Cyrano történetének legújabb filmes feldolgozását a közönség két fő tényező alapján fogja értékelni. Az egyik tényező a méltán közkedvelt remek színész, Peter Dinklage. A másik tényező pedig a musical műfaja. A zenés-táncos történeteket sokan szeretik, sokan ki nem állhatják. Azt viszont mindkét tábornak el kell ismernie, hogy egy dalolászással megtöltött világban könnyű a túlzott érzelgősség csapdájába esni.

Cyrano de Bergerac a vívás és az írás tudományának is kiemelkedően virtuóz művelője. Külső adottságai miatt viszont ennek ellenére is kételkedik magában. Így nem meri bevallani a gyönyörű Roxanne iránt érzett szerelmét. Roxanne és Christian közben első látásra egymásba szeretnek. A körülmények különös összjátékának köszönhetően Cyrano az ő románcuk kibontakozását segíti elő.

A film alapszituációjánál is különösebb azonban a film előzménye. Pontosabban annak hiánya. Ugyanis ez az egyetlen élőszereplős film, amihez szerintem rajzfilmes Disney-feldolgozás kellene, hogy tartozzon. Abba a környezetbe némi változtatással sokkal jobban illene a dalolós-szerelmes hangulat. A történet persze némi átírásra szorulna, és Disney-rajzfilmhez képest azért elemeiben szokatlanul felnőttes történettel lenne dolgunk. Élőszereplős, magát komolyan vevő történetként nézve viszont túlságosan giccses és túlcsorduló a Cyrano romantikája.

Ez pedig nem önmagában a musical műfajából fakad. Ebben a műfajban is lehet jó és átélhető történetet írni hús-vér karakterekkel. Joe Wright rendezőnek és a film stábjának ezúttal egyszerűen ez nem sikerült. Peter Dinklage persze most is jól hozza a karakterét, a film legnagyobb értéke egyértelműen az ő színészi teljesítménye. A történetbe való belépése a cselekmény elején például egészen emlékezetesre sikerült. A többiek viszont sajnos nem tudnak hozzá felnőni.

A Roxanne szerepébe bújó Haley Bennett minden külső adottsággal rendelkezik ahhoz, hogy a férfi szívek vágyát hitelesen tudja megformálni. Sajnos viszont neki egy pillanatra sem lehet elhinni, hogy szerelmes. Hasonló a helyzet a párját alakító Kelvin Harrison Jr. vonatkozásában is. Így a történet középpontjában lévő szerelemi háromszög nagyon nehezen működik, csak Dinklage menti a menthetőt.

A fentiek miatt az elhangzó dalok sem tudnak igazán hatásosak lenni. Persze van egy-két szép dallam, máskor viszont már-már parodisztikussá válik a történet. Sok szép beállítás is akad, a háborús jelenet pedig egészen jóra sikerült. Ezekkel a mentő körülményekkel együtt is kissé repetitívnek és túl sterilnek érződik a Cyrano képi világa. De nem csak a képi világ unalmas kissé, a táncok koreográfiájában sincsen semmi igazán dinamikus és megkapó. Összességében így a musical műfajának kedvelői sem valószínű, hogy új kedvencet avatnak majd a film megtekintése után.

A rózsaszín ködös ideálokkal és szerelmes szavakkal gazdagon díszített tortára a befejezés teszi fel az utolsó adag, végképp túlzóan sok cukormázat. Mindezek ellenére nem egy kifejezetten rossz film a Cyrano, de jó szívvel csak Peter Dinklage megrögzött rajongóinak és fanatikus zenésfilm-fogyasztóknak ajánlható.