Véget ért a nyár, a gyerekek visszatérnek az iskolába, hogy beszámoljanak a nyaraláson és a táborokban szerzett élményeikről. Na de hogy valaki szörnyekre vadásszon és rejtélyeket oldjon meg a nyár folyamán? Ez azért eléggé ritkaságszámba megy. Pedig jelen animációs sorozat szereplőivel pont ez történik, és ez még csak a jéghegy csúcsa a Gravity Falls-ban felbukkanó furcsaságoknak.

Nem egészen úgy alakul a Pines-ikrek, Dipper és Mabel nyara, mint ahogy azt elképzelték: amint véget ért az iskola, a szüleik elvitték őket Kaliforniából az Oregon államban található Gravity Falls kisvárosba. Itt a nagybácsijuk, Stan vigyáz rájuk, aki egy amolyan turistaattrakciót, a Rejtély Kalyibát működteti, ahol a látogatók a környék legendáit ismerhetik meg. Persze hamar kiderül, hogy az egész csak egy átverés, amit Stan azért hozott létre, hogy minél több pénzt tudjon kicsalni a hiszékeny turistákból. Mabel könnyedén alkalmazkodik a megváltozott környezethez, Dipper viszont halálra unja magát. Azonban hamarosan minden megváltozik, amikor az erdőben bóklászva talál egy rejtélyes naplót, ami tele van természetfeletti lények és más paranormális jelenségek leírásaival. De ellentétben Stan kamuszörnyeivel, ezek nagyon is valóságosak. Dacolva a veszélyekkel, Dipper és Mabel belevetik magukat az ismeretlenbe, hogy feltárják a Gravity Falls-t körülvevő rejtélyeket.

Ha dióhéjban kéne összefoglalnom Alex Hirsch sorozatát (aki egyébként a saját ikerhúgával töltött nyarakból merített ihletet), leginkább úgy tudnám leírni, mintha A Simpson család keveredne a Twin Peaks-szel, az X-aktákkal és az Odaáttal. Akárcsak Springfieldben, itt is egy álmos kisváros lakóit és mindennapjait ismerhetjük meg testközelből, és Twin Peaks-hez hasonlóan itt sincs ki mindenkinek a négy kereke. Ezen kívül központi szerep jut a humornak, ami szerencsére nem a Seth MacFarlane-féle prosztóságban és egymásra halmozott popkulturális utalásokban merül ki, hanem jól megírt, és kiegyensúlyozott helyzet- és jellemkomikumban. De a Gravity Falls nemcsak komédiából áll, hanem akcióból is, és itt jön képbe az X-akták és az Odaát által tökélyre vitt „monster of the week”-formátum. Hőseink minden epizódban más szörnnyel vagy egyéb természetfeletti csapással néznek szembe, hol élőhalottakkal és szellemekkel, máskor éppen gnómokkal, médiumokkal, vagy titkos társaságokkal. Az első évad és a második évad jó része követi ezt az epizodikus formulát, de ahogy haladunk előre, úgy válik egyre jobban kivehetővé a sorozat legnagyobb erőssége: az átívelő történet és maga a nagybetűs Rejtély.

Az egyes epizódokban, valamint a stáblisták alatt a néző különböző kódokat és más rejtett jeleket fedezhet fel. Az elején persze nem tulajdonítunk neki jelentőséget, de ahogy Hirsch szövi a szálakat, egyre váratlanabb helyeken és időben bukkannak fel ezek a szimbólumok és kódok, úgy várjuk mi is egyre jobban a következő nyom megjelenését. Ezek mind hozzájárulnak ahhoz a titokzatos atmoszférához, ami az egész sorozatot körbe veszi, és az átívelő történetszál legfontosabb kérdéseire is ezeken keresztül találhatjuk meg a válaszokat. Ki írta a naplót? Mi vonzza Gravity Falls városához a paranormális jelenségeket? Mit rejteget Stan? Az első évad még csak említés szintjén foglalkozik ezekkel a témákkal, amolyan bemelegítésként, hogy aztán a második évadban bedobjon minket a mélyvízbe, amikor az összes kérdésre megkapjuk a választ. Mystery box done fucking right.

Persze mit sem érne a csavaros, rejtélyekkel tűzdelt történet, ha maguk a karakterek nem lennének szerethetőek. Szerencsére a sorozat ezen a téren sem vall kudarcot. Dipper az örök érdeklődő, aki az eszével és a naplóval felvértezve kész felfedezni a Gravity Falls-t körülvevő összes rejtélyt. Mabel első ránézésre egy tipikusan „lányos” lánynak néz ki, de hamar kiderül, hogy ő is egy háromdimenziós karakter, aki a bolondozásai mellett képes mélyen együtt érezni másokkal. És bármennyire is különbözőek legyenek a Rejtély Ikrek, ahogy a város lakói egy idő után nevezik őket, mindig számíthatnak egymásra a bajban. Az ő gyermeki ártatlanságukkal szemben áll a cinikus Stan nagybácsi, egy igazi szélhámos, aki az utolsó garast is képes kicsalni az emberek zsebéből. Viszont ha a helyzet úgy hozza, képes félretenni a kapzsiságát, és bármit megtenne a családjáért. Nem szabad szó nélkül elmenni a mellékszereplők, mint pl. a Rejtély Kalyiba jószívű mindenese, Soos, vagy a vagány favágólány Wendy mellett sem, de a városka többi lakója is a maga módján szórakoztató és szeretetre méltó (még az olyan negatívabb szereplők is, mint Gideon). A pálmát viszont a sorozat főgonosza, az interdimenzionális álomdémon Bill Cipher viszi, aki egyszerre tud őrülten szórakoztató és fenyegető lenni.

A grafika követi a mostanában jellemző animációs trendeket, így elsősorban a lekerekített formák dominálnak. Szerencsére a különálló karakterek designja kellően egyedi, így sosem tűnik egyhangúnak, a hátterek pedig kellően részletesek. A soundtracket sem érheti panasz, a színészek hangjai pedig remekül illenek a karaktereikhez. Ha már itt tartunk: leszámítva néhány bosszantó félrefordítást, a magyar szinkron egészen jól sikerült. Azért az eredeti változatnak is érdemes adni egy esélyt, hiszen a mellék- és epizódszerepekben olyan ismertebb színészeket fedezhetünk fel, mint J. K. Simmons, Nathan Fillion és Nick Offerman.

Öröm látni, hogy mostanában készül még olyan rajzfilm, ami nem nézi hülyének a közönségét, és mer az átlagnál valami merészebbet húzni. Éppen ezért azt javaslom mindenkinek, hogy ne tántorítsa el az animációs formátum, és vesse bele magát Gravity Falls világába, mert különben az utóbb idők egyik legjobb rejtély-narratívájú sorozatából maradna ki.