Vietnámi kincskeresők a társadalom dzsungelében
A Netflix kínálatában nemrég vált elérhetővé a Da 5 Bloods (magyar címén Az 5 bajtárs), és azonnal a markáns vélemények igen széles skálája fogalmazódott meg az alkotás kapcsán. Vannak, akik propagandát kiáltanak, mások viszont már lelkesen Oscar-esélyekről beszélnek. Az alábbiakban megpróbálok egy saját ösvényt vágni a film körüli diskurzus dzsungelében.
Az alapfelállás első hallásra talán még nem sokat sejtet abból, mi miatt válik ez a film igazán érdekessé. A vietnámi háború négy veteránja sok év után visszatér a háború színhelyére, hogy ott Apokalipszis most utalásokkal gazdagon kísérve megtalálják egy bajtársuk földi maradványait, illetve az általuk korábban elrejtett aranyat. Ez még talán a háborús filmek rajongóit leszámítva senkinek nem tűnik igazán érdekesnek, de ha kiderül, hogy a filmet Spike Lee készítette afroamerikai szereplőkkel, talán már érezhető, hogy valami rendhagyó, vagy ha más nem, legalább sok vitát generáló alkotással lesz dolgunk. Történetmesélési szempontból az alkotás egyszerű kalandfilmként is remekül megállja a helyét. A karakterek érdekesek és szerethetőek, a történet sokszor izgalmas és kiszámíthatatlan. Így a politikai, társadalmi mondanivaló iránt nem érdeklődő közönség is egy szórakoztató filmmel lehet gazdagabb.
De persze a film legérdekesebb és leglényegesebb rétege egyértelműen az aktuálpolitikainak tűnő, valójában viszont egyetemes társadalmi kérdések boncolgatása. Még mielőtt erre rátérnék, érdemes néhány szót szánni a formai jegyekre, a Da 5 Bloods ugyanis bővelkedik a rendhagyó eszközök használatában. A legjobb példa erre, hogy a múltban játszódó jeleneteket 16 mm-es filmre forgatták (ellentétben a digitálisan felvett többi jelenettel), de említhetném meg az alkalmanként bevágott képet az épp említésre kerülő jelentős afroamerikai történelmi személyről. Az ezekhez hasonló rendezői döntések egy meglehetősen eklektikus művet eredményeznek, ami bizonyos szempontból veszélyes döntés, mert könnyen kiszakítja a nézőt a cselekményből, és minden bizonnyal sokan túlzásként fogják értékelni a film ilyen húzásait, nem is alaptalanul.
Ráadásul az efféle eszközök használata jó érvet ad azoknak is, akik Lee filmjét csak egy Black Lives Matter-propagandafilmnek akarják beállítani, hisz ezek a hivalkodó eszközök különösen alkalmasnak tűnhetnek egyértelmű politikai üzenetek átadására. Lesznek persze olyanok is, akik pont ezért fogják ünnepelni a rendező új filmjét, mert a mostanság Amerikában elindult, majd Európába is begyűrűző mozgalmak remek támogatóját látják majd benne, ami akár a forrongó indulatokat találóan megfogalmazó műként is remekül értelmezhető. Azt hiszem, Lee önkéntelenül valamiféle filmes Rorschach-tesztet alkotott, amibe mindenki a saját meglévő politikai álláspontjától függően valami teljesen mást lát bele. Viszont mint általában, most is akkor járunk el helyesen, ha a szekértábor-logikán felülemelkedve próbálunk meg valamiféle tanulságot kihozni a 5 Bloodsból.
Persze nem állítom, hogy van helyes olvasat, és hogy létezik “jó értelmezése” a filmnek. De ha kicsit jobban figyelünk, láthatjuk például, hogy a filmbéli fekete szereplők is máshogy gondolkodnak a világról, vagy hogy a zsigeri rasszizmus mindenhol ott van, és az efféle ösztönös indulatoktól hajtva egyik szereplő sem képes hatékonyan megoldani semmilyen problémát. A vietnámi és az amerikai fickó kölcsönösen ostoba bunkónak tartják egymást, pedig ellenségük közös, mégpedig azok a politikai erők, az úgynevezett elitek, akik sem a háború előtt, sem közben, sem pedig utána nem törődnek a kisemberekkel annál többet, mint amennyit muszáj.
Amíg pedig egymás bőrszínével vagyunk elfoglalva, természetesen nem jut időnk fontosabb kérdéseken gondolkodni, pláne nem megoldani azokat. Ebben az értelmezésben tehát Lee a Földön mindenhol meglévő, tipikus viselkedésmintákból eredő konfliktusokat mutat be, majd kínál rájuk a film végén kissé szentimentális, de a történet szempontjából jól felvezetett megoldást.
Akármilyen értelmezést fogadjunk is el, közös pont lehet, hogy a 5 Bloods mindenképpen egy olyan alkotás, amiről érdemes véleményt formálni, sőt vitázni is. Mert az érdemi diskurzus elindítására mindenképp alkalmas Lee filmje, ez pedig talán még nagyobb kincs, mint az őserdő mélyén eltemetett aranytömbök.