Eltelt egy hónap, ami azt jelenti, hogy szembesülhetünk a Vaják 3. évadának befejezésével. Az első etap 5 részben tálalta Andrzej Sapkowski pentalógiájának második könyvét, A megvetés idejét. Július 27-én pedig a maradék 3 rész lezárja az évadot, és megágyaz a folytatásnak. Az évad lezárása olyan ütősre sikerült, amire én azt mondom: „Na végre, így kell ezt csinálni!”

Jogosan ugyan, de épp kapott már annyi „megvetést” a Netflix adaptációja az utóbbi időben, hogy épp itt volt az ideje kicsit erőre kapni. Természetesen a készítőknek sem kell azért elszállniuk maguktól, hiszen még mindig van mit a tejbe aprítani. Azonban szerintem leszögezhető, hogy a 3. évad befejezése olyan mértékben látványos és hű az eredeti történethez, amelyet valójában érdemel a könyvsorozat.

Nyilván nem meglepő, de a második felvonás folytatja az első eseményeit. Gőzerővel folyik Aretuza ostroma, a Scoia’tael bejutott a mágusiskolába, Geralt (Henry Cavill) jól helyben hagyja Dijkstrat (Graham McTavish), majd üldözőbe veszi Vilgefortz-ot (Mahesh Jadu), aki szintén Ciri nyomában jár. A cintrai oroszlánfiók azonban eléri a Thanedd-szigetén található Tor Lara-t, a titokzatos tornyot, ahonnan portált nyitva egy kietlen sivatag várja. A Ősi Vér gyermekének ki kell jutnia a pokolból, hogy visszatérhessen Geralthoz és Yenneferhez. Azonban nem várt látogató állja az ifjú vajáklány útját.

A homály völgyéből kikandikálva

Képletesen nem várt karakterről van itt szó, hiszen a könyveket jól ismerő nézők már tudják, hogy mi fog ezután történni. Érdemes kicsit összefoglalni, hogyan is mutatkozott meg a 3. évad az első etapban. Az előző cikkben említettem, mennyire túl kell élni az első pár rész hihetetlen katyvaszait, hogy utána végre releváns és jól felépített részeken keresztül láthassuk A megvetés ideje cselekményét. Arról is szó volt, hogy a könyv eseményei mennyire meghatározóak az egész Vaják sagaban, ami megköveteli, hogy a lehetőségekhez mérten történethűen legyen visszaadva a néző számára.

Ez a thaneddi események tekintetében rendkívül érdekesre sikerült, beleértve a törénetmesélés módját, és az ismétlődő idő mechanikáját pazarul kihasználó jeleneteket. Ez volt az az üde kis kellemes fuvallat, ami megígérte számomra, hogy nem kell végérvényesen elengedni a sorozatot, hiszen tartogat még magában olyan potenciált, amitől reménytelien lehet várni a finálét. Elképzelvén a szituációt, egy nagy és végletekig összegabalyodott csomó kezd szépen lassan visszafejtődni, és letisztítani mindent, amire addig homály borult. Természetesen elájulni azért még nem kell tőle.

A Vaják pálfordulása

A második felvonás 3 befejező része Ciri menekülését a szigetről és Geralt lábadozását mutatja be Brokilon erdejeiben. És hogy ezek a mozzanatok miért olyan fontosak? Ezek azok az események, amelyek kiváltják a két karakterben a teljes pálfordulást, és a karakterfejlődés fontos alapkövének hatnak. Az Aretuzában történt kegyetlen események az indikátorai mindannak, ami ezután következik. A karakterek ezen a ponton adják fel régi énjüket és megteszik azt a 180 fokos fordulatot, amit megkövetel a kegyetlen szituáció.

A vaják, aki végre belátja, hogy nem lehet pártatlan többé és nem maradhat ki a harcokból, csak mert ő ezt így gondolja, valamint Ciri, aki nem zsákmányállat többé, hanem rájön, hogy megvan benne az erő saját magát talpra állítani és megvédeni. Ezek az elemek logikusan és érthetően vannak felvezetve a néző elé. Még azok számára is követhető, akik nem ismerik a könyvet vagy épp a játékokat. A történések megértése nem kívánja meg azt feltétlenül, hogy tisztában legyünk az irodalmi médiummal és ez nagyon pozitív aspektusa ennek a felvonásnak.

Így kell ezt csinálni, kérem szépen!

Látván a finálét, végre feltehettem magamban az alkotók felé intézett kérdésem, miszerint: „Na hál’ Istennek! Hát el tetszettek végre olvasni a könyvet!?” A befejező epizódok ugyanis olyannyira hűek az „anyasztorihoz”, hogy egyenesen jó érzés látni őket. Nyilván nem szóról szóra ugyanaz, hiszen a filmkészítés korlátjai még mindig határt képesek ennek szabni (és jobb ha tisztázzuk, mindig meg is fogják az adaptációkat határozni). A sorozat alkotói, rendezői, írói szerencsére felismerték, hogy mennyire lényeges is az, hogy a szóban forgó jeleneteket hitelesen reprodukálják. Enélkül a sorozat végérvényesen csapdába került volna, mert ha itt felforgatják a csendesedő állóvizet, akkor onnantól szélsebes a robogás lefelé a lejtőn.

De ez nem történt meg. A sivatagi kálváriától kezdve Brokilon erdején át egészen a Patkányok színre lépéséig a cselekmény izgalmas, hatásos és releváns. Természetesen eltekintve pár felesleges változtatástól, amelyeknek bár értem az okát, mégsem tartom őket elengedhetetlennek. Vannak még a részek alatt teljesen feleslegesen felvezetett mellékkarakterek is, bár a funkciójuk nyilvánvaló. Ezeket engedjük is el, sok vizet nem zavarnak, annyi a bűnük hogy ebben a formában léteznek.

A 3. évad 2. etapja viszi tovább az első felvonás technikai előnyeit is. Látványos harcjelenetekkel és kamerabeállításokkal operálnak a részek, és még a párbeszédek sem hatottak számomra bugyutábbnak, mint amiket az előző évadban is tapasztaltam. Mondjuk azt nem mondanám, hogy ez az évad teljesen hibátlan ebből a szempontból, hiszen hallani olykor-olykor olyan dialógusokat, amelyeknek sem eleje, sem pedig vége. De ebben a tekintetben szemmel látható a fejlődés. A színászi játékra és a karakterrajzokra annyira nem térék most ki, az előző cikkben leírtam röviden hogy mi a gondom vele, változni nem sokat változott. Inkább csak megtanultam elengedni és együtt lélegezni vele.

Összegzés

Nem tökéletes, de ennem a formában rendben van. Ezt lehet elmondani a Vaják 3. évadáról. A sorozat alkotói szerencsére tényleg felismerték, hogy A megvetés ideje könyv cselekményét ésszerű lesz pontosan átadni, hiszen nagy vízválasztó az egész saga-ban. Legfőképp a cikk tárgyát képező 2. etap igyekszik a korábban kisiklott vonatot ismét a sínekre állítani, jobbára sikeres módon. Az események központúsága és a karakterfejlődések fontossága mind érződik az évadban. A kameraképek élvezetesek, a harcjelenetek látványosak és izgalmasak, a párbeszédeknél meg végre látszódik, merrefelé is tartanak. Mint adaptáció, teljesen megállja a helyét, mert a filmkészítés korlátaihoz mérten igen jól kihasználja a saját idejét és úgy mutatja be Andrzej Sapkowski regényének mozdulatait, ahogy azok történtek. Henry Cavill méltó módon, egy erős és céltudatos Geralt képében búcsúzott el a sorozattól. Ez a lezárás jelenleg elfogadóbbá tett engem az egész sorozattal kapcsolatban. Várom a folytatást.