2020-hoz képest a múlt év azért bőven tartogatott meglepetéseket. Bár az év elején még a mozik zárva voltak és a streaming dominált, azért tavasztól már kinyitottak a filmszínházak. Így végre természetes közegükben nézhettük meg a legújabb alkotásokat. Ugyanakkor a streaming sem pihent, mivel itt is temérdek szériát és csak itt debütáló filmet kaptunk, amik után mindenki elégedetten csettinthetett. Végre bemutattak több olyan alkotást, amik elég sokat csúsztak az eredetileg tervezett bemutatóhoz képest. Bár nem lábaltunk ki teljesen a járványból, de az átlagosan elmondható, hogy végre elindult egy fellendülés. Reméljük, hogy ez jövőre is megmarad és még több fejtörést okoz majd összeszedni a kedvenceinket. Addig is páran úgy döntöttünk, hogy összeszedjük, hogy mi miket szerettünk a múlt évben.

Ik4r0s

A legnagyobb felfedezés

Nálam egyértelműen az AppleTV+ volt az év legnagyobb felfedezése. Eddig a Ted Lasso, a See és a For All Mankind, az Alaptívány első évadját, valamint a Wolfwalkerst és a Billie Eilish: Kicsit homályos a világot láttam tőlük. De valami egészen elképesztő, hogy milyen minőségű tartalmat gyártanak. A Ted Lasso egy igazi üdítő széria, a See-ben elképesztően érdekes és részletgazdag a világ, a For All Mankindban szenzációsan szövögetik a saját alternatív történetüket, az Alapítvány pedig egy nagyívű sztori, amiben még van potenciál. Ez utóbbinál remélem, hogy a forgatókönyvre jobban odafigyelnek, mert az első szezon inkább látványos, mint jó. Ki merem jelenteni, hogy 3-4 év múlva az AppleTV+ minőségben simán ott lesz, ahová a HBO jutott az elmúlt évtizedek során.

A legjobb sorozat

Bár nem múlt évben debütált, de mégis ide sorolom a Final Space-t, aminek harmadik évadját jelenleg is nézem, és ami tavaly sajnos le is zárult. Egyáltalán nem azért nem végeztem vele mert rossz lenne, hanem mert egyszerűen nem akarom, hogy véget érjen ez a sori. Egy rendkívül érett és érzelmileg elképesztő mélységeket érint Olan Rogers története, amit kezdetben a Rick and Morty kistestvérének tartottam. Aztán a második évadra rá kellett jönnöm, hogy Garyék sztorija simán kenterbe veri Rickék kalandozásait, amihez a folytatólagos történet egy hatalmas plusz. Sajnos nagyon kevesen ismerik a Final Space-t, holott sokkal több figyelmet érdemelne.

A legnagyobb élmény

Talán már múlt évben se választottam kedvenc filmet, így ezt idén se teszem meg. Viszont élményben egyértelműen a Dűne vitte a prímet. 13 hónapot vártam arra, hogy végre megnézhessem Villeneuve történetét, amit a hazai forgalmazó jóvoltából IMAX-ben izgulhattam végig. Herbert történetét olyan lélegzetelállító monumentalitással és letisztultsággal vitték vászonra, hogy a premier során többször is elállt a lélegzetem. A zenei albumot már akkor rongyosra hallgattam, de a rajongásomnak a kritikám mellett a Brandon Hackett-tel közös podcastünkben is hangot adtam. Kíváncsian várom, hogy milyen lesz a folytatás és titkon bízok benne, hogy pár filmet vagy sorozatot még kapunk, hogy még többen megismerhessék a sci-fi egyik alapművét.

Gueth Ádám

Ne nézz fel!

Adam McKay korábbi rendezései, mint A nagy dobás és az Alelnök nem igazán nyerték el tetszésemet, de új apokaliptikus szatírája nálam telibe talált. Bár a színészi játék helyenként túlságosan ripacskodó,a forgatókönyv kidolgozott és ötletes. Igazi görbe tükre annak, amikor a hozzáértő szakemberek tanácsait lesöpri a politika és a közvélemény.

Justice Leauge – Snyder Cut

Érdemes rólam tudni, hogy egyáltalán nem tartozom a képregény-adaptációk rajongói közé, kivéve persze, ha a Nolan-féle Batman-trilógiáról vagy a Jokerről van szó. Snydernek viszont sikerült alaposan meglepnie és egy fájdalmasságában gyönyörű filmmel elkápráztatnia. Nálam az utóbbi évek egyik legjobb képregény-mozija.

Még egy kört mindenkinek

Bár Thomas Vinterberg filmje a tavalyi évben végre Magyarországra is megérkezett és nálam egyértelműen az esztendő toronymagasan legjobb filmjévé avanzsált. Keserédes, mámorító történet és tanmese az alkohol jótékony és ártalmas hatásairól, valamint az újrakezdésről. A film zárójelenetét pedig azt hiszem mindenki a szívébe zárja.

Kondi_HUN

A bűnös

Antoine Fuqua rendezőként remekül ért a feszültségkeltéshez, na meg ahhozy, hogy olyan témákat dolgozzon fel, amelyek bár napjaink szervez részét alkotják, mégis ritkán látunk mögé. Jake Gyllenhaal remekül hozza a lefokozott zsaru szerepét, aki a nemzeti segélyhívón tart éppen szolgálatot, amikor egy furcsa és rémisztő segítségkérés érkezik be hozzá. A film rendkívül misztikus, remek csavarral és izgalmas történetvezetéssel operál. A pattanáásig feszült helyzetben a néző csak a telefonbeszélgetésekből értesül minden mozzanatról, majd a végén ledöbbenten mered maga elé, hogy amit látott és hallott, annak a háttere korántsem az, ahogy a szituáció bemutatja. A film végig a képernyő elé szegezi azt, aki látja.

Ne nézz fel!

Adam McKay társadalmi szatírája keményen az arcunk elé tolja, hogy milyen életet is élünk valójában. Hogy mi vesz körül bennünket a közéletben és, hogy milyen befolyásolhatóak is vagyunk az életben. A remek szereposztás csak olyaj a tűzre. Leonardo DiCaprio, Jennifer Lawrence, Meryl Streep, Cate Blanchett, Jonah Hill és még megannyi színész teszi hozzá tehetségét ehhez az apokaliptikus szatírához, melyben a szereplők érzéseit és motivációit mind-mind jelen világunk alkotja és befolyásolja. A szatíra műfajának kedvelői nagyon jól fognak rajta szórakozni, viszont az emésztése nem túl egyszerű. Talán egyszer ez a film is hozzájárul ahhoz, hogy felnyissa az emberiség szemét.

Vaják 2. évad

Henry Cavill ismét bebizonyította, hogy bizony Ríviai Geralt karakterére termett. Habár sok ponton bele lehet kötni a sorozatba, mégsem érdemes, mert minden mozzanat kulcsfontosságú a sztori előrehaladtában. Andrzej Sapkowski Vaják-sagájának idei sorozat folytatása ugyan sok ponton eltér az alap műtől, de mindvégig izgalmas és látványos. Szépen lassan alakul Geralt, Ciri és Yennefer sorsa. Az alkotóknak ismét sikerült úgy befejezniük az évadot, hogy mi nézők tűkön ülve várjuk a következő etapot, amelynek forgatása már idén megkezdődik.

Vaják: A Farkas rémálma

A Netflix egész estés animációs filmje Ríviai Geralt mentorát, Vesemirt szándékozik közelebb vinni a nézőkhöz. A történetben sokkal nagyobb szabadságfokkal rendelkeztek az alkotók, hiszen Vesemir előéletét a könyvek sem nagyon feszegetik. Az igényes animáció mögött igényes és konzekvens történet áll. Izgalmas és velőt rázó animációs filmmel van dolgunk, amelyből személy szerint többet is elbírnék még olyan karakterekről, kiknek történetéről keveset tudunk. A Netflix tudatosan alakítja a Vaják univerzumát, melyhez ez a film is jócskán hozzájárul. Őszintén kíváncsi vagyok, mit fognak kihozni belőle, és már nagyon kíváncsi vagyok a történet előzményére, amely várhatóan idén már megérkezik közénk. Addig is érdemes párszor újranézni a Vaják univerzum Netflixes alkotásait.

Johnnykiwi42

Az év legszórakoztatóbb non-pc akciózása

Az Öngyilkos osztag jött, látott és győzött az én szememben. Megértem, ha valakinek nem jön be a humora, és nem hiszem hogy sokak hitét pont ez hozná vissza a képregényfilmek túltelített világába. Számomra viszont egy óriási szórakozás volt, kompromisszummentesen és pont annyira őrülten, amennyire kell. Ja, Margot Robbie meg egy istennő.

Az év legokosabb filmje, ami meglepő módon emellett vicces is

Az igazság bajnokai előtt már a korábbi kritikámban is megemeltem virtuális kalapomat, és tövábbra is csak szuperlatívuszokban tudok róla beszélni. Kifejezetten értelmes mondanivalóval rendelkező, csavaros, érdekes és emberi alkotás. Anders Thomas Jensen rajongóinak kötelező, de mindenki másnak is jó szívvel ajánlom.

Az év leghangulatosabb stílusgyakorlata

A Last Night in Soho nem egy hibátlan alkotás. A horrorelemek sok szempontból gyengécskék, a történetet pedig némi joggal érheti a kiszámíthatóság vádja. Ennek ellenére mégis úgy érzem, hogy egy év végi összegzésnél említést érdemel ez a hangulatbomba, aminek én bizony minden percét élvezni tudtam. A zseniális Anya Taylor-Joy méltó társra talál Thomasin McKenzie személyében, Edgar Wright pedig megteremti számukra a lehetőséget a ragyogásra.

Mikro

Úgy tűnhet, mintha az év végi összesítő amolyan cikkajánló lenne, de erről szó sincs. Nem véletlen írok arról, amiről. És egy csomó mindenről mellékesen nem is ír az ember, de ettől függetlenül még nagyon ütnek. Persze ez egy eléggé szubjektív lista. Mindenesetre sikeres évet zárok, mert több közeli barátom rávettem a Ted Lasso-ra, és pozitív visszajelzéseket kaptam róla. Nem véletlen, még mindig jó a sorozat, és kitart az a semmihez sem fogható bája. Ha valakinek valami pozitív cucc hiányozna, receptre írnám fel. De hasonlóan jó hangulata volt, a The Map of Tiny Perfect Thingsnek is, pedig az időcsavaros témában nehéz újat mondani. Ez a young adult film nem is akart annyira újat mutatni, de amit vállalt az valahogy nagyon megmaradt bennem.

A spektrum másik vége persze azok a művek, amik egy fajsúlyosabb történetet raknak az asztalra. Számomra nem volt kérdés, hogy mennyire volt legitim Anthony Hopkins Oscarja. A The Father a demenciát mutatja be olyan egyedi módon, hogy az időutazós filmek nagy része szégyenli most magát. Nehéz film, de minden perce megéri. A színész növendékeknek, meg kötelezővé tenném, sokat lehetne belőle tanulni. És milyen érdekes, hogy gyakran olyan filmek is megmaradnak, amik végképp nem újítanak semmit, sőt, elég sok helyről ellopott, bevált kliséket alkalmaznak. A Palmer egy ilyen volt, mégis összeállt, mint az édesanyám kuglófja. Ismertem az ízét, mégis jól esett. Justin Timberlake több filmszerepet is vállalhatna, nem áll olyan rosszul neki.

Idén egyébként egyre többször tévedtem a horror területére, pedig nem kenyerem a műfaj. Kérdés, hogy a Last Night in Soho mennyire mondható horrornak, de kétségkívül bővelkedik a műfaj elemeivel. Ugyanakkor Edgar Wright nehezen tud mellélőni, és most sem hibázott. A látvány gyönyörű, Anya Taylor – Joy pedig nagyszerű színésznő. Mindezek mellett a filmet egyértelműen Thomasin McKenzie viszi, akit maximumra hajtott a rendező. Ezzel a filmmel szemben a Malignant már egyértelműen horror. James Wan nem kezdő kórista lány a műfajban, és itt ezt be is bizonyítja. Ha a kilencvenes években készült volna, műfajteremtőnek hívnánk. De nem csak a filmek terén jött felém horror, hanem könyvben is. A Molly Soutbourne ezer halála, amilyen nyúlfarknyi könyv volt, annyira izgalmas és jó. Biztos nem szeretnéd megvágni magad, miután elolvastad.

