Legalább két szempontból régóta vártunk sokan Scarlett Johansson karakterének önálló filmjére. Egyrészt azért, mert a Marvel-univerzum egyik legfontosabb női szuperhőseként ez sokak szerint már régóta járt neki. A prózaibb ok pedig az, hogy a járvány miatt még egy évet késett a bemutató. A kész mű pedig igazi nyári Marvel-termék lett, annak sok előnyével és néhány jelentős hátrányával együtt.

Kérdés, hogy a történet bemutatása szükséges-e egyáltalán. A Fekete Özvegy kalandja minden bizonnyal olyan film, amit senki nem a hihetetlenül meggyőző alapfelállása miatt néz meg. A tisztesség kedvéért azért leírom: arról van szó, hogy a Bosszúállók csapatának szuperkémje, Natasha Romanoff szembe kell, hogy nézzen múltjának sötét démonaival. Amik természetesen újra előkerülnek, hogy kísértsék őt, miközben persze sok ártatlan is megmentésre szorul.

A film kétségtelenül legnagyobb előnye a karakterdinamikában rejlik. Natasha furcsa családjának közös jelenetei a moziélmény legjobb részét jelentik. A saját hősi énekének folyamatos megéneklésébe már-már belebolonduló Vörös Őr szerepében David Harbour játszik nagyot, az anyafiguraként jelenlévő tapasztalt kémnőt játszó Rachel Weisz is jól hozza a figurát. A legjobb mégis könnyedén a Florence Pugh által játszott Jelena, és az ő gyilkos csipkelődései főszereplőnkkel, Natashával. Velem kapcsolatban csupán egy kifogás merülhet fel: a fájdalmasan érződő Kötelező Készülés a Következő Produkcióra.

Mert természetesen a Fekete Özvegyre sem tekint teljesen önálló filmként a Marvel. Ha nem is olyan mértékben, mint pár franchise-társa, Natasha kémtörténete is csak egy része a hosszú-hosszú Marvel-láncnak. Ezzel kapcsolatban persze a rajongók majd biztosan örülni fognak a kapcsolódási pontoknak, a szkeptikusabbak viszont a szokásos kifogásokat vetik majd fel a futószalagon jövő filmekkel kapcsolatban, nem alaptalanul.

Szóval a Marvel filmeket gyakran érő kritikák közül több most is jogos, például a főgonoszok minőségét vagy a film felesleges hosszát érintő kifogások. Szerencsére viszont sokkal több a pozitívum. Az akciójelenetek szokásos módon jól megcsináltak, a látványra most sem lehet panasz. Sőt, minden bizonnyal sokaknak külön öröm lesz Budapest szereplése. A film végig meglehetősen feszes iramot diktál, nem hagyja a nézőt unalmában a pattogatott kukoricába borulni. A sok filmből megszokott Marvel humor is jelen van, kicsit talán egyedibb is a szokásosnál.

Az egyediség kapcsán viszont előjön újra egy kis negatív érzés, nevezetesen hogy több volt ebben a történetben. Nemegyszer felvillan ugyanis egy mélyebb dráma lehetősége, ami a körül foroghatna, hogy mi választja el az emberek érdekében erőszakosan fellépő hősöket a közönséges gyilkosoktól. A felvetés nagyszerű, itt volna a helye, mégsem akarnak vagy mernek igazán elmerülni benne a készítő. Persze a metaforikus pohár akár félig tele is lehet: örülhetünk, hogy egyáltalán megemlítenek komolyabb kérdéseket.

A Fekete Özvegy egy jól elmesélt, remekül eljátszott, ártő kezek által összerakott újabb darabja a hatalmas Marvel-kirakósnak. Ez sem kis teljesítmény, és csalódást okozni nem fog a rajongóknak, viszont új híveket sem fog szerezni nagy Univerzumának. Az Özvegy pedig elégedett lehet, mert a végre mozikba kerülő önálló filmje egy korrekt, sőt néhány elemében kifejezetten jó búcsúzásra adott neki lehetőséget.