Amikor az első évad elstartolt, szinte azonnali botrányoktól volt hangos a sajtó, hiszen sokan a régebbi fanok közül He-Man, azaz civil alteregóját tekintve, Adam herceg jelenlétének hiányát, illetve Teela főszereplőként való bevezetésének tényét nehezményezték. Nem sokat segített az akkori helyzeten, hogy a sorozat kiötlője és producere Kevin Smith hibásan kommunikált némely információt, ezzel valamelyest félrevezetve a közönséget. Nézzük meg tüzetesebben tehát, mit mondhatunk el a második nekifutás kapcsán, sőt azt is, miként változtat mindez a kétszer 5 epizód teljes megítélésén.

„Ó, mily csodás teazsúr!”

A szezon pontosan ott folytatja a megkezdett történeti ívet ahol az az elsőben megszakadt. Skeletor megkaparintja az Erő Kardját, ezzel egyfajta istenséggé avanzsálva. Adamnek látszólag a korábbi hatalma nélkül semmi esélye sincs arra, hogy szembeszálljon vele még Teela és a korábbiakban megismert Andra segítségével sem. Ügyeletes csontváz varázslónk ezalatt egy kis transzfúziónak veti alá Eternos lakóit, magához hasonlatos lényekként szabadítva rá őket hőseinkre.

A felütés nem túl rózsás mondhatnátok, s joggal, azonban azt hiszem, a korábban fanyalgók megnyugodhatnak, hiszen ebben az etapban jóval több és akciódúsabb He-Man adag jutott nekünk, mint annak előtte. Hercegünk ugyanis már a nyitányban lehívja Grayskull erejét vágó eszköze nélkül, így mindenféle kontrolltól mentes, tomboló, úgynevezett Savage He-Man formájában veri vissza ősi ellenlábasának támadásait, hangozzék ez bármennyire is infantilisnak.

A soron lévő epizódfüzérben ismét jóval nagyobb hangsúly kerül a csupa csont mágus és az Erő Kardjának őrzője közt régóta zajló küzdelemre, néha filozofikus nagymonológokkal megtoldva azt. Olyannyira, hogy kezdeti összecsapásuk, animéket megszégyenítő módon, majdnem egy teljes részen át tart! Azonban nem ez az egyetlen meglepetés, amivel szembesülhetünk a futam során. Teela figurájának és hátterének kibontása jóval több és komolyabb csavarral bír, mint azt gondoltam volna. A mágia visszatérésével a világba felszínre törnek képességei, hogy aztán a történet végén egy jól sikerült szekvencia során kamatoztatva azokat, az őt megillető helyre kerüljön.

„Nekem ma bent sem kellene lennem!”

További kísérletezési és újítási kedvre utal, hogy Smith nem elégedett meg annyival, hogy a kard nélküli He-Man variánst és Skeletor isteni formáját a TV-k képernyőjére rodolfózza, hanem Démon-Lyn (Evi-Lyn) számára is jóval nagyobb szerepet szánt. Egykori mesterének kijátszásával és a hatalom magához vételével megszabadul láncaitól. Nem elégszik meg azzal a kis szilánkkal melyet az újjászületett bűbájból neki szántak. Beast Man szavai adják meg a végső löketet azon az úton, melynek végén az univerzum végtelenjébe tekintve a világ végérvényes pusztulását kívánja. Az alkotók egy eddig nem látott szempontból is megvizsgálják az ő és élőholt antagonista „párja” közti viszonyt: ez pedig a toxikus kapcsolatok kérdésköre. Tanulságos felvetés és tovább árnyalja Lyn szerepét és eredetét.

Plusz érdekesség, hogy ismét feltűnik néhány olyan régebbi karakter, akiket eddig nem szerepeltettek. Példának okáért az egyik ilyen Vasököl (Fisto) aki csak és kizárólag a poénfaktor kedvéért került bele a folytatásba, hogy aztán sajnálatos véget érjen. Páncélos Lovag (Man-At-Arms) ebben a körben is körülbelül annyi szerephez jut, mint annak előtte. Talán azzal az eltéréssel, hogy ezúttal fajsúlyosabb a jelenléte. A családi kapcsolatok kibontására meglátásom szerint most több képkocka jutott, és a mindent eldöntő ütközetben még egy korábban elveszettnek hitt alak visszatérésére is futotta a szűkösre szabott játékidőből.

Hatalmas negatívumokat ezúttal sem tudtam felróni a szériának, sőt megkockáztatom, hogy ezek a fejezetek jobban is sikerültek, mint a nyáron debütáltak. Amit ebben a szegmensben meg kellene említeni az talán a túlzsúfoltság fantomja. Ugyanis egy ennyire feszített tempójú produktumnál sokszor megesik, hogy az írói koncepció túlmenne a megszabott határokon idő tekintetében. A záróakkord esetében kapott el ez az érzés, bár a monumentális összecsapás hevében bocsánatos bűnnek mondható.

„A Birodalomnak jobb a vége…”

Animáció tekintetében nüansznyi javulás tapasztalható. Legutóbb szóvá tettem a néhol zavaróan túlzásba vitt és kirívó CGI elemeket. Olybá tűnik lejjebb vettek a számukból és inkább, legalábbis az én szememnek, a jóval kellemesebb megoldásokat helyezték előtérbe. Az utolsó blokkban pedig, amennyiben nem csaltak érzékeim, egy eredeti szériát megsüvegelni kívánó szakasz kapott helyet. Többszöri visszatekerés melletti felelősségem tudatában téve eme kijelentést. Az első hányad kapcsán a zenéről megfeledkeztem, azonban ezt a hanyagságot itt és most szeretném bepótolni. Ugyanis amit Bear McCreary alkotott az kifejezetten kellemesre és a megfelelő pillanatokban igazán emelkedettre sikeredett. Mellekésen idefűzném, hogy többek között ő volt a felelős a 2005-ben indult Battlestar Galactica sorozat dallamaiért is.

Szinkronhangok tekintetében, hogy ne süllyedjek az önismétlés mocsarába, ezúttal vessünk fel olyan neveket, akik eleddig kimaradtak a felsorolásból. A teljesség igénye nélkül kezdjük a listát a Grayskull kastély eredeti Varázslónőjének hangjával, kinek orgánumát Susan Eisenberg kölcsönzi, róla érdemes megjegyezni, hogy megannyi animált DC filmben és játékban alakította már Wonder Womant. Beast Man nem mást, mint Kevin Michael Richardson, szintén számos animációs kötődéssel, hogy csak kettőt említsek, szerepelt az Invincible és a Family Guy szinkronjainak felhozatalában is. Orkót mindazonáltal az a Griffin Newman szólaltatja meg, aki a nagy bánatomra elkaszált The Tick élőszereplős sorozat Arthurja volt.

Összegezve: az alkotás két nekirugaszkodását egy nagy egészként felfogva kerek történetet kapunk. Egy olyan, minden korosztály számára nézhető művet, amely teljesen más megközelítéssel akarja találni a korábban megszokott receptúrát. Továbbra is fenntartom abbéli meggyőződésemet, hogy a Kinyilatkoztatás közel sem ekvivalens azon utálkozók véleményével, akik az elejétől fogva földbe szeretnék döngölni. Nem fogja átírni a rajzolt kreációk történelmét, de mindenképpen inkább hozzátesz ahhoz, mintsem elvenne belőle. Az utolsó snittek folytatásra utaló nyomokat tartalmaznak, így ha zöld utat kapna, arra is bizonyosan beneveznék. Nem rossz kedves Kevin Smith, nem rossz!

Ha kedvet kaptatok a megtekintéshez, a szériát megtaláljátok a Netflix kínálatában!