Sokszor felmerül a popkultúrában, hogy vajon szabad-e folytatást írni olyan történeteknek, amelyek önmagukban véve tökéletesek voltak? Egy folytatás esetében mindig ott van a veszélye annak, miszerint az alkotó egyszerűen nem tudja megismételni a korábbi sikerét, ezzel pedig mérhetetlen csalódást okoz megannyi rajongójának. Sean Murphy Batman: A Fehér Lovag című képregénye tipikusan az a fajta elbeszélés volt, mely, noha egy cliffhanger kíséretében fejeződött be, a végére érve mégsem éreztem azt, hogy ennek a történetnek feltétlenül szüksége van arra, hogy újabb fejezetekkel bővítse a sötét lovag mítoszát. A tökéletességet ugyanis rendkívül nehéz tovább csiszolni, azonban Murphynek nem elég, hogy sikerült összehoznia eme bravúrt, de olyan szinten rákontrázott még korábbi önmagára is a Batman: A Fehér Lovag átka címre keresztelt folytatásában, melyre még én sokat látott képregényrajongó sem voltam feltétlenül felkészülve.

Nyilván számíthattam volna arra, miképpen a szerző a Fehér Lovaghoz hasonlóan ezúttal sem fogja feleslegesen húzni az időmet, azaz amint ismét elhelyezte a bábuit a sakktáblán, újfent a feje tetejére fog állítani mindent, amit egészen addig betonbiztos tényként könyveltünk el magunkban. Míg a Fehér Lovag esetében Batman mondhatni csak amolyan kihagyhatatlan mellékszereplőként volt csak jelen Joker vagyis Jack Napier oldalán, addig a Fehér Lovag átkában most Joker kerül hasonló szituációba. Bár jelenléte továbbra is rendkívül fontos a dominó módjára elinduló események szempontjából, viszont a hangsúly ezúttal teljesen átkerül a denevéremberre, akit végre nem csak egy erőszakos, irányíthatatlan duhvadként, hanem az évek során megannyiszor megsebzett és megtört emberként vehetünk szemügyre.

A nézőpontváltás ellenére Murphy kezdetektől az emberi identitásra épülő koncepciója továbbra is nagyszerűen működik, ebben pedig nem elhanyagolható szerepe van a történetbe frissen becsatlakozó Azrael karakterének, aki a denevéremberhez hasonlóan szintén olyan bűnökre keresi a megváltást, amelyekre talán csak maga az Úr adhat feloldozást. Mindazonáltal Batman és Azrael szembeállítása önmagában véve nem lett volna túlzottan izgalmas húzás, hiszen a két figura részben ugyanarra az eszmerendszerre esküszik, van már némi képregényes múltja egymással, és harcmodorukat, taktikáikat tekintve is nagyon hasonlóan gondolkodnak. De akkor mégis miért volt nagyszerű döntés a kifordított Joker után pont Azraelt előkapni a Batman gonoszok végeláthatatlan tárházából? Nos a válasz meglehetősen egyszerű: A gyilkolástól sem visszariadó Azrael, aki a céljai elérése érdekében szinte bármilyen eszközt hajlandó bevetni, a tökéletes ellentétje mindannak, amit Batman valaha képviselni szeretett volna.

Ennek a feloldhatatlan ellentétnek az ábrázolására Murphy és Matt Hollingsworth már a kötet legelején elkezdenek kísérletezgetni a színekkel, vagyis az előbbi eddigi névjegyének tekinthető többségében sárgás-barna ábrázolásmódot részben maguk mögött hagyva mindig az adott panelben felbukkanó karakterekhez igazítják a színezést, ezzel is újabb mélységet adva a rajzoknak. Itt egyébként talán kissé meglepő módon, de hatalmas előrelépés történt a Fehér Lovagban látottakhoz képest, ahol a több szereplőt is felvonultató jelenetek esetében még kénytelenek voltunk beérni a némileg elnagyoltabb részletekkel. A Fehér Lovag átka esetében viszont már itt sem kell lemondanunk a figurák arcára épp kiülő érzések majdnem tökéles kivehetőségéről, ami számomra, aki imád elveszni a legapróbb részletekben is, rengeteget hozzáadott az élményhez.

Nem tartom kizártnak, hogy van némi hiányérzetetek, amiért az eddigiekben igyekeztem a lehető legkevesebb konkrétummal előállni a cselekményt és fontosabb szereplők kilétét illetően. Ám ennek alapvetően az az oka, miszerint tényleg nem szeretnék semmit lelőni a Murphy által papírra vetett fordulatokból, amik az előzményekhez hasonlatosan néhol annyira szívhez szólóra és egyben megrázóra sikeredtek, hogy hatalmas hibának érezném, amennyiben másodkézből értesülve kellene szembesülnötök velük. Különösképpen igaz ez a kronológiailag a hatodik és hetedik szám közt elhelyezkedő, viszont epilógusnak sem utolsó Von Freeze című történetre, ahol Mr. Fagy a legendás Klaus Janson (A sötét lovag visszatér) rajzainak és Murphy által jegyzett történetétnek köszönhetően egy olyan egészen idáig nem ismert titkáról rántja le a leplet, amely után biztosra veszem, hogy szemek nem maradnak majd szárazon.

Összességében elmondható, hogy Sean Murphy a Batman: A Fehér Lovag átkával nem csak egy a Fehér Lovaghoz abszolút méltó folytatással, de ismét egy olyan denevérember történettel örvendeztette meg a köpenyes igazságosztó rajongóit, amely ezúttal is jóval többről szól, mint ahogy azt a borítója alapján sejteni mernénk. Ha tehát tényleg unjátok már a hagyományosabb értelemben vett Batman storykat, akkor Murphy kifacsart, de végtelenül emberi történetében azt hiszem biztosan nem fogtok csalódni.

Zárásképpen pedig hatalmas köszönet illeti meg a Fumax kiadót, amiért a rendelkezésemre bocsátották Murphy újabb csodálatos remekművét! Amennyiben kedvet kaptatok a kötethez, akkor azt a Fumax Webshopjában kedvezményesen tudjátok megrendelni!