Fényűző rothadás felsőfokon – Dark Academia
Van ez a lelkes hobbiirodalmár típus, aki, bár nem hízeleg magának azzal, hogy ő voltaképp műkritikus, mégiscsak buzgón veri a klaviatúrát, hogy aztán a legutóbbi olvasmányélményéről készült beszámolót elengedje, ki az éterbe – mások okulására, vagy épp önszórakoztatásból, mikor hogy. Mikor könyvekről írok, szeretem magam azzal hitegetni, hogy a feddhetetlen objektivitás kristálytiszta szemüvegén keresztül szemléltem a szóban forgó alkotást, de legyünk őszinték magunkkal; mindannyiunknak van kedvenc műfaja, bizonyos típusú sztorija, ami kicsit közelebb áll a szívéhez, mint mások. (És hála érte, kritikus sem vagyok.) Bizonyos témájú művek, bevallom töredelmesen, némi előnnyel indulnak nálam: jelen írásomban az egyik nagy kedvencemről, a dark academia világáról mesélek nektek, ez is egy ilyen szubjektív preferencia.
Melankolikus extravagancia
Mit is értünk dark academia alatt? Nem szívesen közölnék itt egy konkrét Wikipédia szócikk fordítást, megtette azt már más előttem, így csak röviden summázom a dolgot. A dark academia egy olyan esztétikum, ha tetszik szubkultúra, mely a klasszikus, presztízzsel bíró felsőfokú oktatást és egyetemi közeget, a tudományokat, az irodalmat, a képzőművészeteket és általában véve egy bizonyos osztályon felüli intellektuális világot idealizál. A filozófia, a költészet, az ókori művészetek, a klasszikusok bármely formája egyaránt helyet kapott a piedesztálon, de más formában is materializálódik: az építészet és enteriőr, a divat, a zene területein, és még sorolhatnánk. Ehhez társul egyfajta komor elegancia, egy gótikát idéző atmoszféra, de „sötét” alatt nem pusztán a hangulatot kell érteni, ugyanis a műveltséget és kultúrát éltető, elitista miliő árnyoldala is hangsúlyos szerepet kap.
Ez így önmagában érdekes, de mit jelent ez a történetírás és a könyvek szempontjából? A dark academia konkrétan nem képvisel saját műfajt, legalábbis még nem, de az egyszerűség kedvéért engedtessék meg, hogy hasonlóképpen kezeljük. Az ide tartozó könyvek a fent már részletezett eszmék által formált háttérbe helyezik a cselekményüket – ez leggyakrabban egyetemi közeget jelent valamilyen formában, népszerűek a borostyánligás intézményekként elhíresült iskolák mintájára létrehozott fiktív akadémiák, a könyvtárak, múzeumok, de nem kizárólagosan a történet helyszíne képezi a besorolás alapját (ami egyébként sem egy egzakt dolog). Szinte mindig nagy hangsúly helyeződik az exkluzivitásra, ez a lényeg. Ehhez rendszerint társul a szinte védjeggyé nemesedett gótikus hangulat, és persze kell valamiféle konfliktus – és itt jön be a nevezett árnyoldal.
A könyvekben a fényesre polírozott akadémiai felszín mögött rendszerint feltárul az intellektuális elit zárt világát csontig rohasztó métely. Az átvirrasztott éjszakák és a könnyel-verejtékkel teljesített akadémiai követelmények még hagyján, rendszerint bűntények, összeesküvések és rejtélyek, gyilkosságok jelentik a történetek fő mozgatórugóit. Az egészséges törekvést messze túlhaladó, önkizsákmányoló életvitel reprezentálása (és bizonyos esetekben dicsőítése) miatt jelentős kritika illette, de a magam részéről szívesebben fogadok ilyesmit, mint egy cukormázas képzelgést. Nyilván nem kivétel nélkül, de a legtöbb esetben a karakterizálást is megszínesíti a dark academia ezen vonása. A természetfelettiről sem feledkezhetünk meg, a dark academia ugyanis egy műfajokon átívelő esztétikum, így kellőképpen változatos kínálatot nyújt.
