A Netflix tartalmait elnézve nyugodt szívvel ki lehet jelenteni, hogy a legtöbb esetben minőségi munkákat kínál a felhasználói részére, legyen szó filmről vagy sorozatról. Azonban minden jóban van valami rossz és ennek a szolgáltatónak is vannak mély pöcegödrei. Az egyik ilyen egy nemrég megjelent, hatalmas botrányt kavaró film, ami láttán visszasírjuk Bella Swan és Edward Cullen ötrészesre nyújtott kálváriáját. Ez a 365 nap című lengyel ,,erotikus” dráma.

A ,,történet” szerint Massimo, a gengszterfőnök egy ellene elkövetett merénylet során kábultan meglátja maga előtt álmai nőjét. Sajnos a gyilkossági kísérletet túléli és elhatározza, hogy megtalálja a képzelgése tárgyát bármi áron. Évekkel később ez meg is történik (elrablás formájában) Laura személyében és mi szem, valamint fültanúi lehetünk annak, hogy ez a két szerencsétlenség hogyan talál egymásra.

Ez a lengyel könyvadaptáció röviden összefoglalva egy katasztrófa. A korrekt technikai kivitelezéshez undorító színészi játékok (ilyen fejeket normális emberek nem vágnak) és nevetséges párbeszédek (,,Are you lost, Baby Girl?”) párosulnak. Ez a felsorolás még csak a jéghegynek a csúcsa. A 365 nap esetén ezeknél még sokkal rosszabb dolgok várnak az ártatlan nézőkre. Kezdjük ott, hogy a dramaturgia vagy történet konkrétan nincs. Nem történik a film közben semmi, mindössze alibi cselekvések, konfliktusok vannak, amik valamilyen szintig előre hajtják ezt a cselekménynek nevezett posványt. Minden helyzet hirtelen történő, mesterkélt és ami a legfontosabb, unalmas. Ezt a filmet nézni egyszerűen fárasztó, pont ezért, mert nem történik benne semmi. Egy ideig a semmiről beszélgetnek a szereplők (gyakori téma a másiknak a kinézete), majd pedig szexelnek. Nem sokkal később ismét egy felesleges párbeszéd, utána megint az ágyban találjuk őket és ez így megy végtelenítve két órán keresztül. Elhiszem, ha valakinek ez elég, de akkor is, az interneten rengeteg olyan felület van, ahol kevesebb beszéddel ugyanilyen tartalmat lehet találni. Annak ellenére, hogy a vége valóban meglepő, nincs megindokolva az elviselhetetlen unalma és a primitívsége a 365 napnak.

A színészi játékról is érdemes megemlékezni. El lehetne intézni azzal az egészet, hogy rossz, de ezzel a kijelentéssel csak felületes munkát végeznénk. A két ,,színész” által életre keltett ,,karakterek” nagyon izgalmasak, hiszen két olyan emberről beszélünk, akiknek a jellemük olyan mély, mint egy kiszáradt pocsolya az Alföldön. Massimo egy gengszter/Mr. Grey egyveleg, valójában egy inkompetens elmebeteg pszichopata, akit a történet random pontjain olyan féltékenységi dühhullámok fognak el (amikre Laura erősen rájátszik), hogy a néző csak kapkodja a fejét értetlenségében. Egy ilyen kiszámíthatatlan attitűddel, hogy vezethet bárki is egy maffiát? Egyszerűen elképzelhetetlen tartom az ilyet. Az pedig csak hab a tortán, hogy kinézetre a csávó olyan, mintha most lépett volna ki egy női Playboy-ból.

Laura esetén talán beszélhetünk Stockholm-szindrómáról, de nem hiszem, hogy ez a forgatás közben bárkiben is felmerült volna. Ez a szintén nagyon kibontott szereplő szeret bele egy perc alatt a feljebb taglalt maffiózónak nevezett csődtömegbe, mert miért ne alapon. Ki ne akarna szerelembe esni és később feleségül menni egy elmebeteg tömeggyilkoshoz, aki egyik pillanatról a másikra elszakít a családodtól, barátaidtól, megszabja, hogy mit csinálhatsz, hova mehetsz. Az egyik mellékszereplő ki is mondja, hogy Laura aranykalitkába van zárva, de főhősnőnket ez a legkevésbé sem érdekli, pontosabban nem kíván erről tudomást venni. Természetesen a pénzért, illetve ezért az olasz csődörért, akinek árnyaltsága finoman szólva hagy kívánni valót maga után.

Az Alkonyatot megszégyenítő arcjátékokat nézni kínos. Ez az egész filmről elmondható, zavarban lesz tőle az ember. Nem azért kiakasztó, mert tabunak számító témákat dolgoz fel (A dolgoz fel is erős kifejezés, inkább próbál megjeleníteni). Lehetne ebből a dominancia kérdését körbejáró alapötletből remekművet készíteni, csak sajnos ez a film a Szürke ötven árnyalatához hasonlóan egyáltalán nincs kidolgozva és felépítve. Nem lehet a szeretkezést, az alá-fölé rendeltségi viszonyt önkényesen, semmiféle kauzalitás nélkül megjeleníteni, mert így az egész nem más, mint egy a néző alantas ösztöneire hatni akaró, sima pornó, a lehető legrosszabb értelemben.

Bár erotikus drámának van műfaji szempontból behatárolva a film, nem lehet annak nevezni. Ugyanúgy, ahogy nem lehet a romantikus vagy éppen a gengszterfilm jelzőket ráaggatni, még pornónak is gyenge. Mindegyikbe bele akartak kóstolni a készítők, de olyan felszínesen és semmitmondóan tették, hogy egy hatalmas káosz lett a végeredmény. A zenék minőségénél meg maradjunk annyiban, hogy egyrészt az előadóra az énekes jelzőt nem nagyon használnám, másrészt semmilyen markáns, egyedi stílussal nem rendelkeznek az előadott számok, valamint egyáltalán nem adnak semmilyen extra töltetet a szexjelenetekhez.

A maffia kapcsán a család szó is számtalanszor előkerül a Halálos iramban rajongók legnagyobb örömére. Hosszan elnyújtott ruhabolt bemutatók is vannak a filmben, amik láttán a néző rájön arra, hogy az öngyilkosság tulajdonképpen nem is rossz dolog. A film címe pedig onnan ered, hogy a felek kötnek egy szerződést, ami kimondja, hogy a nőnek egy éve van beleszeretni a férfiba, cserébe az alfahím mindennel ellátja, amire szüksége van. Ez ismét egy Szürke ötven áthallásnak felel meg, ezzel a 365 nap még inkább garantálja a film a totális elbutulást. A 365 nap egy rettentően káros, mélységesen felháborító, szenvedésekkel teli élmény. Mindenki nagy ívben kerülje el a megmaradt agysejtjei érdekében!