Csendes és láthatatlan szörnyetegek leselkednek Tom Hanks hajójára a II. világháború poklában. A limitált költségvetés mellett azonban más hibákat is tartogat A Greyhound csatahajó, melyek a történelmi-háborús dráma hitelességét is jócskán aláássák.

Az Atlanti-óceán a II. világháborúban. A szövetségesek Angliába érkező ellátmányait a német búvárhajók torpedói tizedelik, ami ellen az angolok és az amerikaiak konvojokba tömörülve próbálnak védekezni. A mélyben ólálkodó cápaszerű ragadozók képe azonban Damoklész kardjaként lebeg minden tengerész feje fölött.

Rögtön az elején érdemes tisztáznunk, hogy a főszereplő, Tom Hanks hatalmas megszállottja a II. világháborúnak. A Ryan közlegény megmentésének színésze valamint Az elit alakulat és a The Pacific-A hős alakulat producere most is lelkesedéssel és alázattal állt neki A Greyhound csatahajó forgatókönyvének, mellyel az Atlanti-óceánon szolgáló tengerészeknek akart emléket állítani. A vállalkozáshoz Aaron Schneider operatőr rendező vállalta magára a direktori feladatokat, a koronavírus miatt a produkció viszont a mozik képernyője helyett az Apple TV+ streaming szolgáltatónál landolt.

Az eddigi tengeralattjárós filmekkel ellentétben (mint a Das Boot, U-571, Az utolsó esély, vagy a Vadászat a Vörös Októberre) itt nem egy búvárhajót, hanem egy előlük menekülő hadihajót láthatunk, amely érdekes és szokatlan helyzetet eredményez. A Greyhound csatahajó a kis költségvetés ellenére is képes látványos képsorokkal meglepni a nézőt, a legtöbb esetben viszont sajnos ordít a zöld-háttér és a számítógépes effektusok túlzott alkalmazása. Az is nyilvánvaló hogy a színészek sem képesek megfelelően átélni a tengeralattjárók elleni küzdelem veszélyeit egy green-box-szal borított stúdióban. A valódi tenger által nyújtott összhatás tehát sokat adhat egy háborús mozi légköréhez (még akkor is, ha a tenger valójában egy hatalmas víztartály). A film a karakterek elmélyítéséért sem tesz túlságos erőfeszítéseket, a Greyhound legénységét akció közben ismerjük meg anélkül, hogy motivációik, félelmeik és vágyaik kibontakoznának. Ez alól egyedül a Tom Hanks által játszott kapitány a kivétel, aki kap némi sematikus hátteret. Itt érdemes viszont megjegyezni, hogy a némileg hasonló Philips kapitány esetében a parancsnok ábrázolása sokkal elmélyültebb és könnyebb rokonszenveznünk vele.

Az igazi probléma a film hitelességével adódik. A Greyhound csatahajó hasonló hibába esik, mint 2014-ben a Harag című film. Utóbbi a II. világháborús harckocsi küzdelmeket próbálta meg ábrázolni, azonban ennek bemutatásakor mintha figyelmen kívül hagyták volna a témában jártas szakértők véleményét. A film szintén irreális helyzetek bemutatásával igyekszik elérni, hogy tátva maradjon a néző szája, azonban az alkotók itt túl messzire mennek. A tengeralattjáró taktika prezentálása már néha arcátlanul szembeköpi a történelmi valóságot; a búvárhajók nem úsztak el közvetlenül az ellenséges hadihajók mellett, hogy a felszínen haladva ágyúzzák őket. A torpedók gyújtása pedig ebben az időben elsősorban mágneses és nem az ütközéses gyújtásra alapozott, így a hajótest mellett elsikló úszó robbanószerkezet nem felel meg a valóságnak. A Greyhound csatahajó egyszeri megtekintésre kiváló háborús mozi, de a tengeri harcászatot jobban ismerő néző számára hamar paródiába fulladhatnak a képernyőn ábrázolt, a valóságtól elrugaszkodott jelenetek. Aki igazi víz alatti harcot akar, inkább a Das Bootot nézze újra.