmi és támadó mechanizmusát. Egyetlen gyenge pontja a testének valamelyik részén (fajtánként eltérő helyen) lévő kis mag, mint egy szív. Ám sokszor nem is tűnik ez a kis szerv egyből fel, így hosszas hadakozás és időhúzás rááldozásával végül megtalálható az a kis rés a pajzson, ahol elpusztíthatóak. Ha ez nem volna még elég, ezek mellé társul a „háromfejű sárkány” effektus, amelyet kb. úgy értek, hogy ha egyet kinyírunk rögtön három lép a helyébe. A Blue fajához képest igen nagy intelligenciával rendelkezik, a kolóniájuk olyan szinten szervezett, akár a hangyáké. Csak egy „picit” nagyobbak. És természetesen mi lenne az elsődleges energia és élelemforrás, ha nem maga az ember? Remélem, hogy legalább egy kicsit sikerült érzékeltetni azt, hogy a Blue-nak is van joga egy porondra állni a mozgóképes univerzum legfélelmetesebb főgonoszai mellé.

Pont egy ilyen világba ébred Yuji, akinek az utolsó emlékképe egy tiszta, nyugodt és biztonságos kórterem volt, ahol hibernálták és kapszulába helyezték a későbbi gyógyulás reményében. Ennek tudatában könnyen azonosulhatunk főhősünk érzelmeivel, amint arra ébred, hogy kis katonai csapat próbálja épp megmenteni őt a biztos haláltól. Yuji a sorozatban lassan apránként rakja majd össze magának a kirakós darabjait, és rájön, hogy megmentésének célja nem pusztán emberi jószívűségből fakadt. Annak, hogy ő életben maradjon később igen fontos okai lesznek. Ebből a világból már kiveszett a segítőkészség tulajdonsága, a szorult helyzetben lévők kisegítése a bajból. Jobbára ez szüli a konfliktust Yuji és környezete között, tekintve, hogy a körülötte lévők már mind az új légkörben szocializálódtak, Yuji viszont még képviseli a régmúlt emberi értékeket, és emberként tekint a földön maradt társadalmakra, akiket az új föld érzelemmentes generációja már csak szükséges áldozatként szemlél.

Ezek a nézőpontok a vezérfonalai a Marlene és Yuji közti viszonynak is. Kezdetben Marlene, a gyönyörű katonalány csak pusztán egy feladatnak nézi Yujit. Küldetése az, hogy feljuttassa Őt a Második Földre, kerül, amibe kerül. Ha úgy vesszük Marlene képviseli az új és Yuji pedig az antik értékeket. Mi nézők eleinte szabadon dönthetünk, melyik mellett foglalunk állást. De a kezdeti konfliktus kettejük között a történet előrehaladtával egy elválaszthatatlan kötelékké alakul, amely megtanítja a két szereplőt arra, hogy csakis ketten képesek új utakat törni maguknak. Idő közben Yuji katonai kiképzést kap, melynek során kifordul önmagából. Marlene-en a sor, hogy visszatérítse Yujit a józan ész útjára, és ezáltal újra azaz ember lehet, akitől reményt, szeretetet és emberséget kapott. Ezek után tekintsük kettejük kapcsolatát a sorozat főbb motorjának, általuk lesz színesebb és reményekkel teli az a sötét világ, amelybe az emberiség saját magát taszította.

A 26 részes történet remek zenéjével és openingével (amelyek maga Marlene japán szinkronhangja, Houko Kuwashima énekel) nagyon izgalmas és félelmetes negatív jövőképet tár elénk. A történet állást foglal az mellett, hogy megjelenésének korában az emberiség a mértéktelen környezetszennyezés, a fanatikus megismerésvágy negatív következményei hatására szépen lassan a pusztulásba taszítja magát. Idő kérdése, és minden, amit abból a célból építettünk, hogy a mi kényelmünket és biztonságunkat szolgálja, egyszer majd ellenünk fordul. Nem a technológia, vagy az orvostudomány fejlődése ellen szólal fel, sokkal inkább az ellen, ahogy ezt az ember végrehajtja. Ugyanis sokszor, hogy jót alkossunk egy sokkal fontosabbat tiprunk a földbe.

Marlene és Yuji kapcsolata a példa, hogy közös erővel tudunk csak felülkerekedni a problémákon, és ne hagyjuk érzelmeinket elveszíteni, hisz ez emel minket az evolúció csúcsára. Külön érdemes megjegyezni, hogy a sorozat címében szereplő „Blue” szót itt szélsőségesen átvitt értelemben kell érteni. Gyakorlott angolosok tudják, hogy a „blue” szó nem pusztán kéket jelent, hanem használatos olyan dologra is, ami ismeretlen számunkra. Ebből a szempontból a cím már értelmet nyerhet: „Ismeretlen faj”. 1999-2000-ben így látták az alkotók az akkori helyzetet. Majdnem 20 év távlatában én izgatottan várnék a sorozattól egy folytatást, esetleg egy reboot-ot, amely egyszer remélem napvilágot láthat megmutatván magát a mai generációnak, nosztalgikus hangulatba hozva ezzel rajongóit.