Mostanság valahogy nem tudok olyan karakterről szóló képregényhez nyúlni, ahol az egykori kiötlés és keletkezés kapcsán ne sejlene fel a Lee-Kirby páros sziluettje. A ma estére szánt beszámolóm tárgyának főszereplője, és ez nekem is újra felfedezett tény volt, szintén a néhány sorral fentebb említett halmazba tartozik. T’Challa király, Wakanda védelmezője ugyanis, korát jócskán meghaladva, még a Fantasztikus Négyes 52. számának lapjain lépett be a Marvel ikonikus alakjainak táborába, egészen pontosan 1966-ban. Érzékeltetésképpen, mennyire foglalta el a tudatalattim nagy részét az, hogy ma erről a 6 részes, kerek egészként itthon a Bubi Bolt által kötetbe rendezett futamról fogok cikkezni, megemlítem: előző éjszaka nem más, mint Stan Lee bukkant fel álmomban. Ugyan elújságoltam neki, hogy borzasztóan hiányolják a rajongói, de felvázolta; a túlvilágon remekül megvan, állandóan partikra jár és valami hihetetlen olcsón vesztegetik arrafelé a hamburgert és a sült krumplit…

„De a párduc, vad oroszlán…”

Fussunk is neki mindjárt a történet ívének, amiért nem más, mint David Liss volt a felelős. Közvetlenül az Árnyékzóna (Shadowland) eseményfolyam szálai után járunk időben, ahol Fenegyerek (Daredevil), jó szándék által vezérelve, de külső befolyás alá kerülve épít a korábbinál sokkal brutálisabb és általa megfelelőbbnek ítélt önbíráskodási rendszert a Pokol Konyhájának berkeiben. Ezzel a lépéssel természetesen szembe kerül a New Yorkot védelmezni kívánó egyéb hősökkel és megannyi konfliktus elé kell néznie. Az úgymond normál kerékvágásba való visszatérés után azonban, Matt Murdock a tisztulás útjára kívánva lépni elhagyja szeretett városát és kerületét. Mindazonáltal teszi ezt úgy, hogy az oltalmazói szerepet a korábbi Fekete Párduc, T’Challa kezébe helyezi.

A wakandai királyi címéről és ezzel a párducisten erejéről lemondott harcos szintén megvívta a jelenlegi sztori ív előtt saját harcait, tekintve, hogy feláldozta hazájának vibránium készletét és ezzel technológiai fejlettségének és függetlenségének alapját, húgára hagyományozza mindazt, ami korábban sajátja volt. Ebben a korántsem rózsás helyzetben indul aztán neki önismereti gyakorlatnak is felfogható utazásának, konokul és megállíthatatlanul törve a hatalmi vákuum betöltésére igyekvők megállítására, valamint helyének és szerepének újbóli megfogalmazására, mialatt ártatlanok élete a tét.

Érdekes megfigyelnünk, ahogyan a sajtó által csak szimplán Párducnak hívott, különleges képességeitől és high tech eszközeitől megfosztott igazságosztónk aktuális feladatköre mellé, friss jelmezt választ magának. A régi, teljesen igényeire szabott darab helyett, most egy sokkal inkább katonai és kommandós felszerelésre hajazó, sőt ezekből is szemezgető öltözékbe bújva igyekszik szétcsapni a bűnözők között. Bevallom őszintén nekem kifejezetten tetszett a szedett-vedett darabokból mégis teljes egésszé olvadó koncepció. Végigkövethetjük továbbá, miként ébred rá az egykori uralkodó, hogy ezúttal ökleinek használata mellett nagyobb szüksége lesz kimagasló intelligenciájára és kreativitására, legyen szó mágneskesztyű tervezésről vagy szupererő híján, a neki szánt kelepcék kikerüléséről. Protagonistánkkal szembe helyezett, kiemelt ellenlábas tekintetében kissé meglepő választást eszközöltek a készítők, jóllehet a kidolgozás során társadalmi problémákra egyaránt sikerült ezáltal némi figyelmet irányítani.

„Ördöggel hogyha álmodok…”

Rákanyarodva az antagonista kilétére, ebben a szerepben a román származású gengszterfőnököt, Vlad Dinut találjuk aki, mint elég hamar kiderül, Amerika Kapitány példájából inspirálódott kísérleteknek köszönhetően az anyagot rövid időre energiává alakítani képes adottsággal bír. Vlad, a hírhedt Karóbahúzó névrokonának legendájára építve, a Vezér felszívódása után, maga is hasonló rettegett státuszt igyekszik kiharcolni alvilági körökben. Figyelemre méltó, hogyan építették fel az őt körülvevő családot, feleségét és fiait, kiknek teljesen más szerepet szán és ehhez mérten másként is viselkedik velük szemben.

Idősebbik utódja, Nicolae, hajszolva apja elismerését és osztozni kívánva erejében, halad előre saját tervével, hogy annak levét végül öccse, Gabe igya meg. A kisebbik fiú személye teret enged a családon belüli erőszak kérdésére való reflektálásnak, legyen szó alkoholproblémákról vagy a gyermekek sérelmére elkövetett bántalmazó cselekményekről. Ezen a szálon haladva ismerhetjük meg az elbeszélés egy pontján Iris karakterét, elszenvedőjeként egykori házastársa erőszakos mivoltának, most segíteni próbál másokon, ám kettős életvitelével és sötétségbe vezető döntéseivel a hősök lényegének újabb aspektusára kérdez rá: miért csak az igazi nagyágyúk megfékezésére jut idő? A kis emberek szenvedéseinek megállítására miért nem?

Mielőtt azonban a végső összecsapás és bosszút előrevetítő monológ következne, dicsérjük és méltassuk néhány röpke pillanatig a 6 számból ötöt jegyző Francesco Francavilla tehetségét, akinek nem lehet betelni csodálatos, valóban a legmagasabb színvonalat képviselő rajzaival. Layoutot tekintve érdekes egyveleget kapunk. Olykor megtartja a klasszikus, szimpla, szögletes tagolást, máskor azonban megtörve az egyszerű ívet egy, esetleg két, mikro-momentumok kiemelésére használt, körpanelt úsztat szemünk elé. A posztmodern kiosztástól sem tartózkodik sőt, egyszer asztalra dobott fényképekhez hasonlatos elrendezéshez nyúl, máskor pedig a Frank Miller által ugyancsak kedvelt, nagy háttérpanellel keretezett, erre felszórt kisebb szegmenseket választja. Amellett, hogy az akciódús cselekmény dinamikáját kitűnően kíséri, a színek, melyek többek között a régi moziplakátokról leugró karmazsinnal, lilával és borostyánnal borítják az összképet, egészen gyönyörűek, noir életérzésbe csavarva a cselekményt. A teljesség kedvéért azonban hozzuk ide Jefte Palo nevét egyaránt, beugró rajzolóként becsülettel elvégezte munkáját a 4. epizódban. Nem mondanám különösen kiemelkedőnek, azonban az elvárható szintet teljesíti.

Összefoglalva: pörgős, kiválóan megírt és talán még egy fokkal jobban megrajzolt etapot tarthatunk végre magyarul is a kezünkben eme kiadvány képében. Nem csak Lee vagy Kirby életművének rajongói számára merném ajánlani, sőt a Párduc közvetlen ismerete sem szükséges hozzá, hogy jól szórakozz a kalandokban való elmerülés közben. Amennyiben szereted a hamisítatlan street-level bajnokokat, az útkereső főhősöket és a jól adagolt fordulatokat, nyugodtan csapj le rá. Vigyázat, a kötet végén lévő teljes oldalas cameo további olvasáshoz vezethet!

Amennyiben kedvet kaptatok a kollekcióhoz, a Bubi Bolt webshopban lecsaphattok rá!