A Sötét Kristály 35 év után visszatért. Az eredeti film értékeinek megtartása mellett rengeteg felfedezetlen területet jár be Az ellenállás kora, és kihozza A Sötét Kristály világából mindazt és még többet amit Jim Henson valaha is elvárhatott.

Az előző cikkünkben olvashattátok mi is tette kultuszfilmmé A Sötét Kristályt, de talán kevésbé jártam körül, hogy mi az egyik legnagyobb értéke a filmnek. És ez pedig nem a történetmesélés egyedi formájában, sem a látványvilágban rejlik, hanem abban, hogy a legtöbb mai rajongóját gyerekként ragadta meg ez a film, és sose engedte el őket. Néhány narratív és technikai hibája ellenére mindenki számára olyan alkotás A Sötét Kristály, amihez ha visszatérsz akár 35 év után is, ugyanazt fogod érezni, mint anno gyerekként.
Ezt a varázslatot hozza el nekünk a The Jim Henson Company a netflix közvetítésével, akik nélkül valljuk be, ez a sorozat soha nem valósult volna meg.

A Sötét Kristály: Az ellenállás kora folytatja mindazt, amit Jim Henson készített elő eredeti filmjével, de ezentúl kihozza a sorozatból azt a potenciált is, amit a Thra világa eredetileg megérdemelt volna. Henson elképzelései szerint ez a sorozat is kortalan, ám főleg a gyerekeket szólítja meg; rengeteg olyan gondolattal, amik mind relevánsak és univerzálisak egyszerre. Ennek ellenére nem tart vissza semmit sem a nézői elől, ha kell, meg meri ijeszteni őket, és nem riad vissza a halál ábrázolásától se.

A Sötét Kristály egyértelmű gyenge pontja az volt, hogy a filmet nem hajtja előre a történetén kívül semmi, a karakterek nem többek puszta kelléknél. Ez nem feltétlen probléma, hisz maguk a népmesék is erre a rendszerre épülnek, és ugyanúgy képesek egy üzenetet átadni a közönségnek – legyen az bármilyen egyszerű tanulság is a barátságról, a munkáról vagy a szófogadásról. Azonban sokkal jobban megragad bárkit egy olyan történet, amihez érzelmileg is kötődik – és jóval többet is képes tanulni ezáltal az adott meséből. Ezt a legjobban jól megírt karakterekkel lehet elérni, amiben szemmel látható előrelépéseket tett Az ellenállás kora.

A sorozat rengeteg egyedi karakterre épül, mind-mind más célokkal és világszemlélettel. Míg ez rendkívül ambiciózus és érthető döntés az eredeti film után, itt Az ellenállás kora nagy fába vágja a fejszéjét – ám meglepően jól teljesít ennek ellenére is. Egyrészt itt vannak a főszereplőink (Deet, Rian és Brea), akik ugyan mind remekül átélhető személyiséggel rendelkeznek, azonban karakterfejlődésükön túl hamar túljutnak, jellemük a sorozat felétől szinte változatlan – ezáltal háttérbe szorul a tanulság, amit általuk akart volna a sorozat kimondani. Másrészt jelen vannak a mellékszereplők, akik közül páran meglehetősen sok figyelmet kapnak (Aughra anya, Seladin és az All-Maudra), míg másokról néhány jellemvonáson kívül alig tudunk meg valamit. De meg kell nyugtatnom mindenkit, a sorozat (mint ahogy a film) fénypontjai a Skeksis maradnak. Remek volt látni, ahogy a kristály gonosz urai mennyire különbözően tudnak aljasok lenni, még ha kell egymással szemben is (Chamberlain továbbra is a kedvenc karakterem maradt). Az ellenállás korának karaktereit a sok nagy névből álló, remek színészgárda segít nekünk eladni, aminek következményeként a legtöbb szereplőhöz egészen új dimenziókat is kapunk a játékuk által.Néhány szereplő a sorozatból; 1. sor: Nathalie Emmanuel, Taron Egerton, Helena Bonham Carter; 2. sor: Simon Pegg, Jason Isaacs, Mark Hamill

A múltkor megemlítettem mi az egyik fő probléma A Sötét Kristály történetével, ami pedig abból állt, hogy az események túl kiszámíthatóak és nem igazán tudja a film meglepni a nézőit sehol sem. Na, ez szóba sem jöhet Az ellenállás koránál, mivel az nem egy túlhasznált történetstruktúrára épít és képes tartani egy jól beosztott tempót is. A sorozat mindig tartogat valami fordulatot vagy új karaktereket, hogy feltörje a történet egysíkúságát – így ott ahol alapból lelassulnának az események is szinte észrevétlenül túljutunk, hisz érdekeltek maradunk a történetben. Talán a folyamatos deus ex machina eszközét hoznám fel, mint negatívum, mivel a karaktereink sok helyzetből nem saját erejük, hanem egy váratlan segítség révén tudnak megmenekülni a veszély elől. Emiatt veszti el térérzékét a sorozat, hisz attól hogy a karakterek pillanatok alatt eljutnak egyik helyről a másikra, nem igazán tudja a néző átlátni Thra „térképét”.

