Június 22-én megérkezett Az Esernyő Akadémia várva várt folytatása a Netflix kínálatába. Ahogyan az első két évad, a harmadik is pillanatok alatt a legnézettebb műsor lett a szolgáltatónál. Ez nem véletlen, hiszen a szuperhősök egyébként is a virágkorukat élik. Ellenben a többi felkapott képregénnyel, ezek a karakterek sokkal közelebb állnak az átlag emberekhez, a nézőikhez. A világ megmentése a feladat, de közben annyira hétköznapian viselkednek, hogy akár a szomszéd család is lehetne a helyükben.

A sorozat alapjául szolgáló, azonos című képregénysorozat Gerard Way – a My Chemical Romance frontembere – és Gabriel Bá közös munkája. Már önmagában is sikeres kiadás volt, de igazán csak akkor ismerte meg a köztudat, mikor Steve Blackman adaptációja a képernyőkre került. Hellyel-közzel, de igazodott a sorozat a képregények felépítéséhez, így ahogy ott 3 kötet van, itt 3 évad – mindegyiknek megvan a maga könyv párja. Azonban most a történetekről, az első két évadról nem mesélnék. Aki ismeri, úgyis tudja, mi a helyzet velük, aki pedig nem, annak csak ajánlani tudom, hogy kezdjen bele a sorozatba – vagy olvassa el a korábbi ajánlót.

Hogyan is jutottunk ide?

A második évad utolsó másodperceire bedobtak 6 új karaktert, akik szintén szupererő birtokában vannak. Majd mindenkit lógni hagytak, hogy akkor most várjatok 1 hónap híján 2 évet, hogy megtudjátok, mi is történik. Ezt a fonalat vettük fel újra most, ugyanis azzal a jelenettel nyit az új epizód. Aztán hamar meg is ismerjük őket, mindegyiknek látjuk a történetét, a képességét. Csavarként pedig Ben most élő szereplőként van jelent, még ha egy kifordított mása is az eredeti, már ismert karakternek. Persze a későbbiekben választ kapunk rá, hogy ez miért alakult így, de ez maradjon meglepetés mindenkinek – legalábbis azoknak, akik még nem olvasták a képregényeket.

Persze, ahogy azt már megszoktuk, most is hozzák magukkal a bajt, az anomáliákat és a világvégét. Ebben nincsen semmi spoiler, ha ez nem történne meg, már szabályosan rossz érzés lenne, hiszen ettől Esernyő Akadémia. Vagyis nem, de már annyira a személyük része, hogy egyből erre asszociálok, ha meghallom a nevüket. De a mostani helyzetük az eddigieknél is rosszabb, mert most az új testvérekkel is meg kell küzdeni, mintha a világvége önmagában nem is lenne már problémaforrás. Bár sok változás nem történt a korábbiakhoz képest ezen a vonalon, újra és újra ugyanaz az alapszituáció, mégsem tudott unalmassá, sablonossá válni. A testvérek is egy kis vérfrissítés, de emellett számos apró dolog van, ami érdekessé teszi a történetet.

Egy kicsit még közelebb hozzánk

Már rögtön az elején van egy olyan jelenetsor, amivel az ember elsőre nem tud mit kezdeni. Aztán persze minden értelmét nyeri, de mégis ott ül, a képernyőt bámulja, és csak kérdezgeti magában, hogy ezt most miért kellett? Egyáltalán nem illik bele a történetbe, annyira szürreális az egész, hogy már kicsit átmegy komikába. De nem ez volt az egyetlen ilyen része az évadnak. Sok felesleges, töltelék bevágás volt, amik nélkül is kerek lett volna a történet. Viszont valahol nem voltak ezek se rosszak, mivel több esetében ez a karaktereknek adott egy kis pluszt – kivéve a már említett első rész elején.

Ez az évad rengeteg lehetőséget teremtett arra, hogy az egyes szereplőkbe jobban belelássunk. Az egyik ilyen kiemelkedő Sir Reginald Hargreeves alakja volt. Az első évadban csak visszaemlékeztek rá, a másodikban egy fiatalabb énjét láthattuk, most pedig egy másik idősíkon létezett, de attól még ő volt. Most tudott tényleg kiteljesedni, és ez sokat dobott a megítélésén is. Hogy pozitív vagy negatív irányba, azt majd mindenki döntse el magának, mert mindkettőre vannak jó példák. Ezek mellett pedig számomra adott egy kis pluszt az is, hogy ismertem az előzmény képregényt, melynek Klaus a főhőse. Persze, enélkül is tökéletesen lehetett érteni mindent, de azért mégis jó volt felismerni az ottani elemeket.

Összességében véve egy szuper évad volt. Meg persze remek folytatása egy fantasztikus sorozatnak. De a végén iszonyatos hiányérzetem volt, amit első nekifutásra hibának éreztem. Tudni akartam, mi van velük ezután, kinek hogy sikerült megtalálni az életét, meg úgy általánosságban vártam a folytatást. Aztán ahogy kicsit leülepedett az egész, rájöttem, hogy ez nem hiba. Sőt, ellenkezőleg, ez így volt jó. Mivel ilyen érzelmeket váltott ki, ilyen űrt hagyott maga után, ezért volt egy kiváló alkotás. Ha ez nem lenne, akkor lehetne mondani rá, hogy szódával elmegy.