Sose felejtem el, hogy mennyire tetszett két éve Jordan Peele Tűnj el! című filmje. Így hát nagyon megörültem, amikor az első anyagok megjelentek legújabb rendezéséből. Rejtélyes kesztyűs kéz, ami egy ollót szorongat, és a főszereplők ördögi másai. Ez így önmagában szép és jó, de az érdekelt legjobban, hogy sikerül-e Peelenek felülmúlni önmagát, vagy megismételnie azt, amit 2017-es alkotásában csinált. 

Bármennyire is meglepő, de véleményem szerint a Mi jobb lett a rendező korábbi művénél. A történet lényegében annyiról szól, hogy van egy család akik békésen pihengetnek, amikor egy este a kocsibehajtójukon megjelenik 4 ember. Akik történetesen a főszereplőink gonosz megfelelői, vagy ha úgy tetszik alteregói. Mikor pedig szemtől szemben találja magát egymással a két család beindul az igazi cselekmény, vagyis hőseinknek menekülniük kell a megszállók elől. Tehát kijelenthető, hogy egy szokványos sztorit kapunk, ami azonban bőven tartalmaz fordulatokat és meglepetéseket. Kezdjük azzal, hogy a manapság horrornak csúfolt jumpscare-ek maximum ha 3-szor tűnnek fel. Ennek, a rendkívül olcsó rendezői húzásnak a mellőzése teszi, igazán horrorrá a Wilson család kalandját. Tucat számra ömlenek ránk az újabbnál újabb Annabelle, Apáca és hasonló filmek, amik csak a hirtelen csend és a meglepetés erejével emelik meg a pulzusunk. És ebben ki is merül a mai horrorok eszköztára. Ezzel szemben a Mi estében Egy folytonos kétkedés és aggódás lesz úrrá a nézőn. Csak és kizárólag a rövid bevezető után lehetünk viszonylagos nyugalomban. Mert amikor történik valami lényeges akkor nem egyszerre múlik el az izgalom, vagy éppenséggel a félelem, hanem szépen lassan mérséklődik és áll be egy szintre. Ami számomra rendkívül felkavaróvá tette a filmet (persze a legjobb értelemben) az az, hogy tényleg a szereplőknek az ördögi megnyilvánulásai a behatolók. És ez egy furcsa döbbenetet váltott ki belőlem. Tegye fel a kezét, aki szeretne találkozni önmagával! Higgyétek el, hogy a film elejéig én is így voltam, de Peele elérte, hogy megváltoztassa a véleményem. Teljesen mindegy, hogy a hasonmásom gonosz, jó, ugyanolyan, okosabb vagy butább, egyszerűen nem akarom soha se látni. Már ha létezik egyáltalán. A moziból hazafelé óvatosan néztem a szembejövő embereket, és rettegtem attól, hogy egyikükben felfedezem a vonásaim. És pont ez az, ami messze kiemeli a Mi-t a jelenlegi horror felhozatalból. Szerintem zseniális húzás arra felépíteni egy komplett filmet, hogy mindenkiben van jó és rossz is. Itt pedig csavartak egy annyit a dolgon, hogy mindkét oldalnak adtak testet. Mindehhez még jön az, hogy saját magunkkal találkozunk. Szereplők közül Lupita Nyong’ot szeretném kiemelni. Nagyon jól játssza az aggódó, megtört anyát, aki bármire képes csakhogy megvédje családját. Minden mozdulata, könnye hihető és hiteles. Ugyanakkor mindegyik szereplő említésre méltó, mivel egy teljesen más stílusú karaktert is el kellett játszaniuk. Leginkább a Jasont alakító Evan Alexnek lehetett nehezebb dolga, mert ő kvázi egy emberi kutyát is alakít. A zenék együtt léteznek a filmmel. Nem nőnek túl a cselekményen, de nem is sikkadnak el. Éppenhogy kellően fenntartják a feszültséget, hogy ne csak a szemünkön, hanem a fülönkön keresztül is átéljük a félelmet. Hatalmas köszönet hát Jordan Peelenek, amiért elkészítette ezt a filmet és, hogy beleültette a fülembe az I Got 5 On It című dalt.