De ez is csupán csak egy apró hiba a remekül összerakott történetben, hisz a sorozat eléri a célját: a néző, bármilyen korosztályból is legyen, tűkön ülve várja mi fog történni a következő percben, annak ellenére hogy elvileg tudja, hogy is fog végződni majd a sorozat – ami már szerintem magában egy hatalmas teljesítmény.
Az ellenállás kora emellett releváns témákkal áll elő, többek között fontos szerepet kap a rasszizmus kérdése, az elnyomó hatalmak és az azt megkérdőjelezni félők problémája valamint a folyamatos borzalmak utáni továbblépés képessége is.

A Sötét Kristály film legerősebb oldala mindig is annak univerzuma volt, ám látszott, hogy még ez is rendkívül vissza volt fogva a film hosszúsága miatt.  A sorozat itt bőven kap időt arra, hogy megmutassa milyen végtelenül sokszínű és változatos volt Thra világa, ami itt főleg a gelfling-törzsek bemutatásából áll. A gelfling itt nem csak a ruhájukban és a bőrük színében különböznek, egyedi történelmük, kultúrájuk és szokásaik vannak – amik nagyon szépen simulnak bele a történetbe és sose érzi az ember, hogy felesleges adatokat olvasnának csak fel neki. Ezenkívül újra sok kisebb-nagyobb furcsa lénnyel ismerkedhetünk meg, amik a narratív szerepük mellett színesítik is a film univerzumát. Az ilyesmiből úgy érzem A Sötét Kristály sosem tud eleget mutatni.

Szintúgy nem meglepően remekül a látványvilág is Az ellenállás korában. A technológiának köszönhetően a készítők ezúttal a legújabb CGI-al (számítógépen létrehozott képekkel) vegyítik a filmet – többek között a klasszikus bábozást is, aminek következtében lényegesebben dinamikusabb mozgásokat és eseményeket kapunk.  Ennek ellenére a karakterek továbbra is bábokként mozognak, úgy mint az eredeti filmben – csak sokkal kifejezőbben, hisz az animatronics ritkán használt eszköze is sokat fejlődött 35 év alatt. Nem sok változás fedezhető fel ugyan a gelfling bábok arcmimikáján (amivel sosem tudtam megbarátkozni A Sötét Kristály filmben), de az ember hamar hozzászokik, mivel jóval hosszabb időt tölt együtt a gelfling-el, és a karakterek révén jobban azonosulni is tud velük.

Hogyan tovább? – SPOILER VESZÉLY

Ha nem nézted még végig a sorozatot, ezt a bekezdést itt semmiképp ne olvasd el! Hogy őszinte legyek, én annyira belemélyedtem Az ellenállás korába, hogy csak az évadzáró rész utolsó tíz percénél kezdett gyanús lenni, hogy ennek most úgy látszik mégse lesz vége. Fontosabb karaktereink még mindig élnek, és úgy tűnik már csak a végső csata van hátra a gelfling és a skeksis erők között, aminek következtében elpusztul majd a gelfling. Ez egy kicsit aggasztóan hangzik, ugyanis az első évad szinte semmit nem tart vissza; a legtöbb elemet, ami majd fontos szerepet játszik a filmben, mind bemutatta. Emellett itt vannak a karaktereink, akik Deet-en kívül mind bevégezték a sorsukat és jellemfejlődésüket is.

Valószínű, hogy a film készítői félnek attól, hogy Az ellenállás kora nem fog jól teljesíteni, így ezt a félmegoldást választották. Tehát kerek történetet kapunk és nagyjából tudjuk hogy fog alakulni Thra sorsa; de hogyha sikeres lenne az első évad, még van lehetőség folytatásra is. Azonban ha mégis elérkezne a második évad (amiben nagyon reménykedem!), bízzunk benne hogy hasonlóan jól kezelik a történetet, mint ahogy tették azt ebben az évadban.

A Sötét Kristály – Az ellenállás kora teljesítette minden vágyam, ami a sorozattal kapcsolatosan lehetett. Kibővítette az univerzumot, remek karakterdrámát állított a története középpontjába és bemutatta mi mindent tartogat még a korlátoltnak hitt bábfilmezés műfaja. Úgy érzem a Sötét Kristály valójában mindig is ez a sorozat volt, a film csupán előhírnöke volt annak mit is tartogathat számunkra még ez a világ.
Nem tudok mást mondani, mint hogy Jim Henson büszke lenne, ha látná, hogy megvalósult az egyik legnagyobb álma.