Bizonyos történeteket a próza még a dark academia kategóriáján belül is megkülönböztet – fogalmazhatunk úgy is, hogy a szerzők stílusa híven tükrözi az esztétikum magas fokú műveltséggel kapcsolatos irányelveit a szépirodalmi igényességet illetően. Ezek a könyvek a személyes kedvenceim, melyek megalkotásakor a szerző részéről a „fentebb stíl” sem lehetett éppen utolsó szempont. Erre ékes példa Schwab, Kuang, Morgenstern vagy épp Winstead munkája.
Kedvenc könyveim
Nem szeretnék végtelen hosszú listákat linkelni ehhez a cikkhez. A dark academia az utóbbi időben rendkívül népszerű, rengeteg mű közül választhatunk, igazából csak egy Google keresésbe kerül – én szívesebben mutatok be egy szerényebb volumenű, de személyes élményekhez köthető összeállítást. Az alábbi kis listában azokat a dark academia címkével ellátott könyveket szedtem össze, amiket már olvastam és jó szívvel merek ajánlani, íme:
Erin Morgenstern : The Starless Sea / Csillagtalan tenger (Agave)
Szívem kuglófjának egyik legédesebb mazsolája ez a sztori, holott azt sem tudnám igazán megmondani, mi a fenéről szól. Pedig kétszer olvastam. Ez itt egy óda az irodalomhoz, egy szerelmes költemény a történetmeséléshez, méztengeren hajókázó csoda. Titkos társaságok, elfeledett városok a föld alatt, történetbe ágyazott történetek, és minden más, amivel Morgenstern képzelete elő tudott állni. Két dolog miatt lett kedvenc: a pazar nyelvezete és az álomszerű hangulata miatt. Na jó, meg talán Ezra miatt. Tipikus téli olvasmány, emellett jó bemelegítés, ha az olvasó még csak kapargatja a dark academia felszínét.
Leigh Bardugo: Ninth House / A kilencedik ház (Könyvmolyképző)
Bardugo írásai a Six of Crows óta az instabuy kategóriába esnek, műfajtól függetlenül. Ezt a történetet még 2019-ben olvastam, talán ez volt az egyik legelső dark academia könyv, ami a kezembe akadt. Aki követi Leigh tevékenységét bizonyára érti mire gondolok, ha azt mondom, hogy a nő stílusa maga a dark academia manifesztációja. Ez a történet sincs híján a fantasztikus elemeknek, a misztikus, démoni erőknek, az okkult hatalmaknak. Főszereplőnk titkos megbízásból kíséri figyelemmel a Yale egyik társaságának tevékenységét, miközben saját életének darabjait is igyekszik összetartani. Ez nem egy vidám történet: az erőszak számtalan formája, a drogok, a diszkrimináció csak néhány a számtalan nagyon is valós elem közül, amely itt megjelenik. Kell hozzá gyomor, annyit mondhatok – de valós, dacára annak, hogy fantasy. Ez a könyv sem önti nyakon cukorsziruppal az akadémiai környezetet, és ettől (is) hagyott olyan mély nyomot.
R.F. Kuang: Babel (HarperCollins)
Nem fogok hazudni, ez a könyv engem úgy kifacsart érzelmileg, ahogy illik. Egyértelműen a dark academia „sötétebb” képviselőinek táborát erősíti, komoly és komor témákkal foglalkozik. Alternatív történelem és egyben fantasy, az imperializmus korabeli geopolitikai-társadalmi konfliktusokat helyezi mágikus alapokra, egyszersmind a nyelv és annak műveléséhez társít hatalmat. Kuang maga is koptatta Cambridge és Oxford padjait, jelenleg a Yale doktori képzésén folytatja tanulmányait. Ezt csak azért említem, mert erről a könyvről ordít, hogy ez a nő tudja miről ír, a személyes tapasztalat egyértelműen többlettartalommal gazdagította az egyébként is kivételes regényt. A könyvről a magyar megjelenéskor bővebben is fogok írni.
