John Cleese a Monty Python Repülő Cirkusza harmadik évadjának vége után nem tért vissza a társulathoz. Helyette saját projektbe fogott, és feleségével Connie Booth-tal elkészítette a Waczak szálló című sorozatot.

Basil Fawlty nem a kifinomult emberekhez tartozik. Xenofób, beképzelt, álszent, végtelenül fukar és még napestig lehetne sorolni. Csupa olyan tulajdonság, amik kapcsán emberekkel foglalkozni egyáltalán nem kéne, ez mégis így alakult. Feleségével (Sybil) és személyzetével (Polly, Manuel) vezeti a kis szállóját, melyben bármi megtörténhet.

Az alapötlet korábbra nyúlik vissza, Cleese Python-os időszakára. A tagokkal egy hotelben szálltak meg, ahol nem éppen a legjobban bántak velük. Állandó kritizálást, elégedetlenséget kaptak, mint vendégek az igazgatótól, név szerint Donald Sinclair-től. Ez a kibírhatatlan figura volt az ihlető Basil Fawlty, meg úgy általában az egész széria esetén. Egy klasszikus brit humorral átitatott, szituációs komédiával van dolgunk, melyet az állandó félreértések folyamatosan átszőnek. Mindegyik rész elején van egy alapkonfliktus, amiből a végére a hazugságok, az értetlenkedések miatt káosz lesz, nagyon szórakoztató módon. Néha már-már az elviselhetetlenségig fokozzák a kínos helyzeteket annyira, hogy az már nevetséges, a szó jó értelmében.

John Cleese Basil Fawlty-ként lehengerlő. Korábban már felsoroltam milyen is jellemre ez az ember, de ugyebár a ,,jóból” sosem elég. A felsőbb osztályhoz bármi áron tartozni akaró figura szerencsétlen döntéseit, lépéseit nézni egyszerűen öröm. A folytonos hazudozásai mellett a karakter fizikuma is a humort szolgálja. Cleese a korábbi hülye járások miniszterét meg is idézi a Németek című részben, amikor Hitlert parodizálja ki.

Sybil az, aki ténylegesen irányítja szállodát. A vendégekkel ő bánik a legjobban, képes rá, hogy meghallgassa és végre is hajtsa az óhajukat. A Waczak szállóban ez valóságos csodával ér fel.  Basil szerint egy hárpia, és talán ezért is, a férje szabályosan retteg tőle. Annak ellenére, hogy néha tényleg elviselhetetlen, sajnálni is tudjuk, amikor a házassági évfordulójukról, pontosabban annak hiányáról van szó. Prunella Scales kifogástalan, még úgy is, hogy elsőre nem őt nézték ki a szerepre.

Polly-t a szobalányt, Connie Booth alakításában csodálhatjuk meg.  Basil segítője bármilyen bajban, miközben bármikor képes arra, hogy a különféle helyzeteket még rosszabbá tegye. Manuel-t ő veszi egyedül emberszámba, ennek már ott megmutatkozik a jele, hogy Polly képes volt két percnél többet tölteni egy spanyol könyv felett. A szállodai munkájával párhuzamosan szívesen készít különféle rajzokat, amelyeket minden áron el akar adni. Párszor sikerült is neki, annyira, hogy egyszer egy görög szakács szerelmi életét is fellángoltatta.

Manuel, a pincér és Polly-hoz hasonlóan mindenes. Nem nagyon beszél angolul és ez okozza a legtöbb komikus elemet vele kapcsolatban. Gyakran lesz a szálló igazgatójának áldozata mind fizikai, mind pedig verbális értelemben. Emiatt pedig végtelenül tudjuk sajnálni őt, hiszen mindig csak jót akar, csak félreértik őt. Basil és a közte lévő szócsatákat pedig öröm hallgatni és látni. Manuel nagyon szeretetreméltó és ő is nagyon szereti a felettesét, annyira, hogy a róla nevezi el a patkányát, vagyis a szibériai hörcsögét.

Leginkább az ő szemszögükön keresztül látjuk az eseményeket, illetve kiegészülve még pár állandó mellékszereplővel. Vannak részenként változó vendégek. Hát, velük sem töltenénk el szívesen egy egész estét sem. Nagy részük kibírhatatlan, modoros, folyton nyafogó. Olyan mértékben, hogy néha a vendéglátók rossz modorát is meg tudjuk érteni.

A sorozat humora kapcsán nem mehetünk el amellett, hogy ez a tizenkét rész ma már nem készülhetne el, ugyanis mindenkinek odamondanak, nemi identitásra, rasszra, nemre, nemzeti hovatartozásra függetlenül. Az elmúlt években többen felszólaltak a sorozat rasszizmusa miatt, Manuelt illetően. Ezt a vádat az alkotók teljesen jogosan és logikus érvekkel meg is védték.

John Cleese és Connie Booth a Waczak szálló képében talán még rá tudtak tenni egy lapáttal a Monthy Python Repülő Cirkusza szintjére. Igaz, itt sokkal kevesebb epizódot kapunk, de talán minőségibbek is, mint az abszurd humorral dolgozó társaságé. Egyáltalán nem biztos, hogy mindenkinek tetszeni fog, mivel ez a humor nagyon rétegelt. Néha öregurasnak tűnhet a felfogásával és világlátásával, de ha valaki vevő erre és akar adni neki egy esélyt, nyugodtan tegye is meg. Kizárólag eredeti nyelven, mert a magyar szinkron tönkreteszi az élményt.

Végszóként pedig annyi, hogy sose felejtsék el: ,,Don’t mention the war!”