Mi, akik halmazként ‘gamer’ névvel vagyunk illetve, játszhatunk egy csomó okból. Vannak köztünk néhányan akik versenyszerűen, emgélhetésként űzik. Vannak megrögzött játékosok, akiknek a videojátékok a mindenei és igazo fantikuok. De többségünk talán „pusztán” relaxációs céllal, vagy csak időközönként nyúl a kontroller/egér után. Akárhogyan is legyen,  elsősorban azért játszunk, mert élvezzük ezen médium nyújtotta lehetőségeket, mert szórakoztat és mert kikapcsol minket. Azért szép a szórakoztatóiparnak ezen ága, mert bárki, sőt mindenki meg tudja találni a kedvére való produktumot. Legyen ez egy immerzív RPG, egy sztorivezérelt akció-kalandjáték, egy brutál látványos és pörgős lövölde, egy lassú és gondolkodós point&click, egy hátborzongató horror, szélsebesen száguldozós autóverseny, vagy akár csak egy egyszerű sportjáték (bár valljuk be, csak FIFA-val játszani még nem igazi gamerség), a lehetőségeink tárháza végtelen. Mi pedig pontosan ezen sokszínűség miatt szeretjük a videojátékokat. De vannak emberek, akik nem olyanok, mint mi. Na, ebben a cikkben róluk lesz szó.

Ez a cikk/lista kicsit rendhagyó lesz, ugyanis olyan dolgokról fogok írni, amik engem, és úgy gondolom, majdnem mindannyiunkat nagyon tud idegesíteni a nem játékos, vagy játékokat nem ismerő emberekben. Ahogy a bevezetőben is írtam, a mi kis… hát mondjuk úgy, szubkultúránk számára teljesen egyértelmű, hogy miért szeretünk játszani. Kicsit nehéz is talán megmagyarázni, nem? Hiszen annyira pofonegyszerű. Mert jó szórakozás. Többnyire.
De azok, akik nem játszanak, az esetek többségében nem elégednek meg ennyivel és rendre – már bocsánat, de – idióta kérdésekkel, sőt egyenesen kritikákkal élnek a videojátékok és az azokat játszókkal szemben. Ez természetesen többségünk számára nagyon bosszantó, hiszen ki szereti, ha valami olyan dolgot szólnak le, amit imád, vagy ha egy olyan dologért zrikálják, amit ő szeret csinálni. Na ezekből a példákból hozok az alábbi cikkben párat.

Viszont még mielőtt belemennék a felsorolásba, egy kicsit hadd boncolgassam, hogy miért lehet ez. Egyrészről persze ez pofon egyszerű. Ezeknek az embernek általában fogalmuk sincs, hogy mi fán terem egy videojáték, eszik-e, vagy isszák. És mivel nem ismerik, nem szeretik, ezért rögtön arra gondolnak, hogy ha hozzájuk nem jutott el, akkor ez biztos valami béna dolog. Persze ehhez hozzátartozik, hogy a vidoejátékozás még mindig egy fiatal műfaj a szórakoztatóiparon belül. Eleinte a mozgóképet, a rockzenét és egy csomó más dolgot kinevettek, vagy nem vettek komolyan a kezdetekben.
Másrészről pedig gyakran szimpla rosszindulatról van szó. Az illetőnek nem tetszik, vagy nem érdekli, ezért rögtön támadólag lép fel a dologgal szemben, hogy így is mutassa, neki van igaza.
Harmadrészről pedig egyszerűen vannak emberek, akik soha semmilyen körülmények közt nem képesek elengedni magukat és szórakozni és mivel a játék pontosan erről szól, ez szúrja a szemüket.
Na de akkor lássuk is mik a legidegesítőbb dolgok amiket a nem játékosok be tudnak nyögni.

