Már a videojátékok hőskora óta nagyon fontos, hogy az adott játék milyen karaktereket vonultat fel. Legyen szó a főszereplőkről akik lehetnek hősök, antihősök, de akár gonoszok is, vagy a mellékszereplőkről, esetleg karaktereink ellenfeleiről is. Az iparág története során ezernyi szereplőt láttunk már, akiket vagy imádtunk, vagy imádtunk utálni egy gonosz esetében. Ám sajnos időről időre előkerülnek olyan figurák is, akik rém egyszerűen csak idegesítőek, felhúznak minket és egy kínszenvedés minden pillanat amikor feltűnnek a monitorunkon és el kell viselni a jelenlétüket. Ezek többsége általában valamilyen mellékszereplő, akiket ilyen-olyan dramaturgiai szempontból csapnak mellénk a cselekmény során. Jelen cikkünk pontosan ilyen karakterekről szól.

Mint mindig, most is nézzük a kiválasztás szabályait:

• A karakternek mindenképp egy mellékszereplő NPC-nek kellett mennie, így idegőrlő ellenfelek ebbe a listába nem kerültek bele.
• Az idegesítő aspektus mivoltjában nincs megkötés. Lehetett játéktechnikai dolog, hogy az adott karakter mit és hogyan csinál, illetve a karakter személyisége is okozhatta a listára kerülést.
• Egy szériából csak egy karakter kerülhetett fel, de ugyanattól a fejlesztőtől/kiadótól többen is szerepelhetnek.

Nagyjából ennyi. Szedjétek elő a nyugtatóitokat, markoljatok rá stresszlabdáitokra vagy szisszentsetek fel egy söritalt, esetleg gyújtsatok rá egy cigire, mert félő, hogy a következő sorok kisebb agyérgörcsöt okozhatnak amikor felelevenítitek a bennük foglaltak emlékét.

Roman Bellic – Grand Theft Auto 4
A jó öreg Roman, a GTA 4 főhősének, Nico Bellic-nek az unokatestvére bőven kimeríti az idegesítő, a jóindulatú balfék és a hazug seggfej jelzők mindegyikét. Nézzük miért is. Először is a történet szempontjából: ő az aki, az eleve nem túl optimista és kellemes életet élő Nico-t Liberty City-be csábítja, azzal áltatva, hogy ott micsoda királyi életet él, és hogy ebbe szívesen bevezetné kuzinját is. Természetesen erről kiderül, hogy ordító nagy kamu és a játék/történet nagy része arról szól, hogy a szerencsétlen délszláv veterán a rokon által felhalmozott adósság és kavarás miatti trutyit igyekszik feltakarítani. Ezzel persze ő is egyre mélyebbre süllyed a nagyvárosi alvilágban, aminek következtében élete egy fikarcnyival sem lett jobb, boldogabb, mint az óceán áthajókázása előtt. Emellett Roman egy önző disznó, aki a történet szinte minden egyes pontján arra használja Nico-t, hogy kihúzza a csávából. Ráadásul még buta is, mint a föld és egy kínszenvedés minden mondat amit kiejt a száján. A rendkívül jól teljesítő szinkronszínésznek, Jason Zumwaltnak hála, még a beszédstílusa is fülsértő. Oh, és a hab a tortán: „Nico, It’s Roman. Let’s go bowling…” Gaaaah!

Amidala királynő – Star Wars: The Phantom Menace
Amidala a filmben kora ellenére egy viszonylag erős és talpraesett uralkodónak, sőt személynek bizonyul, aki bőven megállja a helyét a zűrös szitukban is. Persze azért kell neki a jedi kíséret, hiszen fontos politikai szereplő. Ezt szerették volna a játékban is reprezentálni, szóval aki játszott vele, az kapott egy szép hosszú ‘escort mission’ jellegű feladatot. Ezeket ugyebár mindannyian imádjuk ismert okokból. De alanyunk még az átlagnál is borzalmasabb. Ez a kedves és drága királynő ugyanis úgy gondolja, hogy nem az általunk irányított Obi-Wan felel az ő biztonságáért, hanem éppen fordítva, így ügyesen mindig a droidok lövedékei és a fiatal padawan közé áll. Persze ha túl sok sugárnyalábot kap be, akkor meghal és te, kedves játékos kezdheted előről az egészet. Zseniális! Ha ez önmagában nem lenne idegesítő, akkor ne feledkezzünk meg arról sem, hogy ha körülbelül 20 lépésnél távolabb mész tőle, akkor is feldobja a királyi cipellőt. És ha még ez sem elég, akkor említsük meg azt a mérhetetlenül unott, betanult hangszintet, amin a szinkronszínész dolgozik, és amellyel egyhuzamban ‘Captain Obvious’ díjas mondatokat nyomat.

