2021-ben a Star Wars: Visions animációs antológia megmutatta, hogy bőven vannak még kiaknázatlan lehetőségek a George Lucas által teremtett univerzumban. És bár nem mindegyik rövidfilm váltotta be a hozzá fűzött reményeket, éppen elég népszerű lett a sorozat ahhoz, hogy a Disney adjon neki egy második esélyt. Az izgalmakat csak még inkább fokozta, amikor bejelentették, hogy olyan híres animációs stúdiók csatlakoztak a projekthez, mint az Aardman (Wallace és Gromit), a Cartoon Saloon (Wolfwalkers), a Studio La Cachette (Primal), és a Studio Mir (The Witcher: Nightmare of the Wolf). Lássuk hát, hogy sikerült-e érdemben megújítani a Star Wars: Visions-t!

Fontos változás az előző évadhoz képest, hogy már nem kizárólag animéket láthatunk, hanem európai, dél-amerikai, ázsiai és afrikai stúdiók animációit is. Bár a japán kultúra egyáltalán nem áll messze a Star Wars világától (bőven elég arra gondolni, hogy Lucas egyik legfőbb ihletforrása Kurosawa Akira szamurájfilmjei voltak), ugyanakkor ez le is szűkítette, hogy milyen történetek szerepelhetnek az első évadban, és hogy milyen stílusban lehet elmesélni őket. Szerencsére a második évadnál már semmi ehhez hasonló megkötés nem volt, így aztán az alkotók végképp szabadjára engedhették a fantáziájukat.

Maguk az epizódok is sokkal változatosabbak, illetve nem olyan hullámzó a színvonaluk, mint az előző etapban. A „Sith” egy visszavonult Sith-tanítványról szól, akit kísért a múltja, és a művészet segítségével próbálja feldolgozni a traumáit. A „Screecher’s Reach” mesteri módon ötvözi az ír folklórt a horror elemeivel, a befejezése pedig sokáig velünk fog maradni. Az „In the Stars” egy testvérpár története, akik fajuk utolsó egyedeiként próbálnak túlélni a szülőbolygójukon, amit lakhatatlanná tett a Birodalom, erős kritikát fogalmazva meg a kizsákmányoló imperializmussal szemben. Az „I Am Your Mother” a könnyedebb hangvételével ugyan kilóg a sorból, de az Aardman elbűvölő és vicces gyurmaanimációját nézve ezt nyugodtan megbocsátjuk neki.

A „Journey to the Dark Head” egy elgondolkodtató történet a háborúk és konfliktusok állandóságáról, mindezt egy bosszúra vágyó Jedi és egy papnő küldetésébe csomagolva. A „The Spy Dancer” egy szövevényes kémtörténet, ami akár a második világháború idején is játszódhatna Franciaországban, csak itt náci katonák helyett birodalmi rohamosztagosokat húznak csőbe a lázadók. A „The Bandits of Golak” az indiai kultúrát és meséket emeli be a Star Wars világába egy tinédzser fiú és húgának kalandos utazásán keresztül. A „The Pit” bár egy fontos témát jár körbe a gyarmati rabszolgaság képében, mégis úgy éreztem, hogy összességében ez volt a leggyengébb epizódja az évadnak. Az „Aau’s Song” pedig egy kedves, felemelő tanmese arról, hogy nem kell félnünk a bennünk rejlő lehetőségektől, hanem meg kell ragadnunk őket.

Animációs téren is sokszínűbb lett a második évad: a CGI-jal vagy hagyományosan, kézzel rajzolt kisfilmek mellett már stop-motion technikával készült részeket is láthatunk. Továbbá a különböző hátterű és stílusú stúdióknak köszönhetően nincs két epizód, ami ugyanúgy nézne ki. Soundtrack téren is igazán nagy a merítés, az egyes kultúrák hangszerei és zenei motívumai feltűnés nélkül illeszkednek be a jól ismert „Star Wars-os” dallamok mellé. Külön öröm, hogy ezúttal nem a celeb-cameókra hegyezték ki a marketing kampányt (egyedül Wedge Antillest köszönthetjük, mint visszatérő szereplőt), így ténylegesen azok kapták a figyelmet, akik megérdemlik: a stúdiók.

Véleményem szerint most ért révbe ténylegesen a Visions. Azáltal, hogy a sorozat elszakadt az animéktől, és szélesre tárta a kaput a világ animációs stúdiói előtt, olyan kulturális hatások és egyedi stílusok érhetik a Star Wars világát, amikre égető szüksége van. A határ innentől kezdve tényleg csak a csillagos ég lehet, és kíváncsian várom, hogy egy lehetséges harmadik évad milyen új utakat fog megmutatni a messzi-messzi galaxisban.

A sorozat megtekinthető a Disney+-on.