Joel és Ethan Coen az elmúlt több mint három évtizedben egy hatalmas rajongói tábort építettek ki maguk köré filmjeikkel. Szatirikus hangvételükkel, véres jeleneteikkel, csavaros történeteikkel, emlékezetes figuráikkal szinte bizonyos, hogy filmtörténelmet írtak. Utóbbi jellemzőt most egy lista formájában felsorolásra került, természetesen szubjektív szellemiségben. Nemcsak a saját forgatókönyvekből való karakterek közül történt a válogatás, ugyanolyan eséllyel indultak a könyvadaptációk, illetve a remake-ek szereplői is. 

10. Professor G.H. Dorr (Betörő az albérlőm; 2004)

A legelején le kell szögeznem, hogy szerintem Tom Hanks még soha életében nem élvezett ennyire egy szerepet sem, mint a Betörő az albérlőm esetén. Egyrészt nagyon nem megszokott szerep tőle, másrészt pedig látszik, hogy élvezte a munkát ennek az álszent embernek a megformálása során. Választékos szóhasználat, rendkívül nyájas természet, műveltségre utaló szellemiség párosul egy nagy szélhámos gátlástalanságával, kegyetlen jellemével. Egy rabló banda vezetője, egy rablás értelmi szerzője, ebből adódik, hogy a kezét nem nagyon szereti bepiszkolni. A megvezetés mestere lenne, ha nem találkozna egy naiv, vallásos, öreg, kicsit maradi, de nagyon szeretni való nénivel, és az ő túlvilági szerencséjével.

9. Chad Feldheimer (Égető bizonyíték; 2008)

A jó szamaritánus, akinél primitívebb és ostobább embert még nem láthattunk a képernyőn. Ha tíz percet kellene vele egy szobában eltöltenünk, biztosan lekapart arccal jönnénk ki a helyiségből. Egy edzőteremben dolgozik, ahol inkább a testével és a nem létező agyával próbál foglalkozni a vendégek helyett. Mind ezek tetejébe még meg is akar zsarolni kolléganőjével egy CIA ügynököt, hogy a nő mellműtétjét kifizesse. Emiatt akarja kézbe venni a dolgok irányítását, de hamar kiderül, hogy nem több egy tétova szerencsétlennél. Brad Pitt kiválóan hozza ezt a megvetésre méltó figurát, akin mégis elképesztően jól lehet szórakozni. Minden egyes idétlen, gyermeki megmozdulása, megszólalása aranyat ér, vagy akár egy golyót a fejbe.

8. Anton Chigurh (Nem vénnek való vidék; 2007)

A marhaölő pisztoly és az a bizonyos felejthetetlen frizura. A két legjellemzőbb ismertetőjele nemcsak a karakternek, de magának a filmnek is. Az egyik legemlékezetesebb bérgyilkos, valamint pszichopata, aki valaha először könyvet, majd pedig filmvásznat látott. Javier Bardem Oscar-díja teljesen megérdemelt helyre került a gálán. Amikor megjelenik, csakis rá lehet figyelni, miközben egyszerűen megáll a levegő. Ugyanakkor néha komikus is tud lenni, itt a szerencsepénzről szóló eszmecserét, illetve a sebnyalogatást lehetne megemlíteni. Anton Chigurh a semmiből jön a film elején, és törött karral a semmibe tart a film végén, csak pusztítást, hullákat hagyva maga mögött.

7. Ed Crane (Az ember, aki ott se volt; 2001)

Egy szolid, minden helyzetben higgadt ember. Teljes nyugalommal fogad el bármit, amit az élet ad neki. Elégedett lehetett volna az életével, mivel megvalósította az amerikai álmot. Valami miatt mégis elindít egy hullákkal járó folyamatot és az alkotóknak hála egy nagyon ügyesen megírt sztori ír le Billy Bob Thornton megformálásában ez a noir hős. Pontosabban anti-noir főhős, ugyanis teljesen ellentmond a hard-boiled regények, filmek központi figuráinak. Egzisztenciálisan teljesen kiüresedett ember, a cím tökéletesen leírja a léttel kapcsolatos hozzáállását. Talán az egyetlen boldogságot egy kislány jelenti az életében (ne tessék rosszra gondolni). Azonban azok a boldog pillanatok is végesek és Ed nyugodtan kocsikázik a tragikus végzet felé, miközben talán nincs is olyan jelenet, amelyikben ne dohányozna.

