A 2000-es évek elején egy kis, ismeretlen finn stúdió beírta magát a videojátékok nagyjainak történelmébe. Ez volt a Remedy a Max Payne-nel, melyben egy rendkívül balsorsú rendőrtiszt bosszúhadjáratát, majd később a túlélésért folytatott küzdelmét követhettük végig igencsak egyedi tálalásban: Egy sötét, modern noir történetet kaptunk, ahol izgalmas és emberi karakterek szerepeltek és keresztezték egymás útját. Mindemellett pedig olyan technikai megoldásokat kaptunk, mint pl. a ‘bullet time’. 2003-ban azt hittük Max szegre akasztja a dupla Berettát és megnyugodhat. De 8 évvel később, az addig csak kiadóként szerepet vállaló Rockstar bejelentette, hogy saját maga dolgozik azon, hogy trilógia legyen a sorozatból. A stúdió neve pedig már-már garantálta a minőségi szórakozást. Én pedig nemrég újra elővettem a játékot, most már sokadik alkalommal és úgy döntöttem írok nektek arról hogyan is állja meg a helyét napjainkban.

A történet szerint 9 év telt el a második rész óta (épp mint a valóságban). Az in medias res kezdés során csak annyit látunk, hogy Max látszólag otthagyta nyomozói melóját és jelenleg valamiféle biztonsági szakemberként, testőrként dolgozik Sao Pauloban. Vígan vedeli whiskyjét (azt az alliterációt öcsém), sötét poénokkal cukkolják egymást társával és haverjával(?), Raullal és persze cinikus gondolatokkal illeti a favelák felett partizó milliomosokat és azokat akiknek dolgozik. Hogy került ide? Mit is csinál? Itt egyelőre nem derül ki, csak jóval később a játék során. De természetesen ez nem is az ő élete lenne, hagy egy bulit ennyivel megúsznia. Egy banda megpróbálja elrabolni munkaadóját, illetve annak feleségét. Természetesen Max önérzetesebb annál mintsem hagyja ezt és persze tucatnyi bandatag hulláját hátrahagyva megmenti zsíros fizetésének utalóját. De ekkor még nem is tudja, hogy élete talán legnagyobb slamasztikájába mászik bele és olyan ügyekbe ártja bele magát, amikről talán tudni sem akar.

Csakhamar kiderül, hogy a bulin átéltek nem csak a dühös szomszédok hirtelen felindulásból elkövetett bakija volt, hanem nagyon úgy fest, hogy a Branco família, kiváltképp a pénzt termelő birodalom trónján ülő Rodrigo és trófeafelesége Fabiana nagyon szúrja valakik szemét, mert nem sokkal később, mikor Max egy dizsibe kíséri a hölgyet, annak húgát, illetve a legkisebb Brancót, Marcelót, ismét emberrablókba fut. Na innentől teljesen kisiklik a buli és Max élete talán legbrutálisabb ügyébe keveredik bele, melyben egymást követi az árulás, a korrupt rendőrség, piszkos politika, emberrablás, szervkereskedelem és a brazil gettók kegyetlen mindennapjai. Max élete talán legnagyobb vérontásába, egy igazi háborúba keveredik bele, mely országokon ível át, neki pedig vérben fürödve kell kiverekednie magát az egész helyzetből, miközben a Payne szerencse nem javít túlzottan az esélyein. De tudjuk, hogy Max milyen makacs és még amikor nincs is értelme tovább küzdeni, ő akkor is harcol.

A történetről talán ennyi konkrétum elég is, ugyanis a Max Payne 3, a korábbi részekhez hasonlóan szintén egy erősen sztorivezérelt és cselekményre építő játék, így ha a még nem játszottátok volna, akkor bűn lenne részemről bármilyen „poént” is lelőni. Márpedig abból van bőven. Bár a történetért ezúttal nem Sam Lake volt a felelős (hiszen ő a Remedy csapatát erősíti), a Rockstar veteránja, Dan Houser tökéletesen elkapta a lényeget. Hiába a vibráló helyszín és a napsütés, a történet és a cselekmény maga legalább olyan komor és sötét, mint amit egy Max Payne címmel ellátott produktumtól elvárnánk. Sőt, sötétebb. Néhol egyenesen nyugtalanító dolgokra derül fény és bizonyos esetekben felkavaró jeleneteknek lehetünk tanúi. Max kalandja talán még soha nem volt ennyire nyersen brutális. De ne aggódjatok, mindez nem öncélú, egy pillanatig nem érezzük azt, hogy egy rendkívül balszerencsés csillagegyüttállás során mindez ne történhetne meg. Mi pedig a relatív rövid játékidőt teljes egészében végigizguljuk Max-szel.

Szerencsére a Rockstar abszolút alázattal nyúlt a szériához és olyannyira komolyan vette, hogy méltó folytatást hozzon létre, hogy rendszeresen egyeztetett a Remedy-vel az ötletekről. Ez igazán gáláns hozzáállás (talán a Disney tanulhatna tőlük a Star Wars-t illetően…de ebbe most ne menjünk bele). Ettől függetlenül persze a Rockstar nem mással végeztette el a melót és bőven beleszőtte a saját stílusát, saját ötleteit a játékba és egy rakás dolgon változtattak. Egyrészről ugyebár ott van maga a helyszín. New York és Sao Paulo maximum annyiban hasonlít, hogy mindkét városban komoly erőket tudhat magáénak a szervezett bűnözés és esetleg abban, hogy hatalmasak a társadalmi különbségek. De talán pont ez a változtatás teszi oly izgalmassá az egészet alapszitut. Nekem például az is kifejezetten tetszett az is, hogy a régi, képregényes történetmesélési stílus helyett a ’80-as évek akció és krimi sorozataira hajazó megoldást választottak. Így sokkal inkább kijön az a rendkívül minőségéi rendezés, a dramaturgia és maga korában brutális mocap technológiával operáló színészi játék.

A játékmenetet tekintve is hasonlóakat lehet elmondani. A Max Payne 3 remek érzékkel emeli át az eredeti részek eredeti játékelemeit, fejleszt rajtuk és emel be újabb, a kor kritériumainak megfelelőeket. Természetesen az alap megmaradt. Max-et külső nézetből irányítva lőhetjük magunkat végig a gaztevők sokaságán és ehhez legnagyobb segédeszközünk továbbra is a „bullet time” nevet viselő időlassító effekt. Ugyanakkor bekerül a képbe az amúgy remekül kivitelezett fedezékrendszer. Egyetlen gombnyomásra max biztos védelmet nyújtó tereptárgyak mögé húzódik, ahonnan akár vaktában is kilövöldözhetünk, vagy a megfelelő pillanatban kibújva a fedezék mögül, az időlassítást használva, mérnöki pontossággal oszthatjuk ki a fejlövéseket. Egyébként ez az egész egy plusz taktikázási lehetőséget és extra réteget ad hozzá az amúgy is roppant szórakoztató gunplayhez. Egyetlen apró hasfájásom ezzel kapcsolatban csupán annyi, hogy a fedezékhasználat lényegében elveszi a kenyerét az eredeti részek védjegyeként befutott lassított vetődésnek (bullet dodge) mikor is a levegőben repülve darálhattuk le az ellent.

De ez legyen talán a legnagyobb gondunk, ugyanis a lövölde talán még soha nem volt ilyen élvezetes a szériában. Sőt, meg merem kockáztatni, hogy az elmúlt évek TPS lövöldéinek a toplistájában van. A játék során két darab maroklőfegyvert (egy rakás pisztoly és géppisztoly) cipelhetünk magunkkal, melyeket akár egyesével, akár egyszerre is használhatunk. Utóbbi esetben azonban Max nem tud komolyabb tűzerőt biztosító kétkezes fegyvert magával vinni, amikkel azonban érdemes élni, ugyanis sörétes puskák, karabélyok, mesterlövész puskák, de még gránátvető is rendelkezésünkre áll. A magunkkal cipelhető mennyiségen túl is kicsit realisztikusabbá vált a lövölde, valahogy természetesebbnek hatnak a fegyverek, ahogy Max kezeli őket és a sebzés is. Ez ránk is vonatkozik. Max igen gyorsan elpatkol ha nem figyelünk, ezért érdemes ügyesen kihasználnunk a rendszer nyújtotta lehetőségeket. Szerencsére néhány lövés bekapása még ne gáz, hiszen Max fájdalomcsillapító függősége még mindig megvan. Csak bedobatunk vele pár a bogyeszt a pályán elszór pakkokból és már nyomhatjuk is tovább.

A Max Payne 3 az elődökhöz hasonlóan egy feszes történeten alapuló, fix eseményekkel dolgozó játék és mint ilyen nem kolbászolhatunk kedvünkre, hiszen elveszne a cselekmény feszítettsége, megtörne az események íve. Ennek megfelelően ez egy „csőjáték”, lineáris pályákkal. Sok korábbi, hasonló stílusú játékról írt cikkben említettem már, hogy ez szerintem egyáltalán nem gond. Pláne ha az adott játék olyan érdekfeszítő történettel rendelkezik, mint a Max Payne 3 és ami olyan zseniális pályatervezéssel jár együtt, mint amit ez a játék kínál. Nem viccelek, a játék 14 pályája egytől-egyig zseniális és mindnek kicsit más a hangulata is, így nem fogunk megcsömörleni a nagy lövöldözésektől. Max sampai kalandja során meglátogathatunk egy drága diszkót, egy stadiont, a Branco család cégének központját, egy elhagyott és lepukkant luxusszállodát, de persze a favelát is bejárjuk, sőt még magát a Panama-csatornát is pirosra festhetjük.

A pályák egyébként kellően hosszúak és mindegyik több szekcióra van osztva. Persze a játék stílusából és feszítettségéből adódóan ég így sem hosszú, cirka 25 óra alatt végig lehet tolni, de ez tökéletesen elég. Pláne, hogy annyira király a sztori, hogy az ember többször is neki fog ugrani. Itt jegyezném meg talán az egyetlen negatívumot ezzel kapcsolatosan. Oké, hogy a linearitás fontos, de sajnos a pályák extrém szűkek, egy apró mozgásteret sem kapunk, hogy legalább kicsit más megközelítésből oldjuk meg az adott helyzetet. Pedig a végigjátszási faktornak nem tenne rosszat, ha legalább annyi lehetőségünk lenne, hogy az adott területen két-három külön útvonalon is lejuthassunk oda, ahogy az mondjuk a Wolfenstein remake-ekben is működik. De ilyen játékélmény mellett ezt talán meg lehet neki bocsátani. Én már vagy tucatnyiszor végigtoltam és egyáltalán nem zavar, hogy pontosan tudom mi fog történni, merre kell menni. De pontosan ebben a letaglózó hangulatteremtésben erős a Max Payne 3.

Habár a játék cirka 9 éves, sok szempontból még ma is remekül megállja a helyét technikailag. A játék a Rockstar saját fejlesztésű RAGE motorját használja, aminek képességeit mindannyian ismerjük a kiadó más játékaiból. Ennek megfelelően tényleg még ma is frankón néz ki az egész, a megjelenéskor meg egyenesen letaglózó volt. Talán a tereptárgyak részletessége hagy némi kívánnivalót így 2021-ben, de pl. a karaktermodellek és a motion capture még most is zseniális. Ez mondjuk elengedhetetlen eleme az ilyen stílusú játékoknak, de a rockstar tényleg kitett magáért. És nem csak Rockstar, hanem a karaktereket megszemélyesítő színészek is mind profi munkát végeztek. Munkájuk a szereplőket élettel telivé, emberivé teszik. A prímet természetesen a korábbi részek után, a rajongók nyomásának hála visszatérő TV-s sorozatsztár, James McCaffrey viszi el, akinek mély, dörmögő hangjánál tökéletesebbet nem is lehetne találni Max megnyomorodott, sötét személyéhez.

És ha mér hangoknál tartunk: Nem csak a lövölde szempontjából váltak realisztikusabbá a fegyverek, hanem hanghatásokat tekintve is. Bár ilyen téren az első két résznek sem volt oka panaszkodni, de ebben a részben egyenesen csodát műveltek a hangmérnökök. Az alap, hogy minden fegyvernek teljesen egyedi hangja van, de úgy vettem észre, hogy ezen felül is minden úgy és olyan hangerővel durran, puffan, csattan, ahogy azt elvárnánk. Szóval igazi audioorgia végigpróbálni az összes létező fegyvert a játékban. A hangélményt pedig a játékban felcsendülő aláfestő zenék is csak emelik. Ezúttal azonban nem a finn zenei szupersztárok tértek vissza (akiknek a munkája fel is került a legjobb főcímdalos listánkra) és nem is klasszikus stílusú vonós zenék dominálnak. A Rockstar a Health nevezetű erősen kísérleti jellegű stílusban utazó „noise rock” bandát kérte fel akik az elektronikus dallamokat vegyítették a rockos hangzással ehhez a melóhoz. Főcímdalnak azért megmaradt a klasszikus, amit még Max-szel is lezongoráztatthatunk a játék során.

A Max Payne 3 tehát sokban változtat a sorozat eredeti receptjén, de valahogy mégis képes ezt úgy tenni, hogy megőrzi az alaphangulatot, és a széria lényegét. A történetvezetés, a karakterek terén egészen kivételes élményt nyújt és habár remek értékeléseket kapott a kritikusoktól, úgy érzem méltatlanul kis elismerés jár a játéknak. Hiába a 8 év, a Max Payne 3 még ma is kiváló szórakozás, idősebb társaival egyetemben. Ajánlott bármikor elővenni, avagy ha esetleg valami csoda folytán még nem próbáltad volna, akkor igen gyorsan szerezd be és told végig mindhárom részt. Mikor jön a negyedik rész? Nagyon jó lenne.