Hazájában és nálunk van csak töretlen népszerűsége ennek a több mint harminc éves brit komédia sorozatnak. Mi fogta meg benne a rendszerváltoztatás után nálunk az embereket, hogy ennyire rákaptak?

Az 1920-as években járunk, Angliában, egy arisztokrata családban, név szerint a Meldrum-éknál. Huszonhat részen keresztül követhetjük végig a családtagok illetve az őket kiszolgáló személyzet kalandjait.  Röviden így foglalható össze a ,,történet”. Azért használtam idézőjelet, mert nem egy több részen átívelő, egész évadokat kitevő cselekményről beszélünk ennek a szériának az esetén, sokkal inkább helyzetek, szituációk sorozatáról.

Azt már az elején le kell szögezni, hogy nehéz róla érdemlegesen bármi újat írni. Az ember szívéhez nagyon könnyen hozzá tud nőni ez a sorozat. Leginkább a karakterek miatt, ugyanis a többségük nagyon szerethető, amellett, hogy az ellenpólus is képviselteti magát. Vannak itt mindenféle jellemű emberek, akikkel az esendőségük miatt nap, mint nap találkozhatunk az utcán. Igaz, nem éppen nemesi kísérettel.

Az alsó és felső réteg bemutatása egyaránt részletesen megtörténik. A szolgák között meg kell említeni Stokes-t, a komornyikot. Kövér, pénzsóvár, feleségén és lányán kívül nagyon mást nem szerető ember. Általában az elnyomott dolgozók nézeteivel azonosul, ugyanakkor, ha szükséges bármikor kiáll gazdái érdekei mellett, ha az alkalom úgy kínálkozik. Ivy az imént említett aranyember egyetlen gyermeke, aki kedvességével, végtelen odaadásával és gyakran felháborító naivságával színt visz a rozzant, lordi ház falai közé. Általában amikor visszagondolunk erre az időszakra, a 10-es, 20-as évekre, egyfajta szikárság, keménység jut az eszünkbe. Ez abszolút igaz James Twelvetrees lakájra, amellett, hogy a szíve mélyén igenis érzékeny, és nem kicsit szerelemre vágyik. Csak hát az ő pozíciójában lévő ember nem tehet meg mindent.

A viktoriánus értékek és erkölcsök mondat gyakran elhangzik a részek alatt, leggyakrabban a házasságtörő Lord Meldrum szájából. Már ez a mondat leírja, hogy mennyire egy álszent ember, ugyanakkor az esetlensége miatt szintén kedvelhető. Öccse, Teddy a nagy háború áldozata, ugyanis egy fejsérülés következtében csakis a cselédlányok érdeklik. Felsőbb körökben ez megengedhetetlen, emiatt sokszor kap fenyegetéseket bátyjától, a mihamarabbi ,,megjavulás” érdekében. Bár gyakran fenn hordja az orrát, mégis inkább egy nagyra nőtt gyerekként marad meg az ember emlékezetében. Cissy-nek van talán egyedül helyén a szíve a családban. Ő tényleg törődik a munkásokkal, és ha kell, pozícióját is felhasználja a megsegítésükért. Nagy bátorság volt az alkotóktól, hogy a nyolcvanas években egy leszbikus szerepet írtak, de sikeresen vették a felmerülő akadályokat. A fiatalabb lány, Poppy kedves, kis szórakozottnak indul, aztán hamar kimutatja a foga fehérjét, és kiderül, hogy egyáltalán nem több egy elviselhetetlen, elkényeztetett, rosszindulat banyánál. Ezen kívül magasról tesz mindenkire és mindenre. Ha úgy tartja kedve, bármikor zavarba hozza viselkedésével családtagjait, szolgálóit.

Természetesen vannak kisebb szereplők, (Mrs. Lipton, Wilson kapitány, Henry, Mabel, Lady Lavender, Sir Ralph) akik egyáltalán nem elhanyagolhatók, mivel szintén nagyon színesítik az eseményeket jellemükkel, aranyköpéseikkel. Összességében tehát adva van egy nevetséges család, egy még nevetségesebb személyzettel. Ebből következik, hogy a két készítő (Jimmy Perry, David Croft) kiforgat mindent és görbe tükröt állít a korábban nagy becsben tartott arisztokráciának, illetve a lesajnált munkásosztálynak. Minden pátoszt, téves képzetet, ideát lerombolnak, és valódi embereket mutatnak be, akik valamilyen defekttel rendelkeznek. (Ezt Mr. Stokes ki is fejti az egyik beszélgetés során)

Korábban már említve volt, hogy összesen 26 rész készült el, közel egy órás játékidővel. Ezek mindegyike a tipikus angol humorra épül, valamint a különféle helyzetekre, szituációkra. Nagy részük el van túlozva (Gretna Green) de annyira, hogy egyszerűen nem lehet nem imádni. Kedves, egyáltalán nem sértő poénokat szolgálnak fel a nézőknek. 

Képileg semmi különöset nem tartalmaz a sorozat, annyira, hogy külső felvételek a korai részeknél kifejezetten rossz minőségűek. Látszik, hogy inkább a díszletekre, a jelmezekre, a ruhákra és magára a Meldrum házra költötték a legtöbb pénzt. A későbbiek során a pénzcsap azért folyásnak indult, és sikerült korrekt módon felvenni a történéseket. Itt főleg a piknikes részt lehet megemlíteni.

A röhögőgépről még meg kell emlékeznünk, ugyanis nem lehet nem észrevenni. Nem élő közönség előtt vették fel a jeleneteket, emiatt kényszerültek erre a megoldásra.  Nagyon sokszor erőltetett, nem éppen a legjobb pillanatokban hangzanak el a mesterséges nevetések. Persze ez a szinkron hibája, ugyanis sok poént nem tudtak magyarra átültetni és emiatt átírták őket. Ellenben a közönség hangját nem vették ki. Kis időbe telik a hozzászokás, mivel úgy lehet érezni, hogy lemaradtunk valamiről. Egy ok, amiért érdemes belenézni eredeti hanggal, annak ellenére, hogy maguk a szinkronhangok nagyon jól sikerültek. (Hollósi Frigyes, Hámori Ildikó, Benedek Miklós)

A 20-as évek hangulatát is jól megalapozták. A kor aktuálpolitikai eseményeit is belefűzték a szereplők életébe, amelyek akár teljes epizódokat kitettek. (munkáslázadás) Valamint félmondatokból valós személyek is megemlítésre kerülnek, többek között Mussolini, Freud, Oscar Wilde. Guy Siner pedig Noel Coward színész szerepében parolázik két Halló, halló! évad között.

Egyrészt a korábban felsorolt figurák, másrészt a szállóigék tömege miatt érdemes erről a sorozatról a mai napig beszélni. Elég, ha valaki megemlíti Mrs. Lipton kiváló meggyes lepényét, vagy egy papagájt akar lecsitítani, mindenki tudja miből idéz. A személyes kedvencemet is leírnám:

 – Felszolgáltam a teát a szalonban.

 – Micsoda izgalmas életet él James.

Mint ahogy az írásból is kiderült, nem nagyon lehet erre a sorozatra haragudni. Lehet, hogy mára már eljárt felette az idő, de bármikor elő lehet venni és kis mosollyal az arcunkon nyugodtan végig lehet nézni. Kellemes kikapcsolódást tud nyújtani mindenkinek. Talán ez a legfőbb oka, hogy a Csengetett, Mylord?-ot nagyon szívesen nézték húsz évvel ezelőtt, és emiatt biztosra mondható, hogy közkedvelt téma lesz húsz év múlva is.