Senkinek sem ismeretlen az érzés, amikor a bűntudattól nem csak gombóc van a torkunkban, de még levegőt is alig kapunk. Aztán felkúszik a hátunkon valami, hogy a nyakunk köré tekeredjen, és még tovább folytogasson minket. Nem mindig lehet ennyire jól meghatározni, hogy mi is ez az érzés, de Zerocalcare megtette helyettünk. Ugyanis így olvasás után teljesen igazat kell adnom neki, ez olyan érzés, mintha csápok tekerednének ránk. Főleg mivel lehet egy másik ok is, ami miatt egy újabb ugyan olyan nő hozzánk. Aztán ez is végig kíséri az életünket a többi csáppal együtt.

Zerocalcare – polgári nevén Michele Rech – olasz karikaturista. Szerzői neve onnan jött, hogy hirtelen kellett egy nick-név, és az olasz televízióban egy vízkőoldó reklámban ezt hallotta. Pályája kezdetén több magazinnál illusztrátorként dolgozott, eközben pedig webcomic-osként alkotott képregényeket. Első önálló képregényének publikálása után létrehozta saját weboldalát, majd elnyerte a Legjobb rajzoló-rajzfilmíró díjat. Jelenlegi képregénye, a Torokszorítósdi már 10 évvel ezelőtti munkája, azonban nálunk csak most jelent meg. A Netflix készített egy felnőtteknek szóló animációs film adaptációt A pontozott vonal mentén címen, melyet 2021. novemberében mutattak be – igaz, ez csak részben szól a könyvről, sokkal inkább Zerocalcare munkásságát öleli fel.

Gyermekből felnőtté válni

A történet során bepillantást nyerünk a gyermekkorba, az ifjúság időszakába, és a felnőtt lét dolgaiba. Csak egy-egy kiragadott momentum, egy olyan kis fejezet az adott idősíkból, amikor a főszereplő, maga Zerocalcare a bűntudat torokszorító érzésével találkozott. Az események mind az iskolában, a Voltaire-ben játszódnak, és az osztály életét kíséri végig. Láthatjuk, milyen az osztályközösség, ahol minden fajta gyerek ugyanúgy megtalálható, mint a való életben. De a legfontosabb a két hű társ, Sarah és Secco, mivel ők minden alkalommal mellette állnak – és pont ezért olyan fájó a bűntudat csápja a torka körül.

Először 1990-be pillanthatunk be, amikor is 6 évesen egy bátorság próbát követően hazudik a tanárnőnek, majd miatta más kerül bajba a gyerekek között. Ugyanis a gyerekek kegyetlenek, és egy spiclinek hitt gyerekkel többszörösen azok. Ezzel pedig egy életre tönkreteszik lelkileg a másikat. A következő kép 10 évvel később látható már, kamaszkorában. Itt is egy hasonló próbatétel során találkozunk vele, csak ekkor már magasabb a tét, ekkor válnak érett, felnőtt férfivá a saját társadalmi közegük szemében – illetve nővé, mivel Sarah is velük van. Utolsóként fiatal felnőttnek látjuk, újabb 12 év elteltével. Ahogy pedig haladunk előre a korban, egyre inkább a karakter is fejlődik, más dolgok foglalkoztatják, más a gondolkodásmódja, de a bűntudat marad vele a legvégsőkig.

“Jegyezd meg: senki sem gyógyul ki a gyermekkorából”

A történet szépen bemutatja, ahogy a gyermekkori események végigkísérik az életünket, és mennyire hatással vannak a többiek életére is. Olvasás közben számtalan helyzetben tapasztalhatjuk, hogy akár a mi életünkről is szólhatna, akár mi vagyunk azok, akik másokat bántottak, akár pedig a szenvedő felekként. Ugyanis ez is része az osztályoknak, az iskoláknak, a gyermekkornak. Nagy hatással vannak ezek az élmények a felnőtt létünk eseményeire, a döntéseinkre és az érzelmeinkre, érzéseinkre is. A szerzőt megtestesítő főhős életében is eltelt 22 év, mégis együtt él az akkori döntésének a súlyával, és még akkor is szorongatja a torkát a hazugság polipcsápja. 16 és 28 évesen is megmutatja, mennyire bántja az akkori hazugsága, amivel a társai életét is megpecsételte örökre. De igazából ez alól a többiek sem kivételek, az ő cselekedeteik is ugyanolyan súlyúak, csak azt nem látjuk – ahogy a valóságban sem látjuk mások gondolatait, érzéseit.

Küllemi dolgok

A rajzok természetesen az alkotó munkáját dicsérik. Bár fekete-fehér az egész, mégis elég hangsúlyos az összes képkocka. Maga az egyszerűsége sem az igénytelen mivoltát tükrözi, hanem egy letisztult stílust láthatunk. De a kiadó is hozzátett a színvonalhoz. Nekem személy szerint tetszett, hogy kemény fedeles, így nem féltettem annyira olvasás közben. De az is egy jó dolog volt, hogy nem a megszokott, fényes, képregényes lapokra nyomták. Egyrészt jól látható még lámpafénynél is – a másik esetben sokszor forgatni kell, hogy ne csillogjon az ember szemébe -, másrészt a fekete lapokon sem maradt meg az ujjlenyomat. Persze ez mind elhanyagolható, de mint könyvszerető, nekem külön jó érzést nyújtottak. Viszont ami vitathatatlanul érdemi pont, az a történet végén lévő magyarázatok, amik az éppen aktuális történésekhez tartoztak. Azért volt jó pár, amit kicsit szájbarágósnak éreztem, de a többsége nekem is jól jött, akár egy személy vagy egy esemény beazonosítására. Nem tudom, az eredetiben is benne van-e, de ha nincs, akkor hatalmas piros pont a kiadónak, hogy ezzel is foglalkoztak. De ha valakit zavar az oda-vissza lapozgatás, enélkül is teljesen érthető volt a történet, összességében is egy jól sikerült kötet lett, ami könnyen beszippantja az olvasót.

A könyvet a Nimue Kiadó jóvoltából olvastam.

A könyvhöz kapcsolódó animációs film trailere pedig a következő: