A Molly Southbourne ezer halála után kézbe vettük a folytatást, hogy kiderüljön miként alakul a vércseppekből gyilkos hasonmásokat létrehozó lány története. Tade Thompson eredeti ötlete egy izgalmas, könnyed regényt termelt ki magából, de a második résznek be kell bizonyítania, hogy a sztori megéri a további, nem túl vaskos kötetet is.

A második Molly Southbourne kötetet mindenféle szempontból nehéz kategorizálnom. Akárcsak az első rész, ez is egy gyorsan fogyasztható regény. Regény? A gyilkos klónos sztori folytatása kisregény, vagy még inkább nevezhető novellának. Még mielőtt valakinek a klónok szó hallatán egy tucat sci-fi ugrana be, álljunk meg egy szóra. Ahogy az első rész, a Molly Southbourne ezer halála kapcsán már kiderült, Tade Thompson baromi eredeti ötletet rakott a motorháztető alá.

Az alapok ugyanis a következőek: Molly Southbourne nem vérezhet. Ugyanis minden hanyagul elejtett vércseppből egy másik Molly születik, amelynek egyetlen egy célja van, megölni az eredetijét. Az író nem is vacakolt sokat, ezt az igen eredeti ötletet profi mód kivitelezte egy falatnyi könyvben, ami persze nem emelkedett a magasröptű irodalmi kötetek magasságába, egy baromi élvezhető, gyorsan fogyasztható ponyva lett.

Törvényszerű persze, hogy a folytatásoknak meg kell küzdeniük az elődjükkel, és minimum hozni azt a szintet, vagy felülemelkedni azon. Itt kezdődnek a nehézségek számomra, ugyanis amennyire a könnyű, instant ponyva vonalat viszi tovább a második kötet, annyira nehéz verdiktet mondanom. Enyhén spoileres leszek. A Molly Southbourne feltámadása majdnem ott veszi fel a fonalat, ahol a második abbamarad.

A szerző számlájára írható, hogy egy olcsó trükkel elkerüli, hogy a folytatás másolja az első kötetet. De igen, ez sajnos egy olcsó trükk, és hamar átlehet látni rajta. Thompson ugyanis nemes egyszerűséggel megöli a főszereplőjét az első kötet végén, és a helyét az egyik klónja veszi át. Innentől kezdve rögtön borul a bili, hiszen a klón az eredeti emlékeivel rendelkezik, így az író az egyik kezével ad, a másikkal elvesz.

 Az érdekessége a dolognak, hogy ez a Molly steril így azt az eredeti kötet konfliktusa is megy a levesbe. Tade Thompson itt is csal kicsit, ugyanis szintén az első kötet végén bevezetett összeesküvés sztori itt tovább bonyolódik, és bejön a képbe egy, a főszereplőhöz hasonlatos nő, akinek szintén hasonmásai vannak, noha azok nem agresszívak. Valahol azt érzem ki, hogy az író a modernkori sorozatokon nevelkedett, ugyanis a Molly Southbourne kötetek nem csak filmesek és veszett tempójúak, de szerkezetükben is ahhoz hasonlítanak. Persze egyértelmű, hogy a folytatást előrevetítve emelni kell a tétet.

Már nem elég, hogy a főszereplőnk – aki, nem is a főszereplőnk – , a különleges képességétől szenved és túlél, be kellett hozni egy külső ellenséget, ezzel létrehozva a nyitott kaput a folytatásra. Most lelövöm a cikk poénját, a kisregény előnyét ugyanaz adja, mint a hátrányát. Ez pedig a rövidsége. A Molly Southbourne feltámadása szintén egy reptéri kötet. Nos, nem tudom, hogy ez hivatalos megnevezés-e, de írhatnék akár várótermit is. 

Ez a fajta cucc az, amit baromi könnyen lehet olvasni egy repülőút, vagy akár vonatút során. A kötet vastagsága kényelmes, a sztori könnyed és izgalmas. De elég ez? Mármint az első kötet esetében nagyon is elég volt. Nem, az sem volt hibátlan, de hozta azt a szintet, amit kellett. A történet természetes fejlődéséből kifolyólag itt viszont már én vártam volna egy szintugrást. De most sem mondhatom, hogy unatkoztam volna, viszont mivel baromi gyorsan olvasható történetről van szó, nem is volt időm rá.  Az újdonság ereje, és az ötlet eredetisége viszont már nem játszik. Igen, izgalmas az, hogy a jelenlegi Molly miként lavírozik a konspirációk közepette, és hogy miként keresi a saját identitását, de persze ennyi oldalon keresztül mindennek csak a felszínét kapargatjuk. 

Ahogy írtam is, ami az előnye, az a hátránya. A Molly Southbourne feltámadása legalább annyira könnyed akció-kaland, mint az első kötet, és legalább annyira gyorsan elolvasható, instant élmény. Viszont nem tudok túllépni azon, hogy van az egésznek egy olyan íze, mint azoknak a sorozatoknak, amiket berendelnek második évadra, de az írók kifutottak az ötletekből. Persze, most is kapunk egy lehetséges felvezetést egy harmadik kötetre, ami mellesleg meg is jelent már külföldön. Az ötlet érdekes, és reménykedhetünk benne, hogy ott már felér az első kötet szintjére a történet.