Cicero – Skyrim
Ciceroval, ezzel az udvari bolond szóösszetételből a bolond részt igen komolyan vevő figurával a játékhoz híven több módon is találkozhatunk. Összefuthatunk vele sétálgatás közben, mikor kábé annyit tapasztalunk, hogy egy bolond fickó az anyjának a koporsójával flangál Skyrim útjain. De igazából akkor ismerjük meg, amikor csatlakozunk a Dark Brotherhoodhoz. Kiderül ugyanis, hogy anyuci valójában a Night Mother, a testvériség vezetője/istene, Cicero pedig a testvériség egy fontos tagja, az ő őrzője. Eddig még rendben is lenne, ugye? A probléma ott kezdődék, hogy Cicero tényleg bolond, össze-vissza zagyvál, nettó bipoláris, zakkant. Mindezt pedig egy olyan visító fejhang koronázza meg, amitől minden egyes szőrszálunk feláll, még olyanok is amikről nem tudtuk, hogy léteznek. Barátunk naplóit kutatva persze kiderül, hogy sokkal mélyebb karakter ennél, mielőtt az Éjanya mellé lett volna beosztva, ő valóban teljesen normális volt és igazából az orgyilkosoknál betöltött feladatának hála zápult meg az agya. De ettől függetlenül a legtöbb játékos alig várja szerintem a lehetőséget, hogy lecsaphasson rá.

Khalisah Bint-Sinan Al-Jilani – Mass Effect trilógia
Emlékszel Khalisah-ra? Nem? Örülj neki! Igen? Akkor már tudod miről beszélek. Egy tipikus bulvár újságíró, a szakma szégyene. Egy elfogult, szenzációhajhász, hazug, manipulatív genyó. Ismeritek a fajtáját, nem? Hiszen a BioWare a valós álhíradósokat vette alapul ennek a karakternek a megalkotásához. Shepard-ünk balszerencséjére többször is összefut ezzel a dilettánssal és sok esetben kénytelen válaszolni a kérdéseire, melyek tömve vannak elfogultsággal, idegen (mármint földönkívüli faj) ellenes megnyilvánulásokkal, melyek már szinte önmagukban állítások, amiket fél-, vagy nem-igazságokon keresztül következtet ki. Ennek megfelelően Shepard-nek általában nincs sok esélye arra, hogy valós információt adjon át, hogy tényleges hírt közöljön. Természetesen a játék stílusából fakadóan a parancsnok igyekezhet nyugodtan, a tényeket valahogy mégis beleerőszakolva a felvételbe válaszolni, de akár el is küldheti a francba Khalisah-t. Sőt, akár még arra is lehetőség van, hogy jól képen törölje. Érdekes, hogy egy ilyen jelentéktelen mellékkarakter ennyire zavaró tud lenni a minimális képernyőidejével is. Valószínűleg ez annak köszönhető, hogy túl ismerős a karaktere a valóságból és ott is elég bosszantóak az ilyen médiaszemélyiségek.

Vinnie Gognitti – Max Payne 2
Vinnie fiú esetében apróbb kiskapuval éltem, ugyanis az első részben ő valójában Max egyik ellensége, de a másodikban már kevésbé ilyen minőségében találkozunk vele. A Fall of Max Payne-ben már inkább csak egy mellékszereplő. A vernyogó hangú spagettizabálóra rendesen rájár a rúd a második részben. Elárulják, elfogják, majd kedvenc rajzfilmfigurájának jelmezébe zárják. Ráadásul a jelmez feje töltve van robbanószerrel. A koma nagyon szeretne megmenekülni, ehhez pedig felajánlja segítségét Max-nek, aki kénytelen-kelletlen de belemegy a buliba. Itt kezdődik az ő, és ezzel együtt a mi kálváriánk is, amikor is Vinnie-t istápolva kell végigtolnunk egy nem éppen rövid és ellenséggel teletűzdelt pályát. Mindezt úgy, hogy az önjelölt keresztapa szinte végig fejhangon visítva kiabál Max-nek. De amikor épp nem, akkor sem sokkal kellemesebb a vele járó hanghatás, ugyanis a ráadott jelmez minden lépésnél sípol egyet. Csodás mi? Ráadásul mivel a cipő mérete kb 86-os, ezért csak vánszorogni tud, így pedig szépen tudja gyűjteni a találatokat, amiből néhány is elég ahhoz, hogy beadja a kulcsot.

