Napjaink egyik fontos kérdése a kultúrához kapcsolódó diskurzusban, hogy hogyan viszonyul a nyugati, fehér ember az általa leigázott és kizsákmányolt népek történelméhez, hagyományaihoz és örökségéhez. Ez különösen igaz az amerikai őslakosokra, akiknek a kultúrája szinte teljesen eltűnt a gyarmatosításnak köszönhetően. Éppen ezért figyelemre méltó, hogy egy, az indiánok hiedelemvilágát megelevenítő animációs film az Atlanti-óceán másik oldalán, egész pontosan Magyarországon, a Cinemon stúdióban készült el. Gauder Áron, a díjnyertes Nyócker! rendezője csaknem húsz év kihagyás egy új egészestés animációs filmet készített, a forgatókönyv megírásában pedig segítségére volt „a legmagyarabb indián”, vagyis Cseh Tamás állandó szerzőtársa, Bereményi Géza.

Az idő kezdetén járunk, a világ születésekor. Az öreg Teremtő egy marék sarat hoz fel a tenger mélyéről, és munkába fog: ujjai alatt megjelenik egy sziget, ami hamarosan benépesül növényekkel és állatokkal. Ránézésre minden tökéletes, az összes élőlény harmóniában él a világon. De a Teremtő álmában megjelenik a bajkeverő Kojot, akinek négy lelke van. Később a mágikus sárból ellop egy keveset, és ő is teremtésbe kezd. Viszont őt nem az egyensúlyra való törekvés, hanem a saját vágyai irányítják, amikor megteremti az első emberpárt, Hoksilát és Wichincalát. Ezzel elkezdődik az örök rivalizálás Kojot és a Teremtő között, és a prérifarkas öntudatlanul is olyan események láncolatát indítja el, amik az egész világot megváltoztatják.

Az talán a fenti szinopszisból is látszik, hogy a Kojot négy lelke nem a csavaros történetével, és a cselekmény előre nem látható fordulatai miatt lesz emlékezetes. Ami egyrészről érthető is, hiszen Gauder Áron és Bereményi Géza több ezer éves indián mítoszokból és mesékből merítettek ihletet a forgatókönyv megírásakor (amit aztán mesteri módon kötnek össze a bibliai teremtéstörténettel és az európai civilizáció történetével), de szerintem pont ez adja a történet igazi erejét.

Olyan időtlen, örökérvényű mondanivalót fogalmaz meg az ember és a természet viszonyáról, ami talán még soha nem volt annyira aktuális, mint most. Hiába hajszoljuk mindenek előtt az anyagi javakat és a profitot, ha nem vagyunk képesek harmóniában élni a természettel és ész nélkül kizsákmányoljuk, az nem csak az egész élővilág, hanem a mi pusztulásunkat is el fogja hozni. Ahogy a film elején olvasható mottó nagyon találóan megfogalmazza: „a pénz nem ehető.”

A történethez hasonlóan a szereplők is kortalan, mitikus figurák, ugyanakkor nagyon is esendő lények. A Teremtő elkötelezett a terve végrehajtásában, és az egyensúlyra törekszik. De ő sem tökéletes, mert ha valaki keresztülhúzza a számításait, akkor éktelen haragra képes gerjedni, és annak mindig súlyos következményei vannak. Vele szemben áll Kojot, az örök cselszövő, aki minden áron bizonyítani akarja, hogy ő is van annyira jó, mint a Teremtő. Sajnos eközben olyasmiket tesz, amik visszafordíthatatlan károkat okoznak a világban, és mire ezt belátja, addigra már késő.

A két istenség párharcának kereszttüzébe kerül az első férfi és nő, Hoksila és Wichincala, akik próbálják megtalálni a helyes utat, ezzel is jelképezve az emberiség örök konfliktusát a természet megőrzése és az önös érdekeink között. A szereplőkkel való azonosulást pedig nagyban segíti, hogy olyan tehetséges színészek keltik életre őket, mint például Papp János, Bozsó Péter, Széles Tamás és Pikali Gerda.

A Nyócker!-hez hasonlóan a Kojot négy lelke is igazán különleges animációval rendelkezik. A táj és a hátterek rendkívüli műgonddal és részletességgel vannak megalkotva, és bizonyos jelenetekben (pl. a világ teremtésekor) egészen különleges átmeneteket láthatunk. Az állatok (Kojot kivételével) rajzfilmhez képest egészen realisztikusan vannak megrajzolva, velük ellentétben az emberi karakterek inkább stilizáltak, sokszor az amerikai őslakos kultúrák emberábrázolásait idézik (a Villám animációja különösen tetszett, az animátorok kreatívan használták ki a karakterben rejlő lehetőségeket). A néha felbukkanó 3D-s modellek jól beilleszkednek a 2D-s társaik közé, nem bántja a néző szemét a kontraszt. A soundtrackben is jellemzően az indián motívumok dominálnak, bár néhány szokatlanabb zeneválasztás, pl. rap is belefért, ami engem személy szerint kizökkentett, de másokat valószínűleg nem fog zavarni.

Gauder Áron és a Cinemon stúdió most sem hazudtolta meg önmagát: ismét egy minden szempontból egyedülálló animációs filmet sikerült alkotniuk, amit kicsik és nagyok egyaránt tudnak élvezni. Ami még ennél is fontosabb, hogy a Kojot négy lelke olyan univerzális, a világ minden táján érthető mondanivalóval bír, hogy joggal tarthat számot a magyar közönségen kívül a külföldiek érdeklődésére is. Én nagyon örülnék neki, ha Magyarország ismét felkerülne az animáció világának térképére, és ha hosszú idő után ismét büszkék lehetnénk egy nemzetközi szinten is elismert hazai rajzfilmre.