A mesterséges intelligencia napról napra fejlődik. Legutóbb arra kértük meg az egyik legismertebb MI chatprogramot, hogy állítson össze egy TOP 5-ös listát a legjobb sci-fi filmekből és az eredmény elég meggyőzőnek bizonyult. Ezúttal egy másik műfajban tesszük próbára a program tudását. Arra kértük, listázza ki nekünk az 5 legjobb horror műfajú alkotást a filmművészetben. Egy kissé meglepődtünk az AI összeállításán.

Rendkívül érdekes listát dobott ezúttal össze nekünk a Chat GPT. Sokan talán igen erősen vitába szállnának egy-két szereplővel a listán, de szerepelteti magát rajta pár valóban ikonikus darab. A fordítással továbbra is türelmesen kell bánnunk, a leírás azonban egyértelművé teszi számunkra, mely műről is van szó.

5. A Babadook – Kondi

Kezdeti vegyes fogadtatása ellenére A Babadook szépen feltornázta magát a kritikusi és nézői értékelések terén. A történet szerint Amelia Vanek (Essie Davis) férje halála után egyedül él kisfiával, Samuellel (Noah Wiseman). A fiúval az élet igen nehéz. Viselkedési problémái, hiperaktív és időnként agresszív viselkedése megnehezíti egyedülálló édesanyja mindennapjait. A nehéz helyzet azonban fokozódik, mikor Sam talál egy képes mesekönyvet, a Mister Babadookot. A benne szereplő sötét szörnytől Sam még furábban és félelmetesebben kezd viselkedni, és ez alól anyja sem kivétel. Az egyébként sem nyugodt légkör azonnal rémálommá válik a csonka család számára.

Sokat töprengtem azon, hogy mennyire lehet helye A Babadooknak egy ilyen filmes toplistán. Az MI az 5. helyre sorolta a filmet, valószínűleg nem indokoltalanul. A Babadook kétség kívül egy feszültséggel teli, izgalmas horrorfilm, amely mindenképp megérdemli a figyelmet. A film dirigálásáért felelős Jennifer Kent neve nem ismeretlen a szakmában. A horror műfajában is kellően jártas rendezőnővel legutóbb Guillermo del Toro: Rémségek tára című antológiájában találkozhattunk, ahol A morajlás című részt rendezhette.

Jennifer Kent sötét és hátborzongató filmjét igen nehéz a horroron belül alműfajba sorolni. A pszichológiai és a misztikus műfaj elemeit is hordozza. A rendezőnő részletesen beszélt a film ötletéről, ami rendkívül érdekes. Egy barátnője igaz története inspirálta a 2005-ös Monster című rövidfilm elkészítésére. Barátnője egyedülálló anyukaként nevelte fiát, akit traumatizált egy bizonyos szörnyeteg, amelyet mindenhol ott látott a házban. Ezután Ms. Kentet folyamatosan foglalkoztatta a téma és ez vezetett A Babadookhoz.

A rendezőnő azt is elmondta, hogy tulajdonképpen a nézőre van bízva, hogy éppen mit lát a filmben. Igazi misztikus démonhistóriát? Vagy esetleg egy férje halálától traumatizált családot, akiket az őrület szépen lassan a hatalmába kerít? Számomra inkább ez utóbbi jött át a történetből. A paranoia, a kétségbeesés, a poszttraumás stressz és depresszió tünetei szépen lassan úrrá lesznek Amelián, fia viselkedési és szellemi fejlődési hiányosságai is szépen visszavezethetők a családi tragédiára.

A Babadook színészi alakításai rendkívül jók. Külön dicsérendő Essie Davis alakítása anyaként. Ahogy fokozottan kezdi elveszteni józan emberi mivoltát, úgy kezd egyre jobban az arcán jeleket ölteni a depresszió, a kialvatlanság és az őrület. A színésznőn végzett sminkmesteri munka, a szuperközeli felvételek és a sötét atmoszféra csak még jobban tetőzik a feszültséget. Emellett nem elhanyagolható Noah Wiseman alakítása sem kisgyerekként. Habár kifejezetten idegesítő és egy kanál vízben megfojtanánk Sam karakterét, emlékezzünk rá hogy a fiú súlyos viselkedési zavarokkal küzd, emellett vélhetően hiperaktív is. Ezt belátva máris más értelmet nyer Wiseman alakítása, és elmondható, hogy a kissrác nagyon jól hozza a szerepét.

Mindent összevetve A Babadook egy nagyon izgalmas és feszültséggel teli független horrorfilm. Nem bánom, hogy felkerült a listára, és az 5. hely is releváns lehet. Külön érdekes látni, hogy az MI helyet szánt a nagyobb nevek mellett egy Hollywoodtól teljesen független, ausztrál filmnek is. Más toplistákon bizonyára még előkelőbb helyet is szerezne magának A Babadook, amely az elmúlt évtized egyik legfigyelemreméltóbb darabja. Aki nem látta mindenképp adjon neki egy esélyt, mert sok hátborzongató dolgot rejteget a néző számára.

4. Tűnj el! – Ik4r0s

A Tűnj el! az az alkotás, ami nálam felhelyezte Jordan Peele-t a radarra. Egy olyan egyedi szájízt vitt a horror műfajába, ami a mostani trendektől elég élesen eltér. Hiszen miből állnak manapság a horrornak csúfolt filmek? Öt vagy maximum tíz percenként egy-egy jumpscare, ijesztő zenék, babák, apácák, tükrök, házak vagy démonok. Peele a rasszizmusra építette fel alkotását, aminek főszerepét a hihetetlenül tehetséges Daniel Kaluuya kapta, aki a téma mellett konkrétan elviszi a hátán az egész filmet. Sokat elmond a Tűnj el!-ről, hogy első filmes rendezője megkapta a legjobb eredeti forgatókönyvnek járó Oscart, ami horrorként elég meglepő volt, de abszolút megérdemelte a díjat. Olyan elemien ragadja meg a fehérek általi gyűlölet ez a történet, hogy annak minden egyes rettegéssel teli mozzanata ott lakozik Kaluuya játékában.

Nagyon meglep, hogy egy ilyen új filmet feltett a ChatGPT a listára. Valóban remek alkotás, de szerintem bőven akad olyan film, ami még felfért volna. A lista ötödik helyén lévő Babadook teljesen érthető, de én a legelső Óment például hiányolom. Valószínűnek tartom, hogy az Oscar-díj és az internetes kereséseket is figyelembe vehette az MI, ami egy ilyen témát boncolgató horrornál valóban kiugróan magas is lehet. Azt már tudományosan is bizonyították, hogy a horror filmek nézése során kalóriát lehet elégetni, de egy olyan mű, ami ilyen jól ragadja meg az afro-amerikaik elleni gyűlöletet tuti felér egy komolyabb edzéssel. A félelem talán az egyik legerősebb érzelmünk, ami a fajtársaink elleni formájában még elemibben hat ránk.

3. Rémálom az Elm utcában 2. – Freddy bosszúja – Filmespracli

A New Line Cinema Wes Craven 1984-es Rémálom az Elm utcábanjával (1984) rátalált az aranytojást tojó tyúkra. A film hatalmas anyagi sikere által a stúdió ki tudta fizetni a korábban felhalmozott adósságait, viszont a fennmaradása érdekében szüksége volt egy következő sikerre, és ezt a szerepet töltötte be az egy éven belül mozikba küldött Rémálom az Elm utcában 2. – Freddy bosszúja.

Az első rész eseményei után öt évvel járunk, amikor egy új család – élükön a jelenlegi életével erősen hadilábon álló Jesse-vel (Mark Patton) – beköltözik az 1428-as számú, Elm utcai házba, nem is sejtve, hogy a kedves szomszédság, az alacsony kertvárosi árak mellett Freddy Krueger-t (Robert Englund) is a nyakukba vették a költözés által. Az álomrém ezúttal a valóságba való átlépéssel akarja a jövendőbeli áldozatait szedni, ehhez pedig Jesse testére van szüksége. Főszereplőnknek tehát nem pusztán a szülői tekintéllyel, a különféle iskolai megpróbáltatásokkal, a boldogságot magában hordozó szerelemmel, a saját identitásával, hanem egy szénné égett, vérvörös szemű démonnal is meg kell küzdeni. A világ egyértelműen szétesik körülötte.

Szinte száz százalék, hogy a franchise-on belül ez a legkevésbé szeretett epizód, sőt, a legtöbben kifejezetten utálják a Freddy bosszúját. Minden okuk megvan rá. Az első részben meghonosított álombetétek parkolópályára kerülnek, a helyüket Krueger, mint kiszámíthatatlan testrabló veszi át, felülírva a korábbi, egyébként vad, ugyanakkor logikus szabályrendszert. A szereplők nagy része is inkább a kicsinyes, Freddy-től független problémáikkal vannak az előtérbe tolva, a rendkívül rövid játékidő (87 perces az egész film stáblistával együtt) ellenére az átvezető részek és a karakterépítések komótos, visszafogott hangot ütnek meg.

Craven kézzel-lábbal tiltakozott a film ellen, mondván, hogy az első rész egy lezárt, kerek történetet mesélt el, illetve az álmok visszafogott használata sem nyerte el a tetszését. A látható és valóban jogos hibái ellenére ez a folytatás számomra mégis kimondottan működik és a jó film jelző ráaggatását is meg merem kockáztatni. A karakterek ugyan hétköznapiak, de ebből fakadóan szerethetőek, a legkevésbé sem idegesítőek: izgulunk értük, szurkolunk, hogy a lehető legtöbbjük túlélje ezt a végeláthatatlannak tűnő tortúrát. Robert Englund itt is még inkább a komoly Krueger szerepében lubickol, bár már megjelennek a fekete humornak bizonyos aspektusai a kommentárjaiban, vagy a gyilkosságaiban. A film erősségeihez hozzátartozik még a kor filmkészítésére igencsak jellemző, lélegzetelállító, mai napig is jól működő maszkmesteri munka, Christopher Young nyugtalanító taktusai, valamint a Jacques Haitkin-Christopher Tufty duó egyszerre túlvilági és mégis evilági képsorai.

Míg az első film az elnyomások között történő felnőtté válást dolgozta fel, addig a Freddy bosszúja a nemi identitás tematikáját járja körbe. A nyolcvanas évek Amerikájában ekkor tombolt AIDS betegséggel kapcsolatos aggodalom és a nem heteroszexuális emberek megbélyegzése, ezt felismerve és tovább gondolva pedig hamar eljutunk a film fő tematikájához, a homoszexualitáshoz. Freddy alakja itt tulajdonképpen egy metaforává válik és Jesse belső vívódásainak a kivetülésévé alakul. Krueger a testrablás által – szó szerint és átvitt értelemben is – egy belső démonná válik, amivel a főhősünknek a környezete, de leginkább a saját megkímélése érdekében fel kell vennie a harcot. Az elfogadással való belső harcot és az azt követő megbékélést láthatjuk kevesebb, mint másfél órán keresztül. Ennek a többértelműségnek rendelődnek alá a korábban lefektetett, sokak szemében megváltoztathatatlan álomregulák, meg úgy önmagában az egész film felépítése. A film egy nemes cél érdekében minden pillanatban rejtett, visszafogott és egyben – műfajiság tekintetében – rendkívül kitekert módon nyomatékosítja az üzenetét. A Rémálom 2 pontosan ezért lóg ki nem pusztán a Freddy-szériából, hanem a slasher-ek egyébként változatos értelmezési lehetőségekkel bíró tengeréből. Sajnálatos módon ez a rétegzettség a későbbiekben a franchise-ból fokozatosan eltűnt. Kár érte.

Rogyásig olvasott, a Rémálom-szériát hosszasan taglaló Fangoria magazinok, a kreativitás maximális kiélését igazoló practical effect-ek, releváns, de háttérben meghúzódó tematika, szimpatikus szereplők, fantáziadús gyilkosságok, hidegrázós antagonista. Többet nem is várhatnánk egy ilyen filmtől. Freddy visszatér és visszavág.

2. Halloween – Kolev Ádám

Amikor 1978-ban John Carpenter kijött a Halloween című filmmel az kvázi egy műfajt teremtett, nevezetesen a slasher horrort, vagyis azokat az alkotásokat, amelyekben jobbára fiatalok egy csapata belebotlik valami éppen arrafelé tevékenykedő sorozat gyilkosba, aki általában valamilyen jellegzetes álruhát visel vagy más egyéb ikonikus vagy legalábbis annak szánt ismertetőjegye van. Így született meg a Péntek 13, a Rémálom az Elm utcában vagy például a Sikoly széria is. Nem is beszélve a számtalan egyéb hasonló jellegű meglehetősen változó minőségű alkotásról.

Ugyan bevallom én speciel nem láttam az eredeti 78-as filmet (még), hanem csak a 2008-as Rob Zombie féle verziót, ami némiképpen újragondolta Carpenter eredeti alkotását és tudomásom szerint nagyban épített a későbbi folytatásokban és a menetközben felvetett rajongói teóriákra. Viszont összességében véve brutális és helyenként elgondolkodtató film volt. Aztán 2018 Carpenter ismét kezébe vette a gyeplőt és afféle zárótrilógiát kerített az eredeti alkotása köré mellőzve minden korábbi folytatást.

Hogy a Halloween filmek mennyire jók-e az persze sok esetben ízlés kérdése. Azonban a popkultúrára gyakorolt hatása kétségkívül elvitathatatlan. Valamint minden hibájuk ellenére ezek azért mégiscsak valahol minőségi filmek. A történet többnyire érdekes. A karakterek általában kompetensek és szerethetőek. Valamint van egy olyan általános üzenete a gonosz/eszelős gyilkos bárki lehet és hogy akárkit is legyünk és akármilyen helyzetben is legyünk mindig képes ránk találni.

1. Az ördögűző – Kondi

A film, amitől sokan rohanva hagyták el a vetítőtermet a hányingertől. Persze nem azért, mert olyan rossz lenne, sőt épp ellenkezőleg. 1973-as bemutatása óta Az ördögűző a filmtörténelem legismertebb és legkedveltebb horror alkotása lett a rajongók körében.

William Friedkin remekműve az 1974-es Oscar-díj átadóra 10 jelöléssel is büszkélkedhetett, amelyek közül kettőt meg is nyert: a legjobb hangért és a legjobb adaptált forgatókönyvért járó elismeréseket. A rendező az eredeti regény írójával, William Peter Blatty-vel karöltve olyan emlékezetes filmet hozott a közönség elé, amely fontos mérföldkőnek számít a horror műfajának fejlődésében.

A mű hátborzongató atmoszférája, tabudöntögető szövegkönyve és jelenetei, valamint az akkoriban minden képzeletet felülmúló vizuális effektusai mély nyomot hagytak a felkészületlen mozinézőben. Nem beszélve a lenyűgöző sminkmesteri munkáról. Az ördögűző sok ponton támadható volt a nézők, a kritikusok és maga az egyház felől is. A nyíltan bemutatott trágárkodások és szentséggyalázások sokaknál kivágták a biztosítékot. De ez nem tántorította el a kíváncsi nézőket, hogy beüljenek a moziterembe. Akkor még sokan nem sejtették, hogy a kellemes, mozizós este a mentőautóban fog végződni.

Az ördögűző volt az első olyan horrorfilm az Oscar történelmében, amelyet a legjobb film kategóriára jelöltek. Ez a film méltó módon helyet foglalhat minden olyan listán, ami a legjobb műveket rangsorolja. Népszerűsége a mai napig töretlen maradt és kétség kívül hatalmas mérföldkő az egész filmtörténelemben. Az MI az első helyre sorolta be a filmet, ami egy ilyen TOP5-ös listában nagyon is kiérdemelt. A chatprogram jól mérlegelte az összegyűjtött információkat, teljes mértékben releváns helyezést kapott a film.

Összegzés

Az MI ezúttal is egy nagyon érdekes listát hozott össze az álta vélt legjobb horrorfilmekből. Ugyan kicsit félelmetes látni, ahogy a mesterséges intelligencia úgy fogalmaz, hogy „ez csak egy szubjektív lista”, azonban igazat lehet neki adni teljes mértékben.

A horror műfaja valóban egy javarészt szubjektív megítéléseken alapuló zsáner. Ahány ember, annyi ízlésvilág és annyi ingerküszöb. Ami az egyiknek meghökkentő és izgalmas, az a másiknak unalmas és semmitmondó. Nincs is ezzel semmi baj, ettől szép ez az egész, hogy mindnyájan másképp gondolkozunk.

Érdekes volt látni, hogy más, függetlenebb alkotások is, mint a Tűnj el!, vagy A Babadook is helyet kaptak egy TOP5-ös listán. A Rémálom az Elm Utcában 2. része helyett bőven belefért volna inkább Wes Craven első Rémálom filmje, vagy az Ómen (ahogy Ik4r0s is fogalmaz). Ettől eltekintve végtére is elégedettek lehetünk a listával. Az ördögűző és a Halloween is műfaj alakító klasszikusnak számít. Kíváncsian várjuk az MI listáját, amikor a következő műfajban kérdezzük a program véleményét.