Kim Stanley Robinson mert nagyot álmodni, és elmesélte nekünk, milyen lesz az életünk a jövő században, ha így folytatunk mindent tovább. Alapvetően is rengeteget foglalkozunk a klímaváltozással, folyamatos klímastratégiákat láthatunk, mégsem vesszük elég komolyan az intő jeleket. Egészen addig, amíg nem találjuk ott magunkat, hogy minket is elárasztanak a tengerek. Amikor majd áradás hullámokkal kell szembenézni, és az egész addig megszokott életünket a feje tetejére állítja a víz, akkor már késő lesz megbánni. Pedig a változás előszelével nap mint nap szembenézünk, hiszen mindannyiunkat megviselnek a naponta változó frontok, a megbolondult időjárás.

Kim Stanley Robinson amerikai sci-fi szerző, aki bölcsészdoktori disszertációját Philip K. Dick munkásságából írta – aki szintén amerikai sci-fi író volt, és magát a műfajt alapjaiban változtatta meg. Több alkalommal nyert Nebula- és Hugo-díjat kisregény és regény kategóriában is. Legjelentősebb munkái közé tartozik a Mars-sorozat, melynek megírásához 15 évnyi kutatómunkája segítette. A New York 2140 nem az első olyan könyve, ami a globális felmelegedéssel foglalkozik. Ez 2017-ben jelent meg, de már előtte 10 évvel, 2004-2007 között megírta a Globális felmelegedés-trilógiát is. Bár csak az első része jelent meg magyarul, egyre nagyobb elismertsége talán ösztönzőleg hat a kiadóra, hogy mindhárom kötetet olvasni tudjuk mi is.

A felhőkarcoló világa

Az alap szituációt már a fülszövegből megismerjük: New Yorkot elárasztotta a víz, miután megolvadtak a sarkokon a jégtömbök, és most mindenki a “levegőben él”. A történet szinte csak Alsó-Manhattanben játszódik, azonban ha szereplőket nézzük, akkor egy adott épületre, a régi MetLife Towerre koncentrál. Minden szereplője ebben az átalakított, mai formájában irodaházként ismert épületben lakik. Az szereplők mindennapjaikat láthatjuk, amibe egy kis nyomozás is kerül. Nyomoz a rendőrnő az eltűnt lakók után. Keresi az adatok kiugrásának okát a bróker. Mellettük pedig kutatnak a csatorna patkányoknak nevezett, stég alatt lakó hajléktalan gyermekek is. De nem ez a főszálunk, inkább csak a körítést adja hozzá, amivel eléri, hogy az olvasó is azon gondolkodjon, ki tehette ezt.

Látásból minden lakó ismeri egymást, ha nem is túl jól, de futólag már találkoztak. Azonban az új események, fordulatok az életükben kezdik közelebb hozni egymáshoz őket. Mindenkinek az élete, a jövője összefonódik a többiekével, így egy szoros együttélés alakul ki a végére. A kezdeti laza kapcsolatok a sztori előrehaladtával egyre szorosabbra fűződnek. Viszont a párhuzamosan futó elbeszélést, az egy-egy karakter nézőpontját mindvégig fenntartja, azok nem olvadnak egybe. Aztán ott van az ismeretlen befektetők problémája is, amivel közösen kell foglalkozniuk, hiszen mindannyiukat érinti, hogy mi lesz utána az ő lakhatásukkal. De jut hely egy bizonyos állampolgárnak is, aki nem más, mint maga az író, aki így kommentálja az eseményeket, illetve elmeséli a jelen és a jövő közi 100 év eseményeit.

Számomra érdekes volt még az is a körülmények fényében, hogy a közlekedéssel mi lesz. Hiszen az utcák a víz alatt vannak, azokat nem lehet használni. Robinson erre is megtalálta a megoldást a légi hidakkal – és persze a kézenfekvő hajókkal. Annyira részletgazdagon ábrázolta, hogy merre és hogyan futnak a hidak, hogy egy helybéli, Alsó-Manhattant ismerő számára biztosan meg is jelent a kép. Azonban én vagy a főbb vonalakat tudom, de így is egy lenyűgöző látványt tudtam elképzelni. Még ha katasztrófák sorozata miatt is alakult ki az az élet.

Gazdaság, mint a világ mozgatórugója

A világméretű katasztrófa, ami Alsó-Manhattant sújtja a történetben, csak a hátteret szolgáltatja. Persze, felhívja a figyelmet a klímaváltozásra, megmutat egy lehetséges jövőképet, de a cselekmény előrehaladtával ez már csak mögöttes tartalom. Az elején érdekes, ahogy felvázolja, hogyan is történtek ezek, hogy már két árhullámon túl vagyunk, mire az olvasó bekapcsolódik. Vannak utalgatások, hogy ez nem pusztán egy alternatív jövőben játszódó történetecske, de annyira nem feltűnő, ha az ember nem arra koncentrál. Viszont ahogy mélyülünk el a történetben egyre inkább előtérbe kerül a pénz, mint a hatalom eszköze. Mint ahogy  általában is társul hozzá a fejünkben a kapitalizmus, a bank, vagy a tőzsde fogalma, úgy a könyvben is összefonódnak ezek, és együtt adják a történet tényleges lényegét.

Ha a gazdasági oldaláról közelítjük meg a könyvet, akkor nem is olyan egyszerű olvasmány, mint ahogy azt először gondolnánk. A közgazdaságtan eseményei, tanai és szakkifejezései köszönnek vissza. Hiába tanultam az alapokat egyetemen, volt olyan rész, ahol többszöri nekifutásra értettem csak meg a mondatot – néha még ahhoz is segítséget kérve az okos internettől. Persze a mondanivalója elég világosan lejött, az szinte sütött az oldalakról: mindig van, akinek kapóra jönnek a változások. Meg persze az sem hátrány, ha néha megmozgatjuk a leülepedett iszapot, melynek következtében páran buknak, páran pedig felemelkednek.

Összességében egyáltalán nem átlagos nyári olvasmány, és nem csak a több mint 650 oldal miatt. A több szálon futó cselekmény sem könnyíti meg az olvasást, folytonos koncentrációt igényel. Emellett a már említett közgazdasági vonal sem egyszerűsíti az értelmezést. Igaz, aki otthonosan mozog ebben a világban, vagy csak érdeklődésből foglalkozik vele, annak egy nagyszerű olvasmány élményt tud adni. De ha valaki csak egy ponyvaregénynél többre vágyik a strandon, akkor csak ajánlani tudom ezt a könyvet – még ha nem is egy tipikus választás oda.