Tomm Moore már a 2009-es Kells titka (The Secret of Kells) elkészítésével is megmutatta, hogy milyen óriási lehetőségek rejlenek abban, ha a gazdag ír mondavilág találkozik igényesen elkészített animációval. Ugyanezt a receptet használva készítette el 2014-ben a szintén kiváló A tenger dalát (Song of the sea), így munkásságának ismerői sokat várhattak 2020-as művétől, a Wolfwalkers-től.

A történet egyik főszereplője Robyn, egy vadásznak tanuló, 11 éves kislány. Robyn apját azzal bízzák meg, hogy pusztítsa el a környékbeli farkasokat. Robyn maga viszont összebarátkozik a farkasokkal élő, varázslatos képességű Mebh nevű lánnyal. Mint kiderül, Mebh farkasokkal való kapcsolata abból ered, hogy a wolfwalker nevű titokzatos lények közé tartozik. Robyn apja és az őt megbízó hatalom kiirtandó fenyegetésként látja a farkasokat, ebben a helyzetben pedig minden hősünknek nehéz küzdelmeket kell megvívnia.

Az animációra itt sem lehet semmi panasz, hozza a Moore munkái esetén lassan megszokott, pazar minőséget. Az ötletes, egyedi megvalósítást önmagában is öröm nézni, de a történetből adódó alapvető dilemmákat, két nézőpont szembenállását is kiválóan meg tudja jeleníteni. Minden jelenetből érződik, hogy Moore és csapata szívvel-lélekkel készítette el a Wolfwalkers-t, a karakterek sorsának tényleges súlya és mélysége van.

A történet végig izgalmas tud lenni, mert az animáció minden eszköztárát kihasználó Moore hús-vér jellemeket alkotott, akiknek a döntései nem csupán egysíkú rajzfilmfigurák esetleges döntései, hanem emberi szereplők őszinte belső vívódásai, ami miatt a cselekmény soha nem válik egyszerűvé, kiszámíthatóvá.

Ennek ellenére a Wolfwalkers nevezhető akár gyerekmesének is, hiszen értékeket közvetít és minden bizonnyal a fiatalabb korosztálynak is élvezhető, de semmi esetre sem pejoratív értelemben vett, nézőjét a faék egyszerűségű mondanivalóhoz kézen fogva elvezető tanmesével van dolgunk. A Wolfwalkers mondanivalói a hatalom természetéről, a családról és a barátságról talán egyszerűek, de nincsenek ízléstelenül és giccsesen a néző fejébe verve, pont ettől tud igazán szép és egyetemes érvényű lenni.

Persze az egész mit sem érne jól működő figurák nélkül. Az egész szereplőgárda szerethető és jól ellátja a saját funkcióját. Merlin, Robyn házikedvencként tartott sólyma a Disney-segítők minden idegesítő tulajdonságától mentes, tényleg kedvelhető állat, a főgonosz Lord Protector Oliver Cromwell jelenléte pedig egy különleges, valóságközeli ízt ad az egész tündérmesének. A legfontosabb mégis az, hogy Robyn és Mebh kapcsolata jól és átélhetően tud működni, kettejük dinamikája adja a történet legnagyobb erősségét. 

Az elvárások Tomm Moore művével szemben igen magasak voltak, de Moore erőlködés nélkül képes volt ezeknek megfelelni. Így pedig egy újabb magas színvonalú, tartalmas, szerethető és bölcs mesével gazdagodhattak mind az emberek, mind a téma iránt érdeklődő farkasok és egyéb varázslatos lények is.