Olivie Blake: The Atlas Six (Tor Books)
Érthető módon megosztó alkotásról van szó, de ezzel együtt hatalmas a hype a történet körül, és nem mondanám, hogy ok nélkül. Hat, különböző természetfeletti képességgel bíró, minden szempontból kivételes ember kap felvételi lehetőséget egy titkos társaságba, amely a legnagyobb antik civilizációk elveszett tudását őrzi. Vagyon, befolyás és presztízs lesz azok osztályrésze, akik egyedülálló tehetségről tesznek tanúbizonyságot. Szeretem a karakterközpontú történeteket, főleg ha ilyen sokszínű gárdát vonultat fel egy szerző. A filozófiai eszmefuttatások és hatalmi játszmák egyaránt hangsúlyosak, a természetfeletti szál pedig egészen különlegessé teszi a könyvet. Nem azt mondom, hogy mindenki kedvence lesz, mert sokszor tényleg résen kell lenni, de nekem határozottan tetszett.
Ashley Winstead: In My Dreams I Hold a Knife / 17 szúrás (Álomgyár)
Nem győzöm hangsúlyozni, mennyire mellőzött ez a könyv. A magyar debütálása szinte észrevétlen volt, véletlen csupán, hogy egyáltalán értesültem a hazai megjelenésről. A történet egy patinás egyetemen játszódik: az iskola üdvöskéinek számító baráti körből valakit brutálisan meggyilkolnak, a társaság tagjait pedig elsodorja egymástól az élet – mígnem tíz évvel később, a főiskolai találkozón valaki eltökélten próbálja felfedni az igazságot a megoldatlan gyilkossággal kapcsolatban. Nem éreztem egy könnyű olvasmánynak, de nem a haláleset miatt. Az emberi természet nyers, kíméletlen bemutatása, a gátlástalanul a csúcs felé kapaszkodó fiatalok törtetése előrevetítette a tragédiát. A főszereplő nem éppen kiváló jellem, morális szempontból a szürke zónába tenném. Két idősíkon követhetjük az eseményeket: a gyilkosságot megelőző egyetemi évek és a találkozó eseményei jelennek meg. Ennél a könyvnél is szeretném kihangsúlyozni a narratíva nagyszerűségét, remélem hamarosan olvashatok még Winsteadtől.
M.L. Rio: If We Were Villains / Mintha gonoszok volnánk (Könyvmolyképző)
A mai napig kísért, legfőképp a lezárása. A középpontban egy gyilkossági ügy húzódik: valakit megöltek, és valaki rács mögé került érte. De mi történt igazából? Az elit művészeti akadémia színjátszóit szoros kötelékek fűzik össze, de vajon mennyire egészséges a megszállottsággal határos elköteleződésük a színpad iránt? Csodálatosan megírt történet, a nyomozás végig izgalomban tartja az olvasót, ám engem mégis inkább a szereplők kapcsolatainak ábrázolása és alakulása nyűgözött le. Hihetetlen, meddig képes elmenni valaki, ha valamit igazán akar. A befejezés nem hagy nyugodni, évekkel ezelőtt olvastam a könyvet, de azóta is csak töröm a fejem rajta. Shakespeare kedvelőinek kifejezetten ajánlom a történetet.
Lee Mandelo: Summer Sons (Tor Books)
A tavalyi évem nagy meglepetése volt ez a kísértetsztori. A délvidéki gótika és a dark academia szerelemgyereke, visszajáró kísértetekkel, sportkocsikkal és gyilkossággal. Rendkívül erős, szinte látványos leírások kapnak helyet, szinte a bőrömön éreztem a forró nashville-i levegőt. Mandelo a szeretet és a gyász élettapasztalatának sajátos módon ad hangot, emellé egy misztikus, ősi örökséghez kapcsolódó haláleset felderítése társul. Az a fajta könyv, ami után nem konkrét cselekményrészek, hanem inkább érzések, benyomások maradnak meg, de azok nagyon sokáig. Viszont előre szólok, a legkevésbé sem finomkodik.