Triss Merigold – The Witcher trilógia
Most fogják majd a Witcher/Triss fanboy-ok lekapni a fejem, de annyi baj legyen. Triss a játék talán legaljasabb karaktere, pedig ebben a szériában igen erős a liga és jó magasra van téve a léc. Ebből egyértelműen kikövetkeztethetitek, hogy itt inkább a karakter személyiségével van a gond mintsem a hozzá kapcsolódó játékmechanikákkal. Triss mágus és mint tudjuk ebben a világban ők eleve annak élnek, hogy kavarják a sz…trapacskát. Még ez is rendben van. Ugyanakkor mikor Geralt elveszti az emlékeit a legkevésbé sem azon van, hogy segítsen neki visszaszerezni azokat, hanem átveri, és marionettbábuként ráncigálja a saját érdekeit nézve, megtéveszti, elárulja Geralt bizalmát és a saját legjobb barátját, a később színre lépő Yennefert is. Mindezt csak azért, hogy neki jó legyen. Persze amikor fény derül a turpisságra, akkor is van magyarázata az egészre. Enyhén szociopata jellegű viselkedés. Sőt, valójában még ez után is megpróbálja irányítani és befolyásolni ősz hajú hősünket, az pedig csak a játékos kedvére van bízva, hogy ez sikerül-e neki. Elragadó.

343 Guilty Spark – Halo
Emlékeztek Saprk-ra? A kis lebegő robotra a Halo első részének könyvtárából, aki papíron segít nekünk megtalálni az utat? Bizony, ez a drága jó szerzet mutat nekünk utat minden idők egyik legnyakatekertebb pályáján, ahol pontosan ugyanolyan folyosók váltogatják egymást. Természetesen mindezt a Covenant megszállás a Flood pusztítása közepette. Hol itt a gond? Csupán az, hogy a kis tragacs olyan lassú, mint egy nyugdíjas lajhár egy Trabantban ülve az M0-s autópályán. Miközben Master Chief és jómagunk idegen lények hordáival és a Flood paraziták óceánjával harcolunk egyre csak fogyó erőforrások (értsd: lőszer) mellett, ő csak repked és munkálkodik a maga kis nyugdíjas tempójában. Teszi mindezt határozottan emelkedett hangulatban, hümmög, dúdolgat és úgy általánosságban be nem áll a szája. Valaki biztosan vevő az angol akcentussal tálalt állandó tudálékoskodásra, de a játékos társadalom jó részét, akik vért izzadtak az özönlő ellenfelekkel küzdve kifejezetten kikészítette. És ha ez nem lenne elég, szenvedéseinket egy szép kis árulással köszöni meg a kis bádoggolyó. Mily kedves!

Ashley Graham – Resident Evil 4
Abban már kiegyeztünk, hogy a kísérgetős küldetések a játékok leggyengébb és legidegesítőbb pontjai. 2005-ben a Capcom úgy gondolta, hogy nagy buli lenne erre a koncepcióra építeni egy fél játékot. Nem volt az. Ashley drága ugyanis minden lehetséges módon zongorahúrnak nézi az idegeinket. Először is szegényt biztos kiközösíthették az egyetemen és el akarja dobni az életét, mert a játék során rendszeresen azt fogjuk látni és érezni, hogy ő bizony vígan belesétál a halálba. Nekünk pedig az lenne a feladatunk, hogy vigyázzunk rá és kimentsük őt a csúnya-gonosz szekta karmai közül, miközben még a zombivírus is felütötte a fejét, mindezt minimális lőszer mellett. Ilyen körülmények közt igazi élmény a teljesen szuicid hajlamú és világtalan karakterét istápolni. Merthogy Ashley amellett, hogy teljesen béna és használhatatlan játéktechnikailag még karakterileg is borzalmas. Az ember az elnök lányától és egy egyetemi hallgatótól azt várná, hogy krumplipürén kívül más is legyen a fülei között, de Ms. Graham igazi lázadó ilyen téren. Mintha egyszerűen nem fogná fel, hogy mi is történik körülötte. És az az üvegrepesztő sápítozás.

Aya – Assassin’s Creed: Origins
Azt hiszem ezért ismételten meg leszek kövezve, de ilyen ez a popszakma. Szóval Aya, az egyik első orgyilkos, vagyis akkoriban még „rejtőzködő” (Hidden One), akit már Monteriggioni szentélyében is láthattunk Amunet néven. Aki megölte Kleopátrát és Marcus Antionius-t. Azt hiszem minden ősi Assassin’s Creed fan aranyhalként tátogott mikor kiderült, hogy Bayek felesége valójában egyenlő azzal a szoborral az Auditore villában. Lore szempontból tök jó is ez. A probléma valójában Aya személyiségével van. Egy rideg, törtető, manipulatív, önző, kétszínű kígyó…illik is hozzá az eszköz, amit az Auditorék neki tulajdonítottak. Igen, elvesztette a fiát, ami megtörte. Akár csak a férjét Bayeket, akit ezen ürüggyel lényegében madzagon rángat, kihasznál a saját céljai elérésére, belesodor egy olyan háborúba aminek szerencsétlen fickó egyáltalán nem akar részese lenni, belekeveri egy olyan politikai játszmába, ami őt teljesen hidegen hagyja. Úgy befolyásolja, hogy azt hiteti el vele, mindez a fiuk halálát megbosszulandó történik. De mind tudjuk, látjuk, hogy valójában csak a saját céljaira használja fel a naív Bayeket. Mikor vége az egész őrületnek, akkor pedig azzal hálálja meg neki, hogy elárulja, magára hagyja.

Sabal és Amita – Far Cry 4
Jelen esetben is csalok kicsit, hiszen nem egy, hanem két karaktert veszek egybe. De ez a testvérpár annyira egyben jár dramaturgiai szempontból, hogy így érdemes megemlékezni róluk. Szóval azt mind tudjuk, hogy a Far Cry 4 főgonosza az enyhén is excentrikus jellemű Pagan Min, akit mint véres kezű, kegyetlen diktátor mutatnak be a játék elején, akitől muszáj megmentenie a testvérpárnak hősünket, Ajay Ghale-t. Ők ketten vezetik az Ajay apja által alapított szabadságharcos/gerilla szervezetet a Golden Path-t és ezen apropót felhasználva gyors be is szervezik a fiút. A testvérpár célja papíron az, hogy felszabadítsák Kyratot. De ahogy egyre jobban belemegyünk a dolgokba, ahogy egyre több háttérinfót tudunk meg, úgy egyre inkább azt kezdjük látni, hogy ez nem biztos, hogy az ország előnyére válhatna. Sabal egy vallási fanatizmusra épülő társadalmat képzel el magának, ami elvet szinte minden fejlődést és eltaposna bárkit, aki ennek ellenáll. A „tisztogatások” mindennapossá válnának, az emberek pedig félelemben lennének tartva. Amita pedig egy drogokon alapuló, piszkos pénzzel finanszírozott kartellországot hozna létre, ahol ő vasmarokkal tartaná fenn az általa megszabott rendet. Gyerekrablással, drogokhoz szoktatással biztosítva a Golden Path létszámát. Bármelyiküket is választja a játékos, Kyrat csak még jobban szenvedni fog és kiderül, hogy Min egész korrekt figura volt hozzájuk képest.

Bónusz
Minden egyes rohadék NPC amelyik képtelen ugyanabban a tempóban haladni, mint a játékos karakter. Már többször említettem, hogy a kísérgetős küldetések mennyire idegesítőek. Néha azért, mert a mellénk szegődött karakter buta, mint a föld, néha csak azért mert idegesítő a jelleme. De nagyon sokszor fájdalmasan sokáig tart eljutni A pontból B-be, hiszen a kísérendő NPC csak vánszorog. Ez akkor különösen frusztráló amikor nagy távolságot kell megtenni. A magam részéről nem is értem, hogy a játékfejlesztők hogy gondolhatják még mindig azt, hogy ennek van értelme. Szerintem senki nem várja, hogy a kísérendő NPC sprintelje át a térképet, de azért az tök jó lenne, ha nem egy mozgássérült csiga módjára cammogna. Nagy ritkán megesik, hogy az adott karakter pont ellenkezőleg, sokkal gyorsabb a játékosnál. Ez lenne a kisebb probléma. Kivéve, amikor meg kell védeni az egyént és az életereje véges. Akkor igazán fantasztikus érzés, mikor a marhája belerohan az ellenség karjaiba. Ráadásul ezek a küldetések többnyire csak töltelékek, amiket eleve csak kényszerűségből csinál meg az ember. Valóban úgy látja még bárki, hogy van értelme ezzel megtörni a játék folyamát és őrölni az emberek idegeit?

Itt van tehát 10+1 idegesítő mellékszereplő a videojátékok hosszú sorából. Szerencsére azért nem gyakori, hogy egy-egy karakter az idegeinkre menjen, hiszen egyik fejlesztő sem akarja azzal elveszíteni a játékosait, hogy totál kiakasztják őket. Legalábbis reméljük. De sajnos még a mai napig rendre előfordulnak olyan figurák akik baromi ellenszenvesek, vagy bosszantóak tudnak lenni. Néha ez egy elbaltázott dizájneri döntésből fakad, néha játékmechanikai bakinak köszönhető, de bizonyos esetekben történetvezetési jelentősége van. Akárhogy is, szerencsére nem az ilyen karakterek az általánosak. De természetesen lehetett volna még kit a listára tenni. Ti hiányoltok esetleg valakit, valakiket? Ha igen, írjátok meg nekünk kommentben, hátha össze tudunk dobni még egy listát.