Amikor az Eric Kripke nevével fémjelzett, erőteljesen társadalomkritikus szemlélettel ellátott, ha úgy tetszik az elidegenedett és közönyössé vált, profitorientált berendezkedésnek görbe tükröt tartó, élőszereplős The Boys széria elstartolt, sokan legbelül talán joggal kételkedtek. Valószínűleg senki nem gondolta, hogy a Garth Ennis és Darick Robertson képregényéből készített adaptáció ekkora durranásként írja be magát a szuperhős tematikát feldolgozó sorozatok történetébe. Tehette mindezt talán azért, mert olyan témakörökkel is merészelt foglalkozni, amelyekkel korábban kevés kivételt leszámítva, senki sem. Megmutatta, hogy a hősöknek ezernyi árnyoldala lehet, hogy az ilyesfajta hatalom igenis durva jellemtorzuláshoz vezethet és amennyiben egy megakorporáció a saját termékként tenyésztett szupereket médiamanipulációval, rengeteg kenőpénzzel és akár emberek eltüntetésével is fedezi a haszon oltárán áldozva fel mindent, kevesen állhatnak az útjukba. De lássuk milyen lett a Billy Butcher és bajtársai kalandjaihoz lazán kapcsolódó, amolyan jutalomjátékként elkészített, kiegészítő animációs futam.

„A pokol üres, mert minden ördög a felszínen van.”

Nézzük meg tüzetesebben miről is van szó pontosan a jelenleg górcső alá vett szériánkkal kapcsolatban. Adott 8 különböző epizód, melyek nem csak teljesen különálló történetvezetésük kapcsán, de animációs stílusuk, hangvételük és mondanivalójuk tekintetében egyaránt szerteágazóak. Vegyük példának okáért rögtön a felütést. Az első rész egy az egyben a Bolondos Dallamok kottájából játszik. A rajzok teljes egészében a majd 40 éven keresztül futó, gyermekeknek szánt rajzfilmből merítenek, még a rész végére becsempészett búcsúzás is stimmel, egy aprócska bökkenővel. A lelkiismeret és morális tartás tanmeséjének szánt jelenetsor, mely saját ligájában alkotva is hű marad az alapanyaghoz amiből merített, erőteljesen naturalista ábrázolással operál. A maga mázos és aranyosnak látszó módján okozva meglepetést ezzel a nézőnek.

A „meglepetés” szó pedig végig a fejünkben villódzhat, ugyanis a további taktusok során sem tétlenkednek az alkotók. Egy másik eseteben betekintést engednek számunkra egy Vaught intézménybe, ahová az úgymond sikertelen, V-vegyülettel kezelt gyermekeket adhatják be szüleik, akik látni sem akarják mit eredményezett a kísérlet, amire mellesleg ők maguk kárhoztatták utódaikat. Szívszorító és durva jeleneteknek lehetünk szemtanúi, mind a csemeték szülők általi ellökése, mind pedig a frissen megismert, a maguk módján mégiscsak szupererővel bírók bosszúhadjárata során. Öröm az ürömben, hogy a készítők csempésztek némi humort is az epizódba, ugyanis olyan új karakterek lépnek színre, mint a Narrátor, aki minden eseményt kommentálni képes, illetve az Emberi Nyelv vagy éppen Magnó.

Nem szeretnék túl sok spoilert felfedni, így a történésekbe nem mennék bele ennél mélyebben, de néhány érdekességet azért még említsünk meg. Tanulságot és mondanivalót pedzegettem, ami minden rész esetében igaz is. Az összes szegmens egy-egy, mélyen gyökerező problémára igyekszik reflektálni. Az elengedés pokoli nehézségeire, aminek elkerülése érdekében szinte bármire képesek vagyunk szeretteink javára, a közösségi média általi önmeghatározás hamisságának veszélyeire, a gyógyszerkísérletek milyenségére vagy éppen a válás útjára lépett, széteső félben lévő kapcsolatok kérdéseire. Plusz adalék, hogy például a Star Wars: Visions-zel ellentétben, ennek az alkotásnak némelyik szakasza szorosan, kánonba illeszkedően kapcsolódik az anyasorozathoz, azonban pár rész kapcsán, de gyanakszom észreveszitek melyek ezek, egyáltalán nem beszélhetünk ilyesmiről. Utóbbiak között van egy hatalmas kakukktojás, ami még inkább kilóg a sorból, ez pedig nem más, mint a rajzolt füzetek eredeti írója által jegyzett epizód, amely a képregényes kontinuitást veszi alapul. Itt mégis teljesen jól elfér, az antológiás felépítmény bőségesen enged neki teret, továbbá kedvet csinál az alapanyag olvasásához.

„Biztos vagyok benne, hogy a pokol nem unalmas hely.”

Animáció tekintetében, ahogy már feljebb utaltam rá, minden passzus egy teljesen különálló világ. A bevezető részt kiveséztük, talán azt leszámítva, hogy Seth Rogen volt az egyik írója, de ha tovább nézzük a lajstromot igazán egyedi érdekességeket fedezhetünk fel. A listában szerepel továbbá Awkwafina, egy olyan fejezet megálmodójaként, amely a tipikusan szombat reggeli műsorsávban sugárzott, retró rajzfilmek stílusát idézi, de találhatunk a francia képregények által inspirált, valamint a teljes egészében animéket példának állító darabot egyaránt.

Szereposztást tekintve kissé talán elcsodálkozhatunk a nevek láttán. Antony Starr és Dominique McElligott visszatérnek a korábban már hús-vér alakba öntött Hazafi (Homelander), illetve Maeve Királynő hangjaiként. Nubiát Aisha Tyler szólaltatja meg, aki szinkron vonalon az Archer Lanájaként hívta fel magára a figyelmet. Butchernek ezúttal Jason Isaacs kölcsönzi az orgánumát; a közelmúltból talán leginkább a Star Trek: Discovery Gabriel Lorca kapitányaként villanhat be emlékezetünkbe, de Seth Rogan maga is betoppan néhány sor erejéig.

Mielőtt elbúcsúznánk, gyorsan foglaljunk össze. Mindenképpen csak és kizárólag ajánlani tudom a szériát, természetesen a felnőtt olvasók számára, hiszen olyan vizualitással dolgozik, ami megköveteli eme határkő átlépését. Amennyiben kedveled a teljesen különálló, egymáshoz szinte csak a közös világ által kapcsolódó szösszeneteket, akkor ezt nagyon fogod szeretni. Szórakozás és mély, elgondolkodtató kérdések, remek animációval nyakon öntve, a The Boys világát színesítő, új karakterekkel fűszerezve.    

Ha kedvet kaptatok a szériához, az Amazon Prime Video kínálatában megtekinthetitek!