6. Ulysses Everett McGill (Ó, testvér, merre visz az utad?; 2000)

Homérosz ókori művét, az Odüsszeiát a harmincas évekbe helyezni az Egyesült Államok déli részébe? Egy jól sikerült ,,adaptációt” kaptunk az Ó, testvér, merre visz az utad? képében, melynek a főhőse a beszédes nevű Ulysses Everett McGill. Egy igazi, jó értelemben vett kalandor, akivel egyszerűen jó érzés együtt lenni és figyelni ahogyan kezeli a dolgokat. Nagyon okosnak próbálja magát beállítani (pl. latin szövegeket mond), a legtöbbször azonban ez pont fordítva sül el. Pedig nagy szüksége lenne az eszére, hiszen két társával együtt menekülnie kell az egykori fogva tartóik elől, valamint kincset kell találnia (valójában a feleségét kell visszaszereznie). A célja eléréséhez még zenekart alapít, bibliaárussal találkozik, sőt, még a Ku Klux Klan-ba is belefut. Minden megtörténik vele, amit elvárunk ettől a kortól. George Clooney manírjait öröm nézni, melyek közül a leglátványosabb a karakter állandó hajfésülése. Összességében nézve Everett egy klasszikus hős, akinek a kitartása juttatja el a várva várt jutalmához.

5. Marge Gunderson (Fargo; 1996)

Coenék általában olyan hősökkel operálnak, akikkel a mindennapokban is találkozhatunk. Hasonló motivációk mozgatják őket, mint minket és olyan döntéseket hoznak, amiket mi is tennénk. Marge esetén is ez a helyzet, miközben egy véres krimibe kerül egy teljes átlagos kisváros, annál is átlagosabb terhes rendőrnőjeként. Szeretni való, azonosulható és talán pont ezért kívül is áll annak a sok mocsoknak a világából, amit Fargo egyéb jellemzője kínál számunkra. Frances McDormand szerethető és hiteles, miközben a saját eszére hagyatkozva fejti fel egy csavaros krimi fordulatait és a történet végére még egy sorozatgyilkost is elkap. A sikeres nap végén pedig boldogan, elégedetten fekszik be az ágyba a férje mellé, aki valószínűleg fel se fogja a kisszerűsége miatt, hogy a felesége milyen ügy sikeréhez járult hozzá.

4. Barton Fink (Hollywoodi lidércnyomás; 1991)

Barton a változás szellemében utazott át a színház világából Hollywood fellegvárába azzal a céllal, hogy valami magasztost, ugyanakkor közérthetőt fogalmazzon meg emberek ezrei számára. Valószínűleg emiatt alkotói válságba kerül, és nem igazán tud magából egyetlen mondatot sem kipréselni. Minden elvonja a figyelmét a lényegről, ami nem más, mint az alkotás, pontosabban annak a folyamata. Való igaz, hogy főszereplőnk erősen érzékeny és önérzetes, nem is feltétlenül érthetünk vele mindig egyet, de mégis szimpatikusnak könyveljük el a hatalmas, elnyomó hollywood-i gépezettel szemben. Az álomgyár kritikája teszi ki a Hollywoodi lidércnyomás nagy részét, ugyanakkor felvonultat egy kisebb krimi szálat is. Az ijesztő, nyomasztó szálloda, ahol Barton szobát kap, olyan szorongó érzést kelt az emberben, amilyet ő is érezhet. Ráadásul a szomszédja sem éppen a legjámborabb természetű. Az egész hely egy poklot jelent számára és a stáblista beköszöntéig valóban ő lesz az áldozata a középszernek. Pedig csak a megváltást akarta elhozni a közönségnek.

3. Llewyn Davis (Llewyn Davis élete; 2013)

Olyan, mint mi, hétköznapi emberek. A szerencsétlen, akiből lehetett volna a következő megváltó az amerikai folkzenében. Viszont nem lett, mivel nem jókor volt jó helyen. Pedig tehetsége van, nem is kevés csak éppen az emberekkel nem tudja kialakítani a megfelelő viszonyt. Talán nem is való neki a normál élet, sokkal inkább a színpad és annak bevilágított világa. A mindennapok gondjaitól mindig elmenekül. A teljesen reményvesztett, biztos jövő nélküli sors az övé, amit talán mindenki átélt élete egy bizonyos pontján. Llweyn magánélete borzalmas, csakis a szakmai életben van valamennyi sikere, de az is azzal jár, hogy a fellépése után a sikátorba hívják, ahol jól megverik. Ő pedig az egészet csak ennyivel kommentálja nekünk, a figyelő közönségének: „Au revoir.”

2. Jeff „The Dude” Lebowski (A nagy Lebowski; 1998)

Egy elrontott, vagy pedig magasztos Philip Marlowe parafrázis, aki legszívesebben egész nap fehér orosz koktélját szürcsölve felülről nézné a világ folyását. Azonban egy levizelt szőnyeg miatt bele kell lépnie az események sűrűjébe. Töki teljes mértékben pacifista, ami nem csoda, hiszen egy modern világban ragadt hippiről beszélünk az ő esetén. Életszükségletei nem kirívók. Időnkénti füvezés, bowlingozás, egy-két fehér orosz, és az alvás teszi ki a mindennapjait. Nem nagyon lehet adni neki semmit, mert semmije sincs és talán pont ezért van meg a teljes szabadsága. Ugyanakkor nem egy bölcs filozófus, ez abból is kiderül, hogy kénye kedve szerint idézget mindenkitől. Egyik ilyen egyfajta életfilozófiának is felfogható: ,, Ahogy Lenin mondta, keresd meg és húzz hasznot belőle.”

1. Walter Sobchak (A nagy Lebowski; 1998)

A vietnámi veterán, aki erőszakos, szociopata hajlamait a tekepályán éli ki. Lengyel származása ellenére gyakran hangoztatja a zsidó valláshoz, kultúrához való bensőséges viszonyát. Pláne akkor, amikor egy náci akarja megmondani neki, hogy melyik nap guríthat. Összefüggés elméletei hihetetlenek, a végtelenségig eltúlzottak. Egy egyszerű beszélgetésben bármikor el tud jutni egy állítólag elrabolt feleségtől egészen a vietnámi harcokig. Elvált, és annál jobban megértjük, hogy felesége miért hagyta el őt, minél több percet töltünk együtt Walter-rel. Egyedülállóként mindig barátaival osztja meg gondolatait. Bárcsak ne tenné, mert az ő unszolására kezdődik el Töki kálváriája. Nevetséges alak, néha mégis megpróbál komolynak tűnni és tiszteletet mutatni egy másik ember iránt, akkor is, ha a maga a szerencsétlen módján még azt is elrontja (hamvak kiszórása). Állítólag John Milius (Conan, a barbár; Róma) volt az ihlető a figura megalkotásban, aki hírhedt militarista hírében áll. Ez csak egy erős feltételezés, de az biztos, Walter Sobchak-nél talán soha nem írtak a Coen-ék szórakoztatóbb figurát, miközben karikatúrát készítettek az amerikai társadalomról. Ha pedig valaki vitatkozna az első helyezett létjogosultságával, az inkább írjon be magának egy kövér nullát!

Nektek kik a kedvenceitek a testvérektől?