Ismerek jó néhány, videójátékok világában jártas egyént, aki már akkor legyint egy nagyot, amint előkerül a gamer szcéna valamely darabjából készült mozik témaköre. Természetesen minden joguk megvan így cselekedni, hiszen valljunk színt, az utóbbi évtizedek nem igazán kényeztettek el bennünket parádésan sikerült feldolgozásokkal, ugye kedves Uwe Boll? Azonban mostani alanyunk esetében egy kicsit speciálisabb kombinációt sikerült összehozniuk az alkotóknak, sőt odáig merészkednék, hogy egy kifejezetten jó filmet kaptunk, amely fel mer vállalni kritikai szegmenseket nem csak a létező társadalmi rend rovására, de az óriáskiadókéra is. Kövessük a vörös-fekete gúnya helyett ezúttal kékbe öltözött címszereplőnket és escort küldetés jelleggel érkezzünk meg a sárga kérdőjelhez.

„A fenébe Jim, orvos vagyok nem varázsló!”

Vágjunk is bele. Annak ellenére, hogy cselekményünk több szálon fut, első körben megismert protagonistánk nem más, mint Guy. Az őt körülvevő világot igazán értelmezni nem tudó, csak elfogadó, banki alkalmazottnak írt, nem játékos karakter. Látszólag egy átlagos NPC, azonban ez a kép hamar elkezd változni, amint egy Free City-ben töltött, a többitől eleinte semmiben sem különböző napon megpillantja Millie-t, pontosabban a lány megkreált avatárját. Lassacskán ráébred, hogy amit eddig a valóságnak hitt, amögött sokszoros jelentéstöbblet van, és ha megfelelő szemüvegen keresztül pillantunk rá csak kitűnően kivitelezett játéknak tűnik az egész. Áthallásos mivolta ellenére, esetünkben ténylegesen erről van szó. A Free City egy online elemekkel ötvözött lövölde, ahol a playerek bármit megtehetnek a háttérkarakterek rovására. Ebből a miliőből szeretne a nagy ébredés után kitörni Guy, de nem meglepő módon a készítők eme idea megakadályozását szorgalmazzák.

Ez a konfliktus egyik iránya. De itt van nekünk a másik, ami talán még az első üzeneténél is fontosabb. A kicsit később felbukkanó figurák egyike Klavi (Keys), aki, mint kiderült indie fejlesztőként kezdte a pályafutását és egy ideig szó nélkül tűrte, hogy egy fiktív megakorporáció ellopja másodmagával kiötlött és dédelgetett programjának forráskódját, aztán felhasználja azt a sajátjaként. Annak ellenére, hogy a dolog fájdalmasan életszagúnak hangzik, mégsem ez a szegmens a legfőbb arculcsapás a magas lóról kommunikáló ipari résztvevők számára. Antoine, a cégvezér kerek perec belevágja képünkbe az EA-mantrát: miért is csinálnék eredetit, amikor úgyis szorgalmasan megeszel mindent, amit eléd teszek? Inkább lenyúzok száz rókabőrt az általam bejáratott brandekről. Elvégre sokkal egyszerűbb, mint kreatívnak lenni nem igaz?

De ne higgyétek, hogy eme komolynak tűnő felhangokat komoran és ércesen adagolja az alkotás. Szépen kiszámított csattanók közé helyezve kapjuk meg a mondanivalót, ezzel törekedve arra, hogy a jelenkor geekje is tökéletesen megértse mivel próbálják kábítani. Mindeközben a szálak szépen, apránként összefonódnak. Dinamikusan váltakozik a virtuális tér és a valóság történetvezetési egyvelege. Millie-ről új infókat tudunk meg és arról pláne, miképpen lehetne fényt deríteni a Soonami Tech által elkövetett lopásra. Mindeközben még arra is választ kapunk, Guy mitől ilyen különleges…

„Van élmény! Van látvány!”

A mellékszereplő gárda tekintetében sincs mit szégyellnie a produkciónak. Guy legjobb cimborája Buddy, valamint a barista Missy karaktere többször megvillan az online térben játszódó részeknél. A valóságban Egér (Mouser), Klavi kollégájának alakja az, akinek több játékidő jut. Az akció mennyisége úgyszintén megfelelő, a látványvilág ugyanakkor tökéletesen illeszkedik ahhoz a koncepcióhoz, amire Shawn Levy építkezni akart. Elhittem, hogy igazában egy kódsorok által szegélyezett univerzum utcáin járunk, amikor arra volt szükség. Az csak külön plusz, hogy olyan szenvtelen utalásokat és fricskákat mertek az utolsó harcba sűríteni, a rájuk jellemző dallamok megszólaltatásával együtt, amely a teremben ülő többi kolléga arcára is azonnali mosolyt varázsolt. Parányi LEGO Movie vibe a kávés évődésnél villan be és ugyan a befejezés, valamint a szerelmi vonulat kissé klisés és az összeborulós happy end garantált, de ezen kisebb hibák ellenére még mindig szerethető.

Ha már a zenénél tartunk, emlékezzünk meg a felcsendülő dallamokról is. Christophe Beck saját gyártású számai közül több megszólal a játékidő alatt. Az ő muzsikája már ismerős lehet a WandaVison vagy akár az Ant-Man képkockái alól. De olyan előadóművészek is tiszteletüket teszik, mint Fred Astaire vagy Mariah Carey. Szereposztás tekintetében Taika Waititi és Ryan Reynolds természetesen megvillantják azt a bizonyos komédiás vénát amire vártunk. Előbbi Antoine, míg utóbbi Guy alakjában jelenik meg a vásznon. A Millie karakterét játszó Jodie Comer a Megszállottak viadala és a Star Wars: Skywalker kora színeszeinek sorában is feltűnt. Klavit a Stranger Things Steve-je, azaz Joe Keery formázza meg, Lil Rel Howery ezúttal Buddy figurájává lényegül át, további humort csempészve ezzel a kreációba.

Összegzésként legyen elég annyi, hogy ez a mű lényegesen jobban sikerült, mint a hasonló szisztéma köré rendezett rokonalkotások nagy része. A Ready Player One jut hirtelen csak eszembe, amivel egy lapon tudnám említeni, teszem ezt persze sokkal boldogabban, mintha a leadben nevesített úriember filmjeivel kellene felírnom egy listára. Ha gamer vagy egy megtekintést feltétlenül érdemel!