Az év végére meg igyekeztem jó pár karácsonyi témájú cuccot legyűrni, mint minden évben. Ebből kettő maradt meg igazán. A 8 bites karácsony nem egy tökéletes film, én mégis szakadtam rajta. Persze, a manapság annyira divatos nyolcvanas évek utánérzés is sokat dobott a latba, de kapunk egy annyira aranyos és szerethető sztorit, vicces gyerek karakterekkel, hogy pár év múlva tuti újra előveszem. A másik meg csak karácsonyi mázzal van leöntve, de valójában egy szuperhős sorozat. Ezt nem is titkolja a Hawkeye, mégis kapunk egy jó kis Die Hard utóérzetet (igen, számomra az karácsonyi film). Négy tényező miatt ütött nekem ekkorát. Egyrészt nagyon jól áll neki, hogy nem világvége méretű problémákat kezel, másrészt Matt Fraction sorozata inspirálta, ami a világ legjobban megírt képregénye. De az egyik legalább. A másik két tényező: Florence Pugh és Hailee Steinfeld. Baromi jól hozzák a karaktereket, és már most követelek egy buddy-cop sorozatot velük.

Little Crow

Jay Kristoff: Empire of The Vampire

Az idei évem abszolút kedvence Kristoff legfrissebb vérgőzös ámokfutása. Senkit ne ijesszen meg a cím, nem a továbbra is porondon lévő vámpíros-romantikus őrület újabb csodájáról van szó, ez egy igazi, ütős felnőtt fantasy. Nem kicsit lestrapált főhősünk visszaemlékezéseiben bontakozik ki a történet, és hát mit szépítsük, Kristoff egy zseni. A megszokott parádés világfelépítés, a kidolgozott karakterek, a szépirodalmi igényesség mind itt van, miközben rohadtul nem finomkodik a szerző, sem a nyelvezettel, sem a cselekménnyel, a terjedelemről nem is beszélve – ezzel itt ugyanis embert lehet ölni. Ez a dög brutális, a szó minden értelmében, és imádtam, az egészet.

Xiran Jay Zhao: Iron Widow

A könyvet a Szolgálólány meséje és a Pacific Rim szerelemgyerekeként harangozták be a kiadói, ezek után aligha lehetett kihagyni. Ez itt a kínai történelem és a science fiction édeni keveréke. Hogy mitől YA, azt meg nem mondom, messze felülmúlt bármit, amivel a műfajban eddig találkoztam. Morális szempontból finoman fogalmazva is nyugtalanító lelki alkatú főhősnőnk bosszúhadjárata, megtűzdelve mechákkal, politikai cselszövéssel, barátsággal és gőzgombócokkal. A cselekmény egy percig sem ül le, ez az a fajta könyv, ahol a puszta akaraterőd tartja lent a vérnyomásodat. Hozzá kell tennünk, hogy Zhao gyönyörűen ír, a narratíva brutális, sokszor kegyetlen szépsége valami eszményi olvasmányélményt nyújt. A vége pedig új értelmet adott a függővég kifejezésnek.

Kolev Ádám

A 2021-es év meglehetősen kaotikus volt. Azonban szerencsére még így meglehetett találni azokat az alkotásokat, amelyek valamelyest kikapcsolódást tudtak nyújtani. Számomra az idei év legjobb filmje kétségkívül Az utolsó párbaj volt, ami egyszerre látványos, elgondolkodtató ugyanakkor sajnos megosztó is. Illetve ott van még a Godzilla vs. Kong, ami minden bugyutasága és hibája ellenére egy meglehetősen szórakoztató alkotás lett.

Sorozatok terén és ez valahol engem is meglepett a WandaVision volt az, amire azt mondom, hogy a leginkább megérte megnézni. Habár nem sokkal marad el mögötte egy másik új kedvencem a See című alkotás se. Könyvek esetében bevallom olykor nem igazán emlékszem rá, hogy melyiket és mikor olvastam, de ha választanom kéne, akkor idén az Alien: Prototípus Tim Waggoner-től az, ami talán a leginkább megfogott.