„Hát de a játék gyerekeknek való!”
Persze. A csattogós lepke, a pöttyös labda, a felhúzós autó, meg a hintaló. Azok valóban gyerekeknek valók. Bár legutóbbi van már felnőtteknek is. Ez a kijelentés mutatja meg leginkább, hogy az adott illetőnek mennyire lövése sincs, hogy milyenek a videojátékok, éppen ezért egy kiadós nevetésen kívül nehéz is mást reagálni erre a kijelentésre. Hiszen ha értene egy hajszálnyit is a játékokhoz, akkor tudná, hogy azok döntő többsége mindig is a „felnőttektől felnőtteknek” kategóriába estek. Hiszen a legtöbb játék már az idők kezdete óta tele van vérrel, halállal stb. Igen kevés olyan játék jelenik meg, amik a jelenlegi besorolási szabályok szerint legálisan játszható lenne 13-14 évesnél fiatalabb gyerekek által. Szóval igen. A videojátékok gyerekeknek valók. Legalább annyira, mint bármelyik darabolós horror, háborús film, vagy éppen pszichothriller. És talán ez a legjobb érv, amit fel is hozhatunk erre a kijelentésre. Kíváncsi lennék, hányan engednék a gyereküknek megnézni ezeket a korhatáros filmeket. És a játékok pont ilyenek. Abba most nem is akarok belemenni, hogy mennyire felelőtlenek a szülők a játékok korhatár besorolásait illetően…

„Akkor Te komolyan ezt csinálod, mikor hazamész munkából/suliból/stb?”
Ilyenkor az emberből kikívánkozik egy ilyesmi válasz: „Igen. Miért, Te komolyan Barátok Köztöt meg mindenféle gyagyi vetélkedőt nézel, esetleg szappanoperát nézel és nem csinálsz mást egész délután/este?” Ugye, hogy nem. Ez is egy szabadidős tevékenység. Mellette az ember éli az életét. Bevásárol, takarít, főz, vagy épp a gamer is leül a TV elé kicsit zsibbasztani az agyát valami értelmetlen műsorral. Miért csinálnak az emberek ilyet? Hogy kicsit kikapcsoljanak, hogy ne a hétköznapi nyűgökön járjon az agyuk. Aki játszik, pontosan ezért játszik, csak ott nem pusztán bámulja a képernyőt, hanem aktív részese az ott történő eseményeknek. A legtöbb játékos pont ezt élvezi leginkább. Hiszen szórakozik, relaxál, de közben azért mégis működik az a krumplipüré a két fül között. Hiszen azt tudjuk, hogy bizonyított tény, a játékok segíthetnek olyan dolgok fejlesztésében, mint a logikus gondolkodás, a multitasking és a szem-kéz koordináció összehangolása. Szóval ja, ezt csináljuk, amikor van rá időnk. Ugyanúgy, ahogy valaki teljesen nulla értéket közvetítő műsorokat néz, valaki olvas, valaki zenét hallgat, valaki elmegy sportolni, stb. Sőt, a legtöbb gamer ugyanúgy megcsinálja mindezt. Elképesztő!

„Te ki sem bírod játék nélkül? Függő vagy!”
Nem, én egyáltalán nem bírom ki. Azért vagyok itt a melóban/suliban/akárhol és csinálom, amit csinálok, illetve beszélek veled erről, mert nem tudok létezni játék nélkül. Kezdjük azzal, hogy a függés egy igen komoly kórkép és egy rakás kritériumnak kell megfelelnie ez illetőnek, hogy rásüssék a bélyegzőt. A függő fizikálisan képtelen az adott dolog nélkül létezni, mert az agya elhiteti vele, hogy ez így van. És ha már itt tartunk, észrevettem, hogy az elmúlt 2 órában 5 alkalommal mentél ki cigizni/kávézni/telefont nyomkodni. Akkor Te nem bírod ki cigi/kávé/telefon nélkül? Függő vagy? Uhh…Ez fájt, mi?
Viccet félretéve. De igen, kibírjuk játék nélkül. Senki nem viszi magával a PS-ét egy nyaralásra, vagy egy BBQ partira. Senki nem kezd el remegni egy hosszú hétvégés hazalátogatás során, ha nem játszhat. Sokadjára is: Ez egy szabadidős tevékenység, amit az ember akkor űz, amikor van üres ideje és valami érdekessel, valami szórakoztatóval akarja elütni azt.

„És akkor Te erre költöd a pénzed?”
Naná, erre is. Miért, Te tényleg méregdrága ruhákra/havi 20 pár cipőre/autós tuning alkatrészekre/cigarettára/focimeccs bérletre/pecacuccra/streaming szolgáltatásra/tetszőlegesen behelyettesíthető egyéb dologra költöd a pénzed? Na ugye. Mindenkinek van valamilyen hobbija, vagy mániája, amire elkölti a megmaradt pénzét. Tényleg van értelme a másik pénztárcájában turkálni? Mert szerintem mindenkinek van olyan dolog, amire minden további nélkül kiad súlyos ezreket, de egy másik ember szerint nincs értelme. Igen, a gamer erre költi a pénzének egy részét. Mert ugye nem veszünk alapesetnek olyan sztereotip szélsőségeket, amikor valaki tényleg erre költi minden pénzét. Gondolom Te/Ti sem a fent említett dolgokra költitek az egész fizetésetek. Jaa, hogy sokba kerül? Bizony, ez egy költséges hobbi. Ahogy minden hobbi, ha igazán komolyan gondolja az ember. A játékok önmagukban sem olcsók, már ha türelmetlen vagy és nem bírsz várni néhány hónapot a jó leárazásokig. Egy jó PC alkatrész, de egy periféria is drága, igen. Ez van. De légyszi, ne szóljunk bele, hogy ki mire költi, amit megkeresett.

„A videojátékok agresszívvá tesznek!!!négynégynégy!!!”
Jack Thompsonnal, vagy Hillary Clintonnal söröztél tegnap, vagy mi van? Ha a videojátékok agresszívvá tesznek, akkor miért csak állok itt és hallgatom ezt a baromságot és miért nem teszek valami… nem is tudom… agresszívat? Azért, mert ez az állítás egy égbekiáltó baromság, amit néhány önjelölt politikai messiás talált ki magának, hogy beetesse a hiszékeny embereket, akiknek füttye sincsen a videojátékokról.
Igen, vannak agresszív témájú és stílusú videojátékok. Többségük az. Ettől még, aki játszik velük, nem lesz agresszív. Ahogy az akciófilmektől, horrorfilmektől, vagy épp a metál zenétől sem lesznek őrjöngő vadállatok az emberek. Csak mindig kell egy sátán a mainstream felfogásnak. Régen a rock zene volt ez, később a metál, aztán a véres filmek, most meg a videojátékok. De számtalanszor bizonyították már vizsgálatokkal, hogy ez baromság. Sőt, pont az ellenkezője igaz. Tehát, hogy a videojátékok épp segítenek levezetni a feszültséget. Mint amikor mondjuk sz…utyok napod volt és úgy vezeted le az ideget, hogy jól megpüfölöd a boxzsákot. Ebben senki nem lát kivetnivalót, ugye? Pedig a lényeg ugyanaz.

„Olvass inkább, vagy nézz filmet (ha jó sztorit akarsz)!”
Telibe trafáltál. Ugyanis a legtöbb játékos totál kocka, így imádja a könyveket és a filmeket is. Szóval kösz a tippet, szoktam. De mondok valamit. A videojáték platform a legtökéletesebb módja, hogy az írók átadjanak egy immerzív történetet. Jobb a könyvnél ilyen szempontból, mert nem egy statikus dolog. Itt aktív részese vagy a cselekménynek, aminek köszönhetően jobban meg tud azt ragadni. Itt nem csak elképzeled a leírt dolgokat, hanem a készítők nagy gonddal meg is jelenítik neked, hogy még jobban élvezhesd azt. Jobb, mint a film, szintén bizonyos szempontból (de akár, mint egy sorozat is), mert egy videojátéknak sokkal több ideje van kibontani az eseményeket. Átlagban a játékok „menetideje” 20-50 óra. Illetve a többletidő miatt sokkal több karaktert tud rendesen bemutatni, így összetettebb vagy több szálon futó történeteket is könnyűszerrel be tudnak mutatni. És ha azt hiszed, óvodás mesékről van szó, hát nem. A videojátékokon dolgozó írók nem ritkán világhírű könyvek szerzői, de amennyiben nem, akkor is a szakma elismert tagjai, akiknek igen komoly írói képességekkel kell rendelkezniük ahhoz, hogy egy ilyen hosszan tartó cselekményt mindvégig érdekessé tudjanak tenni. Szóval inkább Te próbálj ki pár játékot, ha tényleg jó sztorit akarsz.

„Én inkább igazi emberekkel töltöm az időmet…”
Jó neked. Ez valóban dicsérendő, hiszen az emberi kapcsolatok, a családdal, barátokkal töltött idő nagyon fontos. Örülünk neki, hogy Te szeretsz emberekkel együtt lenni. A kijelentésben azonban van pár bökkenő: Tehát szerinted mindenki, aki játszik, az az anyjának a pincéjében él, a sötétben, teljesen elszigetelten a világtól, barátok, osztály/munkatársak és bármi nélkül. Tök életszerű kép. Oszlassuk el ezt a sztereotípiát is. A legtöbb gamer pontosan ugyanúgy éli az életét, mint mindenki más. A gamereknek is vannak barátai, családja és sok esetben egy rakás más dolgot is csinálnak a játékon kívül (erről már volt szó feljebb). A játék csak EGY a szabadidős tevékenységeik közül.
Mondok még jobbat. Azok a játékosok, akik mondjuk multiban, online játszanak, sokszor még játék közben is igazi emberekkel, vagy akár a barátaikkal töltenek közös időt. Sőt, az is lehet, hogy a játéknak köszönhetően olyan barátságokat kötnek, amik a földrajzi távolságok miatt egyébként nem történhetnének meg. Hoppá.

„Szerintem ennek semmi értelme, semmi hasznosat nem lehet vele elérni.”
Ezzel az érvvel nincs is semmi gond. Pontosabban nem lenne, ha az ilyen alkalmaknak nem az utolsó kegyelemdöfése lenne az illető szájából, mire a kipécézett gamernek már füstöl a füle. Az, hogy minek van értelme, elég relatív. Lehet azzal is érvelni, hogy kb egyik hobbinak sincs értelme. Mi értelme van egy labdát a padlónak ütögetni és dobálni, mi értelme van muskátlit ültetni az ablakpárkányra, mi értelme van még 5 centivel megültetni az autódat, mi értelme van naplementét fotózni? Alapvetően semmi. Nem is ezért csinálják az emberek, hanem mert nekik tetszik, élvezik, boldoggá teszi őket. Ez az értelme az összes hobbinak! Hogy mi haszna van? Pontosan ugyanez, szórakoztatja az embert. Való igaz, egy sporttal szembeállítva nem sok hasznot hajt, mert míg az jót tesz az egészségnek, addig a gép/TV előtt ülés nem éppen egészséges. De egy normális ember nem is ezzel tölti az egész napját. Ismét szeretném kiemelni, hogy szabadidős tevékenységről beszélünk, ami mellett egy rakás másik dolgot (akár egyéb szabadidős tevékenységet) is űzhetünk.

Ennyi lenne hát ez a kis cikk arról, hogy mi idegesíti a gamereket a játékokat nem ismerők beszólásaiban. A cikknek nem célja senkit sem megbántani, a fent olvasható sorok nem dühből, vagy sértő célzattal íródtak. Inkább csak jelzésértékkel próbál rávilágítani arra, hogy miért hibásak a negatív előítéletek alapján felépített vélemények. Mindezt úgy, hogy igyekeztem a fenti kis elképzelt párbeszéd során rávilágítani ezen kijelentések visszásságára is. Senki ne értsen félre, természetesen a cikk nem vádolja a nem játékosokat semmilyen negatív diszkriminációval. Meggyőződésem, hogy a fenti megnyilvánulások sokkal inkább a videojátékokkal kapcsolatos ismeretek hiányából fakadnak. Természetesen mindig lesznek olyanok, akik nem is akarnak megismerni valamit, amiről sztereotípiák alapján formálnak véleményt. Ez van.
Gamerek, ne csüggedjetek és ne vegyétek támadásnak ezeket a kijelentéseket, hanem inkább próbáljátok meg nekik a fentiekhez hasonlóan (vagy inkább kicsit barátságosabban) elmagyarázni ismerőseiteknek, hogy miért téves a feltételezésük. Volna esetleg még, amit hozzátennétek a listához? Ne felejtsétek el megírni nekünk kommentben és lehet készítünk egy második részt is.

Itt szeretnénk megköszönni kedves olvasónk, hogy megtiszteltél minket a cikk elolvasásával, reméljük kedvedre való volt. Annak érdekében, hogy ez mindig így is lehessen, szeretnénk segítségedet kérni egy nagyon rövid, mindössze pár percet igénylő kérdőív kitöltésével. A megadott válaszokkal sokat tudnál segíteni nekünk abban, hogy még több és még jobb, Neked tetsző tartalommal szolgálhassunk. A kérdőívet az alábbi linken találod. Segítségedet előre is köszönjük szépen!