Szaúd-Arábia, Szíria, Irán után egy izraeli filmmel folytatom a Kelet gyöngyszemei című cikksorozatomat. Izrael egy olyan ország, ami kulturálisan mélyen elüt a Közel-Kelet környező államaitól, azonban mégis mutat hasonlóságokat. A második világháború borzalmai után, 1948-ra datáljuk a zsidó állam megalakulását, ami azóta is a legfőbb színhelye a zsidók és leszármazottaik emigrációjának szerte a világon. Ebből kifolyólag az ország kifejezetten multikulturális, és van egy pezsgő kulturális élete, amibe beletartozik Izrael filmművészete is. Ennek ékes példája, hogy a közel-keleti országok közül izraeli alkotást jelölt legtöbbször az Akadémia a legjobb idegennyelvű film Oscarjára. A választott filmem ugyan nem tartozik ezen művek közé, azonban minőségét és témáját tekintve is érdemes arra, hogy górcső alá vegyük.

A házasság és a patriarchátus motívumai több, korábban tárgyalt filmben is előkerült: a Wadjdában bepillantást nyerhettünk a szaúdi házasságba, ahol a nő csupán másodrendű fél, egy súlyos aranyketrecbe zárt szolga. A Teheráni tabuk egyik történetszálának főhőse Pari, akinek férje drogfüggő, és börtönben ül. Pari megpróbál elválni férjétől, de a jóváhagyása nélkül nem teheti meg. A Válólevél egy tárgyalótermi kamaradráma, központi témája pedig a válás. A főszereplő Viviane Ansalem (Ronit Elkabetz, aki egyszerre főszereplője és társrendezője is a filmnek, utóbbi öccsével, Shlomival) több, mint húsz éve él házasságban, de el szeretne válni a férjétől, Elishától (Simon Abkarian).

A valláson alapuló izraeli házasságjog szerint azonban a válás kizárólag a férj írásos jóváhagyásával valósulhat meg, válólevél által, amely dokumentum feltétlenül szükséges az izraeli zsidó házasságok felbontásához. A film egész cselekménye egy puritán, fehér falu tárgyalóteremben játszódik (leszámítva pár jelenetet a terem várójában), és a válás ügye a férj makacssága és rendszeres távolmaradása végett évekig tapodtat sem mozdul előre, a háromtagú rabbitanács minden igyekezete ellenére.

A film prezentálja, hogy Izrael akármennyire is egy demokratikus jogállam, illetve haladóbb és nyugatosabb az őt körülvevő muszlim-arab országoknál (európai értelemben konzervatív, közel-keleten mégis az egyik legliberálisabb hely), a modernizáció mégis megakadt egyes területeken, és a házasság intézménye ennek remek példája. Izraelben a zsidó házasságok a jelenleg is kizárólag vallásos formában köttetnek a rabbinátus égisze alatt. Azok a zsidók, akik polgári házasságot kívánnak kötni, a mai napig külföldre utaznak házasodni – ezeket a házasságokat az izraeli állam elismeri, de a rabbinátus nem. A filmben szereplő két család, Viviane és Elisha családja a mélyen vallásos, ortodox zsidók közé tartoznak. Ezt az is mutatja, hogy Viviane mindössze tizenöt esztendős volt, mikor a két família megegyezett a házasságról.

A tárgyalóteremben folyamatosan bontakozik ki előttünk főszereplőink kapcsolatának története, egyrészt rajtuk, másrészt a megjelent tanukon keresztül. A harc egy másik fronton a feleket képviselő ügyvédek között zajlik. Ők sokkal többet beszélnek, mint a házaspár – amivel nincs is semmi probléma: Viviane és Elisha egymásra vetett pillantásai (különösen Viviane tekintete, amivel olykor gyilkolni lehetne, a rendező-színész Ronit Elkabetz elképesztőt játszik) többet mondanak minden kiejtett szónál. A teremben szinte vibrál a feszültség a felek közt, harapni lehet az atmoszférát.

Érdemes még kiemelni az ügyet elbíráló háromtagú rabbitanácsot, akikről konzervatív, vallásos meggyőződésük miatt azt hinnénk, hogy egyértelműen a hívő férj mellett foglalnak állást a kiábrándult feleséggel szemben, de kellemes csalódás, hogy ugyanolyan megértéssel vannak Viviane-nel szemben is. Egy-két harapós megjegyzésen kívül (mikor például kipahordásra szólítják fel Viviane ügyvédjét, vagy azt firtatják, hogy miért nem él házasságban) teljesen kiegyensúlyozottan és pártatlanul viseltetnek az ügy iránt. Egyetlen probléma a jogrend, amit kiszolgálnak, és ami arra sem ad nekik lehetőséget és eszköztárat, hogy elegendő nyomást helyezzenek a többször is távolmaradó férjre.

A Válólevél egy mély, biztos kézzel végigvitt tárgyalótermi és házassági dráma, amely egyrészt rávilágít az ultrakonzervatív, ortodox zsidó társadalom vaskalaposságára, és azokra a nehézségekre, amik egy nőt érnek egy férfiközpontú társadalomban. A jogi érvelés, rétorika és zsidó kultúra kedvelőinek a film igazi csemege.