V.E. Schwab: Vicious / Viszály (Fumax)
Victoria az egyik kedvenc szerzőm. Bármit is írjon, azt szívesen olvasom, ez az antihős sztori pedig az egyik abszolút kedvencem tőle. Két kollégiumi lakótárs igyekszik veszélyes kísérletek révén szert tenni szuperképességekre (ennek azért ritkán van jó vége, lássuk be). Évekkel később a két barátot immár ellenségekként láthatjuk viszont, de az ambiciózus törekvésekkel továbbra sem hagytak fel. Csak éppen már nagyobbak a tétek, és komolyabbak a következmények. Elgondolkodtató morális kérdések vetülnek fel, igazából nem lehet egyértelműen kijelenteni, ki is a gonosz ebben a történetben, és ki a hős. Aki szereti az ilyen típusú regényeket, annak a Vicious igazi ínyencség lesz.
V.E. Schwab: The Invisible Life of Addie LaRue / Addie LaRue láthatatlan élete
Angol nyelvű megjelenésekor ez a könyv szinte megkerülhetetlen volt, azonnal el is kellett olvasnom. Hogy mennyiben dark academia, azt nehéz lenne megállapítani – az is, meg nem is. Ez egy különleges történet, nem is sorolnám a többi közé feltétlenül, viszont Addie szeretete és szenvedélye az irodalom, a művészetek, a szépség és a világ iránt valahogy mégiscsak arra késztet, hogy megemlítsem. Persze nem nélkülözi a többi sajátságos jellemzőt sem. A fausti alku révén elnyert szabadsága rendkívül árnyalt kincs, hosszú életútja során megtapasztalja mindazt a csodát, amit ember csak alkothatott, és a borzalmakat is. Hogy kinek mennyit ér a szabadsága, azt mindenki döntse el maga – Addie megfizette az árát. Vannak történetek, amelyek annyira megérintik az embert, hogy évekkel később sem tud elszakadni tőlük, számomra ez egy közülük.
Donna Tartt: Az Aranypinty (Park)
A hölgyet tartják a dark academia nagyasszonyának, A titkos történet című regényével gyakorlatilag kikövezte az utat az utána következőknek. Na, csak azért sem azzal kezdtem a szerző életművét. Olvastam valahol, hogy „talán túl korán kaptuk meg azt a könyvet”, és tulajdonképpen egyet tudok érteni. Az a könyv képezi az összehasonlítási alapot – nagyjából úgy, mint ahogy nem lehet varázsiskoláról írni anélkül, hogy Rowlinghoz ne mérnék az alkotást. Az Aranypinty, bár nem kevésbé ikonikus, azért mégsem minősül fokmérőnek. Egy nagyívű történet veszteségről, útkeresésről, elhibázott döntésekről. Tartt gyönyörűen ír, ez vitathatatlan, viszont ő sem kendőzi el az élet dicstelen, időnként kiábrándítóan hétköznapi és esendő pillanatait.
Oscar Wilde: Dorian Gray arcképe
Sok évvel ezelőtt szert tettem egy kivételesen szép kiadásra – angolul. Hát mit ne mondjak, nyelvtudás tekintetében akkor korántsem voltam kellőképpen felvértezve, és ezen Wilde csapongó eszmefuttatásai sem mindig segítettek. Ettől függetlenül ha dark academiáról beszélünk, ezt a könyvet meg kell említenünk. Wilde művészetek és emberi értelem iránti rajongása a hedonizmus dicsőítésével párosul, bár az opulens felszín, mint az kiderül a műből is, nem mindig tükröz belső értéket. Nem érzem tisztemnek, hogy egy efféle klasszikust érdemben minősítsek, a történetet mindenesetre elolvasásra érdemesnek tartom.
Mit tervezek még olvasni?
Az évek során nagy rajongója lettem a dark academiának, így szerintem nem lep meg különösebben senkit, hogy akad még néhány olvasatlan, a témához kapcsolódó könyv a polcomon (no meg a folytatások, természetesen). Ezeket tervezem olvasni a (reményeim szerint nem túlságosan távoli) jövőben:
Donna Tartt: A titkos történet
Micah Nemerever: These Violent Delights
Holly Black: Book of Night
Hanya Yanagihara. A Little Life
Susanna Clarke: Piranesi
Carlos Ruiz Zafón: A szél árnyéka
Bridget Collins: The Betrayals
