Alig vagyunk túl a mozik újranyitásán, és beköszöntött az igazi nyári kánikula. A Pixar pont a megfelelő időben és helyen jelenteti meg új filmjét, a Luca-t, ami ezek között a körülmények között jóleső, minőségi kikapcsolódás lehetőségét kínálja.

Luca egy tinédzser korában lévő tengeri szörny, aki Olaszország partjai mentén éli számára monotonnak tűnő életét. Szülei félnek a felszínre, az emberek világába engedni gyermeküket, mert tartanak az ő világuktól. Luca viszont szerez egy új barátot, akivel együtt indulnak a szárazföld meghódítására, ahol aztán sok biciklizésben, olasz temperamentumos szócsatákban és egy nagy versenyben lesz részük, hogy megszerezzék maguknak álmaik robogóját.

Luca problémái a film során pont a kellemetlen dolgok elhallgatásából származtak, én viszont megpróbálom elkerülni az ő hibáját, kezdem hát a legnagyobb negatívummal: a film története szinte teljesen kiszámítható. Pontosan lehet tudni, hogy mi lesz a verseny vége, hogy a barátság diadalmaskodni fog, a jó elnyeri méltó jutalmát, és a végén minden jóra fordul. A Pixar nem egy újabb történetmesélési bravúrral állt elő, csak profin és szívhez szólóan elmondott egy sokszor látott elemekből építkező, sztenderd mesét.

Viszont az előző bekezdésem természetesen némi árnyalásra szorul. Egyrészt azért, mert Luca története érezhetően nem csak gyerekekről, de gyerekeknek is szól, ők pedig nem fognak panaszkodni a sokszor látott panelek miatt. Másrészt pedig lehet, hogy csak a Pixar kényezteti el a közönségét, és teszi már-már alapelvárássá, hogy utalásokkal gazdagon átszőtt, fantáziadús és mély gondolatokban bővelkedő, minden korosztály számára igazi élményt adó mesékkel áll elő. Ha nem lenne nagyon magasan a Pixar saját maga számára felállított mércéje, a Luca-hoz hasonló aranyos, érzelmes mesét látva talán kevésbé érezném, hogy valami kimaradt.

Szóval nem elégedetlenkedek tovább, jöjjenek a pozitívumok. Ezek közül számomra a legjelentősebb talán a gyönyörűen megalkotott, hangulatos helyszín. A filmet nézve tényleg kicsit úgy érzi az ember, hogy ott van a tengerparti olasz város pezsgő életében. A víz, a táj, az utcák gyönyörűek, igazi élő mediterrán világot teremtettek az animátorok, a külsőségekre nem sok panasz lehet.

A karakterek mind jól működnek, mindenki azt teszi, amit várhatunk tőle, de öröm őket nézni. A gyereküket kereső szülők akciói, a karikatúra-szerűen gonosz helyi kiskirály, az őt mindenáron legyőzni akaró iszonyatosan elhivatott kislány és a mogorva, de érző szívű apukája sokszor látott figurák, de talán pont ez adja az erejüket az ügyes animátorok mellett, és közösen a sokszor használt alapanyagokból is egy jól működő ifjúsági történetet tudnak létrehozni, sokszor hallott, de fontos üzenettel.

A fent említett üzenet természetesen az elfogadás, mint fontos érték. A szörnyek és az emberek igenis ki tudnak jönni egymással, és nem kell gyűlölniük a másikat, csak mert máshogy néz ki. Nem most jutott el hozzám sem először ez a mondanivaló, mégsem érzem, hogy szükségtelen lenne újra elmondani. Az pedig külön öröm, hogy másodlagos, de fontos üzenetként a tanulás és felfedezés öröme, kicsit tágabb értelemben a tudomány szeretete sejlik fel.

A Luca egy igazán kellemes nyári kikapcsolódás, amit a gyerekek és az olasz partok szerelmesei fognak igazán élvezni (legfőképpen az Itália tengerpartjaiért rajongó gyerekek természetesen), de a felnőttek sem találhatnak benne sok kivetnivalót. Ellenben vár rájuk néhány Fellini-utalás, amiknek a megkeresése kellemes kihívás